Te leszel a halálom!

-->

Te leszel a „hal-álom”!

- Nem értem, mit vagy úgy kiakadva, mindenki bevállalja csak te nem.

- Akkor én nem. És akkor mi van? Nem kötelező.

- De én szeretném, ha velem jönnél.

- Nem, nem. Korra nem alkalmazhatsz lelki terrort.

Hátulról átölelte a férfit és úgy suttogott a fülébe tovább.

- Csak képzeld el Hae. Mi ketten és a korallzátony, a végtelen mély.

- Elképzeltem s nem akarom.

- Szóval nem akarsz?

- Pontosan. Soo-val nem is akarlak látni.

- Akkora egy marha vagy.

- Bohóchal vagyok. Kikérem magamnak. Még, hogy marha...

- Ó, igen? Akkor mégis mi francért félsz lemerülni velem és a többiekkel? Félősz halacka.

- Igen. Én félős halacska, csak medencében érzi magát biztonságban.

- Akkor szerinted mi a halálba menetelünk.

- Pontosan.

- És te nem jössz, engem megvédeni.

- Szadista vagy kedves Korra.

- Te pedig nem vagy hajlandó ennyit megtenni értem.

- Tudod, hogy bármit megtennék érted.

- Mégse jössz velem.

- Ennyire érthetetlen vagy? Nem akarok lemenni, de miattam ne maradj itt. Siess, mert a srácok nem fognak megvárni.

- Nélküled nem akarok menni.

- Akkor meg mi a probléma? Innen is gyönyörű a tenger. Maradj itt velem.

- Egyszer te leszel a halálom.

- Hmmm ..Hal-álom? Azt hittem már az vagyok.

- Ne vigyorogj így, ezzel a nézéssel sem fogod elterelni témát és most inkább rémálom vagy. Olyan vagy, mikor a kisgyerekek hisztiznek, hogy nem akarják megenni zöldséget.

- Fúúúj zöldség.

- Donghaeeee!

- Korraaaa.

- Végeztem veled. Fulladj meg itt fenn, és ne várj vissza, mert lecseréllek egy másik bohócra, te már nem vagy vicces.

A lány ott hagyja a srácot, míg az háttal a többieknek lógatja a lábát a tengerbe. Hirtelen árnyék vetül rá.

- Bolond vagy tesó.

- De nem merek menni Eunhyuk, ezt mért nem lehet megérteni? Mért kell erőltetni?

- Ez most nem rólad szól, hanem a csajodról és igazi vak vagy, ha nem veszed észre, hogy igazán megbántottad őt.

- Majd később kiengesztelem.

- Csak legyen később.

Hallja ahogy sorban csobbannak bele a vízbe, míg végül egyedül marad a fedélzeten. Beslatyog a kabinba, ahol a nekik segítő fiút, Sa Woo-t találja.

- Mindenki lemerült már?

- Igen, uram. Tehetek önért valamit?

- Volt már olyan, hogy valamit nagyon erőltettek magára. Ám ön nem, azért nem akarta megtenni, mert ezzel ártani akart valakinek, hanem mert nem állt mődjában?

- Nem volt uram. De hadd áruljam el, hogy az óceán sem félelmetesebb mint az a nagy medence a hotelban.

- Honnan?

- Több állásban dolgozom és én is féltem először.

- Én nem félek.( - azért egy egy kisegítőfiú előtt, csak nem fogja beismerni?!)

- Ha ön mondja. - ránt vállat és újra az asztalt törölgeti.

Donghae kimegy a kabinból és odalép a korláthoz. Lebámul a mélységbe. A kristálytiszta vízben egészen mélyre hatolnak a napsugarak. Látni a többieket, ahogy vízalatti fényképezőgépeiket kattogtatják, ahogy egymásnak mutogatják a gyönyörű környezetet.

Hirtelen elhatározással fordul hátra, csak hogy maga előtt találja Sa Woo-t, elnéző mosollyal a sarkában.

- Még mindig lemehet. Segítsek felöltözni?

- Igen.

Öt perccel később ott ül háttal a víznek és azon gondolkozik, hogy minek kellett ezt a hacukát magára rángatni. Hisz úgy se merül le.

- Csak vegyen egy mély levegőt s keresse meg a rózsaszín rucis barátnőjét. - valahogy Sa Woo, ugrató hangja megnyugtatja és végül beleveti magát a mélybe. Odakalimpászik többiekhez.

Szemeikben látja a hitetlenkedést, hogy mégis lejött de végül mind az egyik korallkiszögellés felé mutogatnak, mintha szó nélkül tudnák, hogy mire gondol.

S valóban ott megtalálja a lányt épp neki háttal, amint egy tengeri rózsából piszkál meg, valami botizével.

Egy kis csapat bohóchal fogja menekülőre a dolgot.

Épp felé iszkoltak a kis bolondok, így Korra is felé fordult. Látszott rajta, hogy ő is, mint a többiek nem hisz a szemének, de végül oda úszik hozzá és megöleli, amennyire a tartálytól tudja.

Miután felfedeztek minden érdekesebbnek tűnő dolgot a kijelölt területen, fogócskát csaptak a korallok között. Miután letelt a két óra, amit biztonságban eltölthettek a víz alatt anélkül, hogy a palackok túlságosan kiürültek volna, felemelkedtek.

A naplementét a visszafelé úton fáradtan, de elégedetten csodászták a többiekkel.

- Ez egy csodálatos nap volt.

- Akkor mégse általam fogsz elhalálozni.

- Pedig, már régóta te vagy a hal-álom. Ahogy te egoista is mondanád.

- Most már csak ilyen szépeket tudsz nekem csak mondani? Pedig elmentem veled.

Korra Hae felé fordult, megcsodálta a lemenő nap által aranyba borított a profilját,  és magvárta míg a másik is ránéz.

- Szeretlek.- mondta és lágyan megcsókolta a fiatal férfit.

- Én is téged.

[Aszem hiába akarom folytatni a Harcosok Klubját, ha sose az jön ki belőle amit akarok :P]