All i want for Xmas...

Karácsony. Milliomosékra ilyenkor mindig rájön ajótékonykodás, mert hogy, milyen jó reklámfogás pont a szeretet ünnepén segíteni a szegényeket.
Hasonló jóténykonykodó programokba kezdenek ilyenkor a különböző kiadók, idolok.Általában koncertet adnak vagy valami hasonlót tesznek, hogy a bevételek felajánlják a segélyszervezeteknek. De semmi újat nem találtak már ki évek óta.
Hát most a Big Hit Entertainment nagy dobásra szánta el magát. Nem másra, hogy „áruba bocsájtja” a Bangtan Boyst. Ez először elég betegesen hangzik, de a főnök úgy gondolta miért is, ne? Hisz minden kpopper álma, hogy az ultimate biasát a karácsonyfa alatt lássa.
Persze mindezt borsos áron. December elején adta hírül mindezt a kiadó. Eléggé megrázta a közvéleményt. Interjúk sorozata várta hát a fiúkákat, de ők nem sok infót szolgáltattak pluszba, mint amit eleve kiadtak.
Aztán eljött a huszonnegyedike. A Big Hit naaaagy előadótermébe vártak a vendégeket.
Nanami Toshiro és én, Korra Kyehjang már egy órával a kezdés előtt ott ültünk az első sorban és izgatottan vártuk az eseményeket. Mindekettőnk zsebében ott lapult a csekk, amivel a kedvencünkre licitálhattunk. Apuci pici ajándéka az übergazdag leánykáknak.
Ha minden jól alakul a következő három napban a mieink lesznek a pasik. Mások ezt erkölcstelen tartják és egy apró tüntetés volt is mindez ellen, de a kiadó nem lépett vissza. Hisz a botrány és a hírverés volt az elsődleges célja ezzel, hogy ez a banda sose maradjon slampos és mindig tudjon egy újabb nagy dobást a közönség elé tenni.
A gála estet a TV is közvetítette szóval hiába nem jutottak be a fanok azért otthonról követhetik az eseményeket.
A nagy színpad két oldalán kivetítők voltak elhelyezve, így a nagyon hátul ülök is jól láttak mindent.
Pont időben kezdtek. A nagy piros függönyök elhúzodtak és feltűnt előttönk a BTS. S felzúgott a tömeg.
Rögtön belecsaptak és a We on című számot adták elő.
Mikor vége lett éljenzés közepette húzódtak vissza a függöny mögé.
Majd nem sokkal ezután RapMonster tűnt fel előttünk.
- Jó estét mindenkinek. Üdvözöllek benneteket a BTS jótékonysági karácsony estjén. A licitáláshoz először is bizonyos szabályokat kell lefektetnünk.
Hátul egy hosszú vörös hajú csaj kiabált közbe.
- Én majd téged fektetlek le.
Erre többen felvihogtak. Köztük Nanami, aki a fülembe súgta hogy bírja a csajt.
- Nos igen az első szabály ez. Erőszakkal semmit nem lehet a tagokra erőltetni akaratunk ellenében, mert ugye az törvénysértő.
-  Ne félj te is akarni fogod. - szólt közbe megint a lila hajú csaj.
- Majd meglátjuk – kacsintott rá Rapmon – de Honey, ha mindig közbeszólsz sose jutunk el odáig. Nos akkor  a második hogy a tagokat a letelt idő után útjukra kell ereszteni, ha menni akarnak.
Csalódott moraj.
- Hát hogy írjuk meg az újévi dalunk, ha nincs ott például Suga?
Zavart nevetés.
- S harmadik hogy semmi kárt ne okozzatok bennük.
Felháborodottan kiáltottam fel.
- Ki lenne képes titeket bántani?
- Köszi édes. - mosolyog rám aranyosan – Cukin naiv vagy.
Erre persze elpirulok.
- Igaza van. - vigyorog rám Nana-chan, mire én oldalba bököm, persze ő csak tovább vigyorog.
- Tulajdonképpen ezek a szabályok, a lényeg csak legális dolgokat lehet tenni a tagokkal. Az est menet a következő lesz. Hogy minél hamarabb az Armyknál lehessünk, de azért azokat is szórakoztassuk, akiknél nem pózolhatunk majd a karácsonyfa alatt. Egy számot eléneklünk és aztán két srácot... ööö áruba bocsájtunk. - vihogás. - Egyszerre csak egyikünkre lehet licitálni, és mindegyikünkre tíz perc jut. Szóval majd húzzatok bele skacok. - visszalépett a függöny mögé.
Csilingelés hallatszott, majd egy ismeretlen hangja szólalt meg.
- Akkor az első két tag … - dobpergés hallatszott valahonnan – J-Hope és Raaap Monster.
S a sikoltozás újból felhangzott, ahogy az említettek kilépetek a függöny mögül.
RapMon fejét rázta, ahogy újból megjelent a színpadon. Persze, hogy kinevettük.
- Hát rég láttalak titeket. Itt vagyok én és J-Hope, hogy egy szerencsés haza vigyen az ajándék kupacok közé.
- Téged nem tanítottak meg arra, hogy magadat  mond utoljára? - szólal meg Hope. Szép estét mindenkinek. - integetett nekünk J-Hope.
- Tee móka mester inkább kezdjél – forgatta meg a szemét RapMon
- Nos akkor egy kis csendet kérek, hogy kiadhassuk Leaderünket.
A tömeg lassan elcsendesült. Az ismeretlen hang újból megszólalt.
- Nos akkor az óra indul és a kiindulási összeg *****csak szépen sorba kérem jelentkezzetek, majd igyekszünk mindenkit felszólítani.
S egyből egy rakat világító mizura lendült fel.
Majd mielőtt felszólította volna az elsőt, még odafordult a rapperhez egy kérdésre.
- Melyikük volt aki kijelentette, hogy az övé leszel?
- Az lila hajú, pandarucis ott hátul. - hátranézve látom, ahogy a csaj telibe vigyorog, de ki tudja, hogy a kérdés előnyére válik-e vagy sem.
- Akkor kezdjük.
S Hope sorban szólította fel a rajongókat. Vicces volt nézni, hogy mikor fiúk vagy egyszer egy férfit jelentkezett Monster arca mennyire nem tükrözte a lelkesedést.
Az összeg félidőre már a tízszerese volt. Közben azt figyeltem, hogy a Pandacsaj lassan ugrált Hope mégis következetesen kihagyta. Azt mikor már csak egy perc volt hátra végül felszólította.
- Na akkor olyat mondj, hogy tényleg a tied legyen. - vigyorgott szemtelenül az ugrálástól kissé kipirult pandára.
Hát nem kellett volna, mert olyan összeget mondott, hogy RapMonster kezéből kiesett a mikrofon.
J-Hope is csak bambult egy percig, ahogy a teremben is többnyire csak a ciripcirip visszhangzott.
Akkor úgy gondoltam … nem gondoltam semmit, mert mi is csak az összegfelével rendelkeztünk a fiukért, ami ekkor is bőven elég lett volna.
Majd a Jhorse felmutatta a hüvelyujját, mintegy lájkolva az eseményt, mire újra életre kelt a helyiség.
- Hogy hívnak Honey? - kérdezte RapMon a fölényesen vigyorgó pandától.
- HyunAe.
- Akkor az előadás után majd fáradj a színpadhoz kérlek. - miután a csaj bólintott vállba bokszolta Jhope, aki nyíltan kinevette.
- Akkor az első tag már el is kelt. Tapsoljuk meg ezt az adakozó kedvű rajongót. - s ő is tapsolt, ahogy általában mindenki, bár nyilván nem olyan lelkesedéssel, hisz sokak most vesztették el az esélyt, hogy haza vigyék a Leadert.
- Nos akkor az óra indul és a összeg *****csak szépen sorba kérem jelentkezzetek, majd igyekszünk mindenkit felszólítani. - szólt újból Anonimus. Biztos lusta volt új szöveget kitalálni.
Ekkor RapMonster szólította fel a rajongókat. J-Hope minden egyes tét után produkálta magát, hol balerinát, hol valami teljesen sületlenséget csinált Mon mögött. A közönség persze szakadt a röhögéstől, köztünk velünk is.
Hope épp RapMont kezdte el utánozni, mikor Nanamira mutatott. Nana-chan pedig úgy nevetett, hogy hirtelen nem tudott megszólalni. A karjába csíptem gyorsan. S ekkor sikerült kinyögnie az összeget.
Ez se volt csekély, pont elegendő, hogy Hope kiessen a szerepéből, bár talán mégsem ha azt vesszük, hogy RapMon újból bebambult. A korábbi siket csend nem ismétlődött meg, de a leader hiába akart volna még felszólítani emberek, senki nem tudott jelentkezni. A másik oldalamon ülő totál ronda fiatal nő thaiul káromkodott és szúrós szemeket meresztett ránk. De egyszerűen a röhögőgörcs magával rántott minket.
- Kedves képes vagy egy nevet mondani legalább? - nevetett rajtunk Hope. RapMon meg értetlenül nézett ránk, ami persze még inkább nevetésre sarkalt minket.
- Nanami. Nanami Toshiro. - törölte le a könnyeit.
- Akkor majd a koncert végén te is lépj ide fel hozzánk rendben?
- Persze. - bólintott vigyorogva.
Anonimus:
- S már csak öten maradtak. Mindegyik egyedi, mindegyik különleges. - Rapmon és J-Hope besurran a függöny mögé. - Ilyen est még sosem volt a Kpop történetében. Ladies and Gentlemens.
The Bangtan Boys Xmas Party.
A közönség tapsolt, sikoltozott, biasa nevét kiabálta. Egy vagy két perc felemelkedett a vörös függöny.
A NO introja szólalt meg mire persze még inkább fellángolt a nézőtér. Majd velük együtt énekeltünk.
„EVERYBODY SAY NO”
S az a közel négy perc alatt úgy éreztem mintha … nem kollektív tudatunk lett volna, de olyan volt, mintha a teremben mindenkinek egyszerre vert volna a szíve. Elképesztő volt. Szóval tomboltunk ezerrel.
Sajnos a négy perc hamar tova reppent és a Jin fejére repülő tanga okán nevető BTS előtt leereszkedett a nehéz vörös függöny.
Ahogy kissé lejjebb ment a zaj szint Anonimus újból ránk sózta igéjét.
- A következő két tag, aki Army kézre kerül – feszültség áradt szét bennem, úgy éreztem, hogy most lesz Ő jön. - V és Sugaaa. - de nem ő lett, csalódottan csüccsentem le.
- Ne félj ő is mindjárt itt lesz. - szól Nanami bátorítóan.
-Te könnyen beszélsz, neked már a zsebedben van.
S ismét az ismeretlen, szólal meg miután a két említett a reflektor fénybe lép és jókedvvel köszöntenek minket, közönséget.
Ezek ketten egy bólintással megegyeztek, hogy először V-t „adják” el.
- Nos akkor az óra indul és a kiindulási összeg *****csak szépen sorba kérem jelentkezzetek, majd igyekszünk mindenkit felszólítani.
Suga sorban szólította fel a rajongókat, azt figyeltem meg, hogy sokkal több hím egyed licitált rá, mint RapMonra és J-Hope-ra együttesen. Szegény V folyton elpirult ilyenkor, de végig cukin mosolygott, integetett ezer felé.
Végül egy lány mondott rá csillagászati összeget. V-n látszott, hogy megkönnyebbült, hisz tök aranyos volt a csajszi, ahogy onnan láttam. De hát én nem látok túl jól szóval, lehet hogy bányarém, bár a rucija lopni való az tény.
Aztán V konferálta fel Sugát.
Itt is rendesen felvitték az alap árat, de végül itt sem mondott senki olyan magasat, mint RapMonért a pandaruhás lány.
Sugát végül egy napszemüveges, bajszos férfi „vette” meg. A baseball sapka alól szőke tincsek lógtak ki. Eskű soha nem láttam még ilyen bizarr fazont, mégis olyan ismerős volt nekem.
Mikor Suga megkérdezte a Jim nevet mondta és nekem beugrott.
Hallottam pletykákat, hogy mind Suga és mind Jimin inkább a saját neméhez vonzódik, de álmomban nem hittem volna, hogy együtt vannak.
Összenéztünk Nanamival és láttam a szemében, hogy ő is végigkövetkeztette már.
Nevettünk Jimin béna álruháján, de ahogy észrevettük mégis meglehetősen hatásos volt, hisz nem ismerték fel.
Nem lepődtem meg mikor láttam, hogy „Jim” eszeveszettül elrohant a helyéről, amint kikerült a középpontból.
Miután a fiúk elbújtak a függöny mögött és újabb tétlen perceket vártunk, egyre csak az járt a fejemben, hogy mikor kaphatom már kézhez az én Kookiemat. El is ábrándoztam, mert a többség már állva tombolt a Bulletproofra, mikor észbe kaptam.
„WE ARE BULLETPROOF!”
„CLICK CLICK BANG BANG
WE JUSS SING IT LIKE”
Majd Anonimus, mint isteni szikra újra fel sziporkázott
- S akkor ki is lesz két következő? - keresztbe tettem az ujjam – JungKooook és Jimin.
- Húúú. - sikkantottam fel. Nanami nevetve csitított.
- Szép estét mindenkinek. Remélem, azért annak is lesz ajándéka, aki nem kap meg minket. - Jimin úgy vigyorgott, mint a vadalma. Gondolom, azért mert neki már meg van a saját ajándéka. De az én szemeim JKre tapadtak. Istenem, de cuki volt. Nem mintha nem az volna mindig.
- Remélem mindenki jól érzi magát. Jól érzitek magatokat?
Több, mint egyértelmű igent kaptak, az biztos.
Először JKre lehet licitálni úgy egyeznek meg, és a szívem máris a torkomban dobog az izgatottságtól. Át fut a fejemen a gondolat, ha már most így reagálok, szóhoz fogok tudni jutni, miután megkaptam?
- Nos akkor az óra indul és a kiindulási összeg *****csak szépen sorba kérem jelentkezzetek, majd igyekszünk mindenkit felszólítani.
- Te nem unnod már ezt a szöveget? - kérdezi Nanami, de én nagyon nem figyelek rá, mert mindenemmel Kookiera koncentrálok.
A kezem majd kiszakad, úgy emelem a magasba. Jimin szinte csak hátulról szólít fel embereket és kezdek letört lenni, hogy már sosem vesz észre, pedig itt ugrálok a színpad előtt.
Végül felszólít, de komolyan az utolsó pillanatban. Már nem is figyeltem, hogy mennyinél járunk csak bekiabálom az összeget.
- Először? Másodszor? Harmadszor! JK elkelt!
Megnyugodva fújom ki a levegőt.
- Hogy hívnak My Lady?
- Korrának. - válaszolok vidáman.Szinte hihetetlen, hogy sikerült. De az enyém.
Mámorban úszhatom az biztos, mert JK már levezette félig Jimin menetét. Aztán egy rózsaszín parókás, kalapos, orrig kockás sálas egyén mondott horribilis összeget. Ez már annyira nem volt meglepő. Hisz mi értelme volna, hogy Jimin megszerzi Sugát, de Jimint meg valaki más?
Viszont most már egyértelmű, hogy egymáshoz illenek, hisz egyik se képes normálisan felöltözni.
- S hát ideáig is eljutottunk, már csak Jin van hátra. De azért még hallgassatok meg előtte egy BTS slágert. - az ismeretlen fejhang.
- Ez a fazon nem tudja befogni? - kérdezte a mögöttem valaki, és magamban egyetértettem vele, de már mindegy volt, hisz enyém JK.
Önfeledten buliztuk végig a No more dream-et. Aztán mindenki kint maradt végül. S úgy döntöttek, hogy mindig valaki más fog felszólítani a jelentkezők közül.
Már csak épp hogy egy perc volt hátra a licitből, mikor a hátunk mögött felmorgott a tömeg.
Az ajtókat a kezdet előtt tíz perccel lezárták így se ki, se be nem tudott senki közlekedni, most mégis valaki sarkig vágta az ajtót.
Egy fiatal nő volt s ugyan nem úgy öltözködött, meg semmi egyéb, de egyszerűen lerítt róla, hogy japán.
Magas volt és erős sminket használt. Lihegve jött előrébb a széksorok között. Csend volt a teremben, mire félúton járt. Félhangosan kérdezte.
- Ugye Jinre még lehet licitálni?
- Mondj egy összeget. - szólalt meg unottan Jin.
- De hát azt se tudja, hogy mennyinél járunk. - szólt közbe V.
A csajt ezt nem igazán érdekelte, mert olyan összeget mondott be mint legelőször RapMonra a pandás.
Nem hittem volna, hogy van ilyen, de a BTS totál egyszerre ejtette ki a kezéből a mikrofont. Haláli volt.
A csaj csak zavartan nézett majd vigyorgott, mikor a gép hang megszólalt.
- Gratutálunk mindenkinek, az utolsó tag is elkelt.
S már nem is tudom miért nem lepődtem meg azon mikor a pandarucis a nyakába ugrott visítva.
- Hát mégis ideértél dongsaeng!
Többen felnevettek, köztük J-Hope-pal.
Végül acapella kezdtek bele az „All i want for Christmas is you”-ba.
Velük énekeltünk ami igazán megható volt.
Aztán felkászálódtunk a színpadra. A többi csaj a biasa nyakába ugrált, én egy puszit kaptam JKtől.
Alá kellett írnunk még pár papírt, s már vittük is a fiukat a hotelba. Vicces volt, mikor kideült, hogy mind odamegyünk. Buliztunk egyet a lizuminban odafele.
S most itt vagyok. Elteszem a magnetofont úgy hallom végre visszaér a fürdőből. Izgalmas estének nézünk elébe *kuncogás*
- Te kihez beszélsz?
- Senkihez, senkihez. … Rajtad nincs semmi.
- Nem erre vágysz?
- Hm deee.


Nos eskü megírom majd az izgi részeket, de fel kell állnom kikapcsolni a tv-t mert nem fogok tudni aludni attól ami a tv2n megy x”D
azért remélem nem volt totál elcseszett egy sztori.

Sado-mazo Nyuszómuszó 7.fejezet

Órákig sétáltunk a parkban. Egyre nagyobb köröket tettünk meg, egyre távolodtunk a szökőkúttól. A rózsabokrok illata kábító volt, és igazi labirintust alkottak. Igaz, ha eltédtünk volna se okoztak volna nagy gondot, mert alacsonyra voltak metszve, így könnyedén átlépdelhettünk volna fellettük, vagy közöttük, de erre nem volt szükség. Kyuhyun tudta az utat, rengetegszer járhattta már be, hiszen a lába, mintha magától vitte volna.
Valószínű volt, hisz arcáról lerítt, hogy nem ezen a földön jár. Szemei előtt azok a nagyon rég elmúlt idők játszódtak, amikről épp mesélt.
Végül azért, csak visszatér a jelenbe.
Épp akkor fejezi be a mesét, mikor az utolsó rózsaszálat is magunk mögött hagyjuk, mintha így lett volna kitalálva.
- ... és most itt vagyunk. Van még kérdésed?
Zsong a fejem a milliónyi új információtól.
- Huh, most nincs. Ezt..ezt még meg kell emésztenem. Majd később talán lesz.
- Rendben. A nap későre jár és még sok dolgom van.
- Mert az Ördög sose alszik... - morgom magamban.
- És biztosan te is éhes vagy már, azt ajánlom menjünk vacsorázzunk. Aztán megmutatom a szobád,a hol lepihenhetsz. - emeli fel a hangját. Szóval meghallotta. S pihenni, persze. Mintha ez annyira jellemző volna rá.
- Amúgy is lejártam már a lábam, mehetünk.
- Nem csoda, ha fáradtnak érzed magad, itt testi síkon olyanok vagytok akár az élők. Visszatérnek a különböző szükségleteitek, enni, aludni. Itt nem fognak begyógyulni a sebeid, szóval ne bosszants fel, míg itt vagyunk.
- S ha itt "meghalok" pokol szolga lesz belőlem. Igen mondtad már, de .. míg itt vagyunk? Nem maradunk itt? - közben kinyíltak előttünk a hatalmas dublaszárnyú ajtók. Sötét aulába léptünk melyet csak pár fáklya világított meg.
Hátranéztem a vállam fölött, hisz itt elvileg nem hatott a varászerő, akkor hogy nyíltak ki maguktól? De nem volt semmi trükk. Két férfi zárt mögöttünk őket.
- Az sok mindentől függ.
- Mitől?
- Úgy se értenéd meg.
- Nem vagyok retardált, azért egy próbát tehetnél.
- Jól van, nem kell duzzogni. - borzolta össze a hajam.
- Grrr - vicsorogtam rá.
- Ne morogj, különben  pórázt adok rád. S rangod egy korcséval lesz egyenlő.
- S nem volna gáz rád nézve, hogy "kutyával" hálsz? Zoofil vagy?
Pislog egyet, azt hiszem megleptem a logikámmal.
- Erre nem gondoltam, de ha ez kéne hozzá, gondolom igen.
- Remek. - forgatom meg a szemem.
- Hülye kérdés, hülye válasz.
- Inkább nem kérdezek akkor.
- Csak hülye kérdéseid vanak?
- Hol van már az a vacsora?
- Itt. De ne légy követelőző, mert megjárod.
- Nagyon félek - morgom magamban. Biztos vagyok benne, hogy hallotta, de figyelmen kívül hagyja.
Egy duplaszárnyú ajtó kicsit nyikorogva nyílik ki előttünk.
Eddig se sötét folyósokon sétáltunk, de a helyiség ahová belépünk egyszerűen ragyog. Egy hatalmas bálterem tárul a szeme elé és egy lefelé vezető lépcső tetején állunk. A mennyezet nincs, így a fényt a besütő Hold és tengernyi lebegő gyertya szolgáltatja.
Az égbolton, mely már sötétkék, nincsenek csillagok, vagy az a csillámlás a csillagok hada?
Érzem, ahogy a ruha átalalkul rajtam. Könnyű, szinte áttetsző fekete anyagból varázsolt rám estélyit, mely szabásánál fogva szinte semmit nem hagyott a fantáziára, szorosan feszült rajtam. Néhol holdacska alakú flitterek  törik meg az egyhangú feketét.

A teremben nem volt senki, ami egyszerre volt furcsa, és megnyugtató. Nem akarok senkivel találkozni.
Éreztem, ahogy a reakciómat figyeli, és legszívesebben beszóltam volna erre a giccsparádéra, de végül is tetszett nekem, így végül csak a kérdést ismételtem meg.
- Merre van a vacsi?
Intett a kezével és nem messze a lépcső aljától egy terített asztal jelenik meg. A fehér abroszon minden, mi szem szájnak ingere. A gőzölgő ételek illatától máris összefut a nyál a számban.
Végül kibuknak belőlem a kérdések, ahogy ránézek.
- Mi az alkalom? Mármint szép meg minden, de.. nem értelek. Nem értek már semmit. - s hiába kutatom tekintetében a válaszokat, szembogarai feneketlen kútként bámulnak vissza rám – Itt ez a csodaszép terem, rendes vacsora. Mi célod vele? El akarsz kápráztatni, vagy mi? Ezt korábban kellett volna, nem gondolod? Heteken keresztül éhezem és kínzol. Mégis mire volt jó az a tengernyi fájdalom, amit nekem okoztál? Mit akarsz tőlem? - nem tudom, honnan veszem a bátorságot, de a végét már kiabálom.
Mikor felém hajol reflexből hátrálok. Elkapja a derekamat és szorosan magához ránt. A fülembe búgja mély, fenyegető hangon.
- Fogd vissza magad. Ne légy olyan hülye, hogy számon kérj engem. Ha nem csinálsz semmi baromságot, soha többé nem kerülsz oda vissza. Akkor elfelejtheted, ami ott történt. De tudd, hol a helyed, s nem lesz gondod semmire. - csókot nyom a homlokomra, s lágy hangon hozzáteszi – Mindent időben el fogok árulni neked.
Ellép tőlem és én összeszorítom a szám, nehogy kiszökjön rajta valami olyasmi, amiért igazán felkapná a vizet. Még akkor is, ha igazat szólnék.
Karját nyújtja, és én újból belé karolok, s tudom, hogy csak azért nem ellenkezem, mert fáradt vagyok már. Egyszerűen hosszú nap volt.
Odavezet az asztalhoz, illően kihúzza nekem a széket. Majd megvacsorázunk végre. Én végül mégse vagyok olyan éhes, mint képzeltem. Vagy az is lehet, hogy az előbbi jelenet vitte el az étvágyam.
Azt mondta kérdezzek. Megtettem, de válaszokat nem kaptam. Akkor mi értelme volt a kérdéseknek?
A desszertnél már kezdtem kínosnak érezni a csendet közöttünk, de nem tettem ellene. Jogosan duzzogtam, bár lehet hogy neki fel se tűnt, hogy valami böki a csőrömet.
- Jól laktál? - kérdezi, mikor a tiramisu felét, már eltolom magam elől.
- Igen.
Még bekapja a mézes szelet utolsó falatját szalvétát a szájához emeli. Megkerüli az asztalt és kihúzza nekem a széket.
Int és a vacsi romjai eltűnik a szemünk elől.
Mellém átkarolja a vállam és a következő pillanatban már egy lakosztály közepén találom magam.
A frászt hozta rám. Már közölném is vele, hogy legközelebb oldalba bökhetne minimum ilyenkor, de torkomra forr a szó.

Ujjgyakorlat

A megszokottnál jóval kisebb diáksereg állt a vallástörténet tanterme előtt. Az anglisztika tanszéken felütötte a fejét valami vírus, és tucatjával láncolta az ágyhoz a tüsszögő, csepegő orrú diákokat. Mivel az idő a kellemes őszi melegről fagyos hidegre váltott, a betegség elérte az egyetem többi diákját is. Kis idő múlva azonban már nehéz volt megállapítani, ki is volt igazán beteg, és ki szimulált, hogy lógjon az órákról.

Maga Kage is bevallottan színlelt az egyik japán órán, csak hogy hamarabb szabadulhasson, kiérdemelve ezzel barátja, Donghae rosszallását. Vallástörténetről azonban feleslegesnek tartotta, hogy lógjon: úgyis mindig végigszundikálta az egész órát.

Donghae sóhajtva nézett körbe a terem foghíjas padjain. Alig voltak vagy tizenketten. Maga Henry, saját padtársa is hiányzott két napja, így egyedül kellett ülnie a legesleghátsó asztalnál. Kage és Woonshik, mint mindig, most is előtte foglaltak helyet. Kage, amint leült, azonnal a padra borult, és elszenderedett.

- Ez máris bevágta a szunyát – vigyorgott hátra Woonshik.

Donghae megforgatta a szemeit.

- Ugyan már! Hiszen tudod, hogy ezt az órát lehetetlen ébren átvészelni. Arra csak te vagy képes.

- Gondolom, felesleges megkérdeznem, fogsz-e jegyzetelni.

- Pontosan.

Woonshik halk morgást hallott a füle mögött. Mosolyogva hátracsapta hosszú haját, és bizarr pálcikaemberkéket kezdett firkálni az előtte heverő kockás füzetbeo8.

Maga Donghae is azt vette észre fél óra múlva, hogy a pillái egyre nehezebbek, és akaratlanul is csukódnak lefelé. Megrázta a fejét, és az újonnan jött frissesség hevében gyorsan folytatta a jegyzetelés. A teremben szinte senki sem tett így rajta kívül. Mindenki vagy aludt, a lehető legkifacsartabb pózokban, vagy unalmában a padot firkálta.

- Gyerünk, Donghae… különben nem lesz miből tanulnunk… - mondogatta magának, bár ez korántsem hatott rá lelkesítően.

Woonshik izgett-mozgott előtte a padban, mert elzsibbadt a feneke. Egyik lábát felhúzta, és azon rajzolgatott tovább. Hajszálai pedig pont Donghae asztalán landoltak.

- Woonshik! Vidd innen a hajad!

- Söpörd arrébb!

Donghae egy bosszús mozdulattal arrébb lökdöste a hajszálakat, hogy újra hozzáférhessen pergamenjéhez. Ám a tincsek csak visszakúsztak pennája alá, ahogy Woonshik a fejét forgatta. Mérgesen megragadta a hajcsomót, hogy bosszúból jó erőset rántson rajta. Mikor azonban ujjai között fogta, észrevette, milyen szép selymes is minden szála.

Szinte megbabonázva játszadozott velük. Tincsekre bontotta, az ujjaira csavargatta, majd az orrához emelte. Csodálatosan friss illata volt, ápolt, és bódító egyszerre. Kezének ujjai fésűszerűen szántották a szépséges koronát.

Woonshik hamar észrevette, hogy valaki fogdossa hátulról. Hátrabillentette a fejét, de olyan szögben, hogy Donghae majdnem belelátott az orrlyukaiba.

- Donghae, mit tapizod a hajam?

Barátja zavartan elmosolyodott, és visszatolta a fejet természetes állapotba.

- Fordulj előre! – parancsolta neki.

Hogy megakadályozza a további, kínos kérdéseket, hátulról a nyakát kezdte cirógatni. Az rögtön megremegett az érintésre. Újra hátra próbált fordulni, de Donghae a füléhez hajolt, és halkan belesuttogott.

- Ne fészkelődj annyit… még észrevesznek…

Tovább simogatta a fiú nyakát, egyszerűen csak fel-le mozgatva ujjait, mert tudta, hogy már ez az extázis határáig tudja kergetni barátját. Woonshik megadóan sóhajtozott, halkan persze, nehogy észrevegye őket valaki.

- Donghae – szuszogta elhalóan, ahogy jóleső, feltartóztathatatlan remegéshullám végigfutott a gerincén. Mintha a gyönyör ezernyi apró ujjacskával csiklandozta volna. – Lehet ezt még fokozni?

Azonnal meglazította nyakkendőjét, és kigombolta ingének felső gombjait.

- Tetszik? – sóhajtott Donghae mögötte.

Artikulálatlan morgást bírt csak válaszként produkálni, de bólintott.

Érezte, hogy Donghae kettéválasztja hátul a haját. Kíváncsi volt, most mi következik, de a kislábujjáig mindene megmerevedett, mikor két forró ajak ízlelte meg a nyakát.

Ijedten körbepillantott, nem nézi-e őket valaki. A professzor az ablak előtt ácsorgott, és úgy darálta monoton szövegét. Mindenki más, aki előrébb ült, a padon elterülve unatkozott. Kage pedig lassan kezdett horkolni, olyan mélyen aludt.

- Jó ég… - sóhajtotta a plafonnak, ahogy szemei fennakadtak.

Donghae lejjebb kúszott a nyakán, izmos vállának finom bőrét kóstolgatva.

Woonshik nem tudott parancsolni remegő kezének, és kigombolta vele nadrágját. A cipzár keltette halk zajra azonban már Donghae is feleszmélt. Megemelkedett székéből, és átnézett barátja válla fölött. Woonshik jobb keze már bent volt az alsónadrágjában. Kérdőn meredt rá.

- Megvesztél? – suttogta.

- Gyerünk! Csináld, ha már elkezdted! – kérlelte az, másik kezével megfogva Donghae állát.

Röpke csókot adott annak kipirosodott, telj ajkaira.

Donghae meglepetten pislogott, majd fülig vörösödve bólintott. Újra a sátorszerű haj fedezékébe vonult, és megnedvesített ajkakkal folytatta félbehagyott munkáját.

Woonshikon még kellemesebb kéj kezdett úrrá lenni, ahogy lüktető férfiasságát simogatni kezdte. Érezte, hogy nadrágja egyre szűkebbé válik, vágya egyre csak fokozódik…

Néha felpillantott, csak hogy meggyőződjön arról, senki sem figyeli őket. De elég volt barátja odaadó szuszogása a háta mögött, hogy újra visszazuhanjon az érzékek birodalmába.

Az ujjai már görcsösen sajogtak a nadrágjában való matatás miatt, de érezte, hogy közeledik valami csodálatos dolog, mint valami fény egy alagút végén. Hiszen bőre libabőrös lett szinte mindenhol, ágyéka pedig úgy pulzált, hogy azt hitte, szétrobban a teste.

Donghae is észrevette, hogy barátjának légzése egyre gyorsul. Kezeivel a hóna alatt átnyúlt, és megölelte a fiú mellkasát, és a füle mögötti, érzékeny részt csókolgatta. Az hálásan sóhajtott egyet, majd hosszan, hangosat nyögve elélvezett.

Azon nyomban rá is jöttek, hogy ez már túlontúl hangosra sikerült. Donghae elkapta a kezeit, és úgy tett, mintha eddig is csak írt volna. Ennek ellenére is minden szempár őket nézte, még a tanár is felfigyelt rájuk.

- E-elnézést – dadogta Woonshik -, csak megszúrtam az ujjamat a tollammal…

Páran lemondóan megrázták a fejüket, és újra átadták magukat az unatkozásnak. Kage felriadt a kuncogásukra.

- Mi van? – kérdezte kábán. – Horkoltam?

Donghae azonban Woonshik mögött suttogott.

- Te nem vagy észnél!

Esti mesét akarok!

- Anyu, anyu mesélj valamit! - néz a kisfiú hatalmas szemekkel anyjára. Abban bízva ezzel meggyőzi őt.
- De már meséltem. Ideje ágyba bújnod kisfiam.
- De naaa anyu lécci. Még nem tudok elaludni és holnap szombat van. Naaa!
Anyuka frusztráltan felsóhajt és már azon van, hogy bevesse a szigort és aludni küldje a gyerekét, mikor megszólal az ajtóból egy férfihang.
- Ne légy ilyen szigorú Kage. Ma olyan jó volt ShinWoo. Megérdemli a ráadást.
- Akkor mesélj te. S el fogod kényeztetni.
- Egy plusz mesétől nem lesz baja. - forgatta meg a szemét. - Igaz fiam?
- Nem hát. - vigyorgott csintalanul az említett.
Kage érezte, hogy most ezek úgyse engednek addig míg nincs mese hát sunyin rávigyorgott férjére.
- Te akartad Kyu. Ma az apuról fog szólni a mese. - fordult mosolyogva vissza.
Kyuhyun szenvedően felsóhajtott, de inkább nem szólt semmit.
- Gyááá. Az apuról? - kérdezett vissza csillogó szemekkel. Kíváncsian ült fel az ágyban. Magához húzta jegesmaciját és úgy várta a mesét.
- Volt egyszer, hogy az anyu és apu még nem élt együtt. Szerették egymást már akkor is, de még fiatalok voltak és..
- Mosst sem vagy öreg!- kiáltott fel Shinwoo nagy szemekkel, mire Kyu felnevetett.
- Most én mesélek?
- Igen anyu. - szégyellte el magát.
- Semmi baj. Szóval épp azon törte a fejét az anyu, hogy nem jó ez így. S mivel tudta hogy az apu egy lusta disznó, ő maga kezdett el kiadó lakásokat nézni. Volt is egy ami pont jó lett volna. Mindkettőnk egyeteméhez viszonylag közel esett és még nem is volt olyan drága.
Azonban a tudtom nélkül az apu is ugyanezeket gondolta. Ő is keresett lakásokat és úgy tűnik neki is jó szeme van az ilyesmihez mert ő is ugyanazt a lakást találta meg.
Felhívtuk a bácsit akié a lakás volt és találkozót beszéltünk meg vele. Persze egymás tudtán kívül. Elmentünk és megnéztük a lakást, minek után még jobban biztosak voltunk abban, hogy ez megfelelő lesz a számunkra már csak a másikat kellett volna megkérdeznünk a dologról...

„Mégis, hogy mondjam el Kagénak? Mindig is utálta, ha valaki a háta mögött szervezkedett. S ugyan most nem akarok neki rosszat – nem mintha bármikor előfordult volna - sőt most ez... Mindig is szerette azt az éttermet a tengerparton.”
„Mindig is szerette a kocka kiállításokat, ha oda elmegyek vele akkor talán úgy el lesz varázsolva, hogy nem fogja majd olyan nagy durranásnak felfogni”
- Volt egy remek randink aznap. Én elmentem apuval egy gameboy kiállításra. Hallod látnod kellett volna, hogy össze-vissza rohangált a teremben egyik pulttól a másikig. - súgom halkan, mintha ha csak ShinWoo hallaná. Huncutul kuncog a szavaimra és anélkül tudom hogy hátra néznék, hogy Kyu kényelmetlenül mocorog az azóta behozott plusz székén, de persze fülig ér szája, mint mindig ha a családjával van..
- Apu meg elvitt engem a kedvenc éttermembe. Csodálatos este volt. A csillagok csak úgy ragyogtak, rajtunk kívül nem volt senki más és a tenger moraljása hmm – merengtem el.
- Ez az az étterem, ahol akkor voltunk mikor szülinapod volt?- néz rám kíváncsian.
- Igen pontosan az. A pincérek aznap anélkül tudták, hogy mit hozzanak nekem, hogy rendelni kellett volna. Fel kellett volna tűnjön, hogy minden túl tökéletes, de egyrészt apu egyfolytában szóval tartott, másrészt a gondolataim egy részét lefogta az, hogy hogy is mondhatnám el a lakás dolgot.

- Végig csodálkoztam azon, hogy miért nem lősz már le a sok olcsó bók miatt. Mármint mindet véresen komolyan gondoltam , és gondolom mind máig, de máskor egyből rájöttél, hogy ha valami olyasmit akarok megosztani veled, amiről tudtam, hogy neked nem biztos, hogy tetszeni fog.
- Mint mondtam ideges voltam. Végül az este olyan szép volt, hogy nem volt merszünk elrontani a pillanatot...

/Aznap este.../

- Kérem fizetnénk. - intette le Kyu a pincért.
- Hé előttem még itt a süti.
- Lassan egy fél órája nem nyúlsz hozzá, azt hittem nem kell, de ha kell edd meg. Nem hiszem, hogy kidobnának minket.
- S amúgy is olyan szép itt. Szeretem ezt az éttermet. Olyan békés, és annyira jó, hogy még ilyenkor sem zsúfolt.
- Hát igen mondhatni elhagyatott. Ki tudja, lehet hogy már csak mi tartjuk fenn ezt a helyett, meg az a pár őrült, aki rátalál erre a helyre.
- Ne szóld le, tudom hogy neked is tetszik.
- Nem tagadhatom a nyilvánvalót.
Miután Kage megette a francia krémes maradékát a kocsihoz mentek, beszálltak.
- Nem tudom mennyire vagy fáradt, de ha annyira nem, szóval arra gondoltam, hogy ha még van kedved, akkor nyugodtan... persze nem kell, csak..
- Kyu, menjünk hozzád. - dorombolt a fülébe lágyan.
- Okés. - vigyorodott el zavartan és indított.
- S nem tudom, hogy vagy a sushiban volt-e valami vagy ma csak spontán kifogytál a szavakból, bár ne félj igazán csábító a dadogásod drágám.
- Kíváncsi vagyok, hogy te meddig fogsz még tudni összefüggően beszélni.
- Hát már eddig is tovább bírtam, mint te. A lényeg, hogy a „Ki tudd ma még egybefüggően beszélni?” versenyt eddig tuti én nyertem.
- Eddig, de ne félj cica. Nem sokára már csak sóhajtozni fogsz. S már í címszavak közlése is írtó nehéz feladat lesz a számodra.
- Most magadról beszélsz ugye?
- Kackac. Nem. Rólad.
- Ez csak szócséplés, mikor térsz a tettek mezejére?
- Amint felértünk. - parkolt le egy sorház mellett az út szélén.
- Azért remélem most nem zártad ki magad, mert hozzám most nem tudunk menni.
- Motel.
- Mondd, hogy nem hagytad otthon a kulcsaid!

- Nem – mutatta fel a kulcscsomót – De mi bajod a motellel?
- Inkább szóba se hozd többet, a hányinger kerülget. Egyszerűen undorító. Hogy tudtam felhozni megoldásnak? Nem értelek ilyenkor.

- Jójó vegyük, hogy nem mondtam semmit. - nézett szépen a lányra. - Kérlek.
- Rendben – egyezett bele lemondóan. - Bár ilyenkor elgondolkodom, hogy tudod ezt a gondolkodást összeegyeztetni azzal a rendmániás éneddel.
- Kérlek hagyd, néha én se értem magam és ha te sem tudsz már megfejteni akkor veszett fejsze nyele.
- Ma még kinyitod azt az ajtót vagy csak előtte fogunk ácsorogni? Tudod mindjárt itt kint fejtelek meg.
Kyu kinyitja az ajtót, előre engedi a lányt, aki mire elfordul az ajtótól már rég cipőtlen, kabátlan.

- Gyors vagy.
- Követed a példám?
- Persze, ahogy kívánod. Hogy kívánod?
- Azonnal.
- Akkor hölgyem kérem fáradjon a nappaliba és máris viszem a pezsgőjét.
- Kyu...
- Ne morogj. - puszit nyom az ajkaira – máris rátérünk, bár nem tudom mi ütött ma beléd, hogy ennyire... - mondatot félbehagyja és inkább a konyha felé indul, hogy hozza a pezsgőt.
- Amúgy miért pont pezsgő? Netán ünneplünk valamit? Az évfordulónk a jövő hónapban lesz... - teszi hozzá kicsit szórakozottan, mikor a másik belép a nappaliba.
- Tudom, hogy mikor van az évfordulónk. - vonja össze a szemöldökét.
- Jó, csak akkor nem értem. Mármint nem baj, hisz, amit én akarok mondani, ahhoz is tökéletesen illik, de ha csak nem vagy gondolatolvasó akkor nem értem.
- Mindjárt elmondom... - a kezébe nyom egy teli poharat, majd tölt magának is.
- S az előbb nem fejezted be a mondatot.
- Mit?
- Tudod te azt nagyon jól. Mit akartál mondani? Ha akarod elmondod, amiért egy pezsgőt is érdemes volt behűteni és lelépek.
- Jaj kicsim nem úgy értettem, mármint nem akarom, hogy elmenj, én..
- Mert az egész úgy jött, mintha csak én akarnám, és én nem vagyok olyan lány, aki csak úgy...
Kyuhyun mielőtt barátnője nagyon beleélte volna magát a magyarázkodásba, gyorsan letette a poharat az asztalra. A következő mozdulattal közelebb húzta magához és lecsapott az ajkaira.
Kage ügyetlenül, kicsit kilöttyintve a tartalmát,az asztalra tette a poharat.
A hő fok mintha megemelkedett volna a szobában, Kyuhyun már a ruha cipzárját húzta le, mikor a fülébe súgta.
- Nagyon is akarlak. Itt és most azonnal, forrón.
- Frissen a sütőből?
- Persze sütikém.
- Még jó, hogy édesszájú vagy.
- De még mennyire... - kezdte el a nyakát, vállát csókolgatni, ahogy a ruhapántja lecsúszott a helyéről.
Mindeközben Kyuról lekerült az ing és már a nadrágövét csatolta ki Kage, majd mikor érezte, hogy a ruhaanyag épp szakadni készül rajta félbeszakította a csókot.
- A kedvenc ruhám, meg ne próbáld tönkre tenni.
- De útban van.
- Engedj el egy kicsit.
- Lehetetlent kérsz.
- Légy szíves. Egy vagyon volt.
Végül megállt Kyu előtt és mikor látta, hogy a másik sóvárogva várja vissza, csak azért is kínzóan lassan bújt ki a ruhából.
- Rájöttem ám, hogy te csak az idegeimmel szórakozol. - morgott Kyu, de tekintetét nem tudta elszakítani az előbukkanó mellekről. Önmaga számára is rejtély volt, hogy mért nem nyúlt előre simította le gyorsabban a ruhát a barátnője csípőjéről, pedig hamarabb láthatta volna, azt szexi köldökpiercinget és a fekete csipke alsóneműt. - Megőrjítesz.
Kage csak kuncogott, de végül kilépett a földre hulló anyagból és magassarkú cipőből. Az újőrült fölé térdelt és megcsókolta. A szájába harapott, mikor Kyu erősen a fenekébe markolt. Hátranyúlt és a másik kezét a mellére irányította. A csókba nyögött, mikor a mellbimbóit kezdte izgatni. Kezeivel a másik mellkasán kalandozott egy ideig, majd lefelé vette az irányt és miután kigombolta az elegáns nacit, bekíváncsiskodott. Megszorította a hímtagot, mire ugyanazt a szorítást érezte a mellén.
Felpillantott csakhogy Kyu huncutul csillogó szemét lássa meg.
- Ha megint foltot csinálsz nekem...
- Mért baj?
- Még hogy mért baj??
- Rajtam kívül látja valaki?
- Nem, de...
- Akkor nincs baj, engem nem zavar.
- De engem igen.
Kyu gyorsan kibújt a cipőjéből és hanyatt döntötte Kagét a kanapén, már érzete a matató kezeket, amik megszabadították először a nadrágtól, majd alsónadrágtól. Gyorsan a földre dobta őket, mikor felnézett és azt látta, hogy Kage mennyire … éhesen bámulja a férfiasságát, hát már semmi nem fogta vissza, hogy egy mozdulattal letépje a tangát és belévágta magát.
Kage felnyögött a hirtelen mozdulattól és kéjtől, ami rátört, ahogy megérezte a benne lüktető hímvesszőt.
- Mozogj már... - sziszegte, mikor Kyu nem csinált semmit. Nyakánál átölelve húzta magához közelebb és vadul megcsókolta.
Ahogy a fiatal férfi mozogni kezdett, úgy fészkelődött, hogy még jobb legyen. Kyu megfogta a lábait a térdhajlatában és a vállára tette, Kage felsóhajtott, ahogy Kyu teljes hosszában benne volt.
Kyu eszét teljesen elvette a mámor, érezte, hogy nem bírja sokáig. Kicsit zavartan hajolt a füléhez.
- Cica én mindjárt.. - súgta.
- Meg ne próbáld.
- Bocs bébi. - szűrte a fogai közül. Megtámaszkodott a lány két oldalán és gyorsabb tempóra váltott, pár lökés elég volt, hogy a gyönyör kapuján belépjen.
Kage frusztráltan összeszorította a fogait és a kanapé huzatába markolt. Teste sikított az extázis után és csalódottan sóhajtott, mikor a másik kihúzódott belőle.
- Kárpótollak. - nyaltak a fülébe, majd csak azt érezte, hogy a másik lejjebb mászik, aztán megértette.
Lehelete égette ott lent és amikor a nyelve elmerült benne... Már csak nyögdécselni volt képes. Kyu sűrű nyelvcsapásai hamar túl lendítették a ponton.
Észre se vette, hogy Kyu mikor feküdt mellé, sem azt, hogy a korábban földre lökött pokróc, mikor került rájuk. Bágyadtan nézett szerelmére.
- Nem kéne a hálóba mennünk?
- Csak maradj nyugodtan.
- De..
- Kage. Aludj. - csókolta homlokon.
Nem kellett kétszer mondani, hisz hamar elaludtak. Másnap reggel későn keltek.

/Jelenben/

Kyuhyunnak egészen pontos elképzelései vannak, hogy felesége mért hagyta hirtelen félbe a sztorit. Kajánul vigyorogva dől előre és súgja a fülébe
- Drágám minél hamarabb végzel annál hamarabb teszek eleget képzelgéseidnek.
Mint akit most ébresztettek fel, hátra kapja a fejét, majd mikor leesik neki, mit mondott a másik, halványan elpirul, és próbál megrovón nézni férjére, ám most nem sikerül annyira.
- Ne a gyerek előtt.
- Anyu és aztán mi történt? - szólt közbe ShinWoo, aki megunta, hogy figyelmen kívül hagyták.
- Következő reggel végül apu volt az, aki először elmondta nekem, ám az előző este, miatt nem sértődtem meg, hogy nem vont be a dolgokba. Főleg azért nem, mert végül is, én is ugyanezt tettem.
Együtt elmentünk megnézni a lakást, ami aztán szörnyűnek bizonyult, így inkább ide költöztünk rá egy évvel, mikor mindketten lediplomáztunk végre.
- S aztán?
- Vége. Most már igazán alvás. Jó éjt kisfiam. - puszilta meg.
- Jó éjt anyu, apu.
Miután aputól is kapott egy ölelést a kisfiú. Az ajtót behajtva, lekapcsolták a villanyt és hagytak aludni a fiukat.
Kage a megfogta a férfi nyakkendőjét, és mint pórázon a kutyát húzta maga után. Kyu próbált lépést tartani vele. Vagyis próbált nem megfulladni.
Mikor a hálóba értek és a nő az ajtónak lökte Kyut csakhogy aztán szenvedélyesen megcsókolja.
- Többször kéne esti mesélned, anyu.
- Anyu kívánja aput. - dorombolt Kage és ujjaival mrá az inget gombolta ki fürgén.
- S apu csak, azért él, hogy anyu minden kívánságát teljesítse.
- Akkor lépj a tettek mezejére.
Kyu a fenekénél fogva ölbe kapta és az ágyhoz vitte.
Aznap éjjel sokáig szeretkeztek.
Két évvel később Kage még egy fiút szült Kyunak és végül a szokásos hétköznapi problémákat leküzdve, boldogan éltek míg meg nem haltak.
Vége.

1. rész

Kezdésnek: kukkoló barátnő, lógós csapos barát és egy oldtimer Mercedes




- Ugye tudod, hogy ezek után nem tagadhatod mennyire beteges kukkoló vagy?
- Aish igen tudom. De te ezt nem érted! Te nem látotd őket. Az a két pasi egyszerűen... egyszerűen. Pfuuh. Azok ketten maguk a megtestesült szexualitás. Csak úgy árad belőlük. Az agyamra megy, hogy a hálót elsötétítik.
- Várj csak. Ha hálóba nem látsz be akkor te most mégis, hogyan...?
- Jaja te annyira ártatlan vagy.
- Te kuncogj itt nekem, hanem válaszolj!
- Szerinted csak ott lehet? Mire való a konyha asztal és azok nagy puha perzsaszőnyegek?
- Enni gondolom, illetve mert esztétikus. Jól van, jól van, ne morogj, vágom én, ne félj.
- Azért. Uh..
- Hallod. Imádlak, de ne akkor élvezkedj, mikor velem beszélsz.
- Jézusom. El fog menni a maradék józan eszem is.
- A mid?
- …
- Korra? Most ezen ne duzzogj.
- Tudni akarod, hol vannak, és mit csinálnak épp?
- Én...
- A magasabbik és egyben keményebb kötésű a kanapéra löki a kis szöszit, egyébként utóbbiról már rég letépte azt a nyeszlett trikót...
- Én ezt nem akarom hallgatni, beszéljünk másról most már. Hallottad, hogy
- Az előbb olyan hévvel dobta a szöszit, hogy azt hittem azon nyomban neki esik és addig pumpálja, míg... De most félig még ülve fekszik rajta és csókolóznak. Ah végre beindul a dolog. Áttért a felsőteste csókolgatására.
- Érted te az mikor azt mondom, nem akarok erről besz...?
- Asd ideje volt, hogy a macsókám is levegye a feslőjét. Az az izomzat számolhatatlanul sok embert ihletne meg, ha közszemlére lenne téve. Bezzeg mikor hétfő reggelente beülnek egy kávéra a sarki gyors étterembe nyakig felöltözik. De miért? Imádom a rávezető csíkját.
- Mivel tél közepe van, de...
- Kit érdekel? Rám nem gondol és arra mennyire fura nekem ruhában látnom.
- Közölted már vele ezen eget rengető problémádat?
- S végig nyalja a szöszi mellkasát. Huh én is tuti úgy rázkódnék össze. S csak úgy sóhajtoznék, ahogy mellbimbót szívja, harapgálja. Esküszöm nem is kell nekem ehhez mikrofon, annyira el tudom képzelni. Hallom, ahogy az övcsat kibogozása ágyúzörej, az amúgy csak sóhajoktól hangos szobában. Ahogy nagy kandúr felsziszeg, mikor a szöszke rámarkol a farkára. S kiáltást, amit azért hallat, mert bosszúból-erőből kapták le róla a nacit, az anyag végig karistolta a csípőjét, arról nem is beszélve, hogy nemesebbik felének mennyire nem esett jól a durva bánásmód.
- Azért ugye nem úgy nézel ki egy retardált? Nyáltenger és hasonlók…
- Anyám. Ez a szájába vette, de egyből tövig nyelte!
- Szóval, de…
- Ugh…  tiszta tesztoszteron  a hapsi. Nekem kell ez a pasi!
- Szerintem nem jönnél be neki. Mármint ne sértődj meg bomba csaj vagy meg minden, de ha nem tartasz egy hímvesszőt a bugyidban, nem hiszem, hogy szeretne tőled akármit is.
- Dedede nekem keeeeeeell!
- Na jó máskor figyelmeztess mikor tartsam fél méterre a mobilt a fülemtől, ha nem akarok megsüketülni.
- Akaromakaromakaromakarom!
- Kértelek…
- Ha látnád nem lennél ennyire gúnyos velem. Ah már benne van és ezerrel döngeti.
- Kösz az infót már féltem, hogy lemaradok a folytatásról.
- Aish az izzadságcsepp so sexyn csurog le a bőrén, sistereg.
- Hé na ezt magyarázd meg, hogy te aki alig lát, hogy veszel észre egy kis cseppet?
- Ez egy hatalmas csepp. Uh te szőke ribanc ne karmold össze azt a hibátlan bőrt.
- A lényeget.
- Távcső.
- Mióta van távcsöved?
- Muszáj volt beszereznem egyet, nélküle lemaradnék a részletekről.
- Most komolyan képes voltál csak ezért pénzt költeni?
- Most már látom a nyaki ütőerét is hagyjál már.
- Kiszívhatom?
- Mi?
- Bocs előtört belőlem a nyakfétis.
- Hah! Ma már csak a csődöröm nyaka fog a fejedben járni!
- Ne nevess, különben szerzek neked egy vámpír pasit és többet nem beszélsz összefüggően. Bár nem mintha általában sikerülni szokott…
- Már megint a szerda délutánra célzol igaz? Már mondtam, hogy mogyorót ettem, bedagadt a nyelvem.
- Mi másra? Ja, várj hallottad, hogy Kyuhyunt megint kirúgták?
- Nem.
- Korra! Miért kellett kirúgnod? Tudod, hogy mennyire kell neki a pénz és már így annyira megalázónak találta, hogy nálad dolgozik. Mit követett el, hogy kidobtad?
- Nos ha annyira dolgozni akar, akkor dolgozzon csak nálam.
- Nem értem most mi bajod vele? Vagy csak szórakoztat, hogy szívózol vele?
- Áh, nem dehogy. Figyelj, ha annyira dolgozni akart volna, akkor akár be is tolhatta volna a képét. Tudod csapos nélkül mi értelme egy bárnak? Vagy várj annyira lealacsonyítónak találta, hogy kitöltsön pár piát, hogy szégyenében a budiban bujkált? Máskor szólj és kirángatom onnan, lelket öntök belé és munkába állítom.
- Nem ment be dolgozni?
- E héten egyszer sem jött be és előző héten is csak háromszor tolta be képét. Tudod, hogy szeretek beállni a pult mögé magam is, de ennyi szabadidőm nincs. Befektetőkkel kellett volna tárgyalnom a vidámparkot illetően és egy családi vacsit hagytam ki miatta. Még meg van a helye és ezt neki is mondtam. De ha vasárnaptól nem kezd el rendesen és rendszeresen dolgozni, akkor kidobom. Ha nem a pasid lenne már az első mulasztott nap után repült volna.
- Persze én ezt megértem. De akkor meg miért siránkozik nekem otthon, hogy juj, de nagy szörnyeteg vagy, hogy alig késett pár percet és te csak úgy letámadtad és ordibáltál vele, na most, ha már meg is tetted tuti megérdemelte. Hát ez most, így kibaszott jó. Nem mondta el nekem. Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy mit csinált a héten, ha nem dolgozni volt. Mért nem mondtad, hogy nem jár be?
- Azt hittem tudod.
- Nem mondta. S tudod minden úgy ért haza. Mintha épp bárból jött volna haza. Ráadásul folyton tiszta hullának nézett ki, mint aki végigrobotolta azt a nyolc órát. Egyszerűen nem hiszem el…
-…
- Mondj valamit, mielőtt felrobbanok.
- Minden rendben köztetek?
- Hát eddig azt hittem.
- Kage ugye tudod, hogy én bármikor itt vagyok, ha dumálni szeretnél?
- Persze unnie csak mostanában olyan nehéz vele. Tudom, hogy már hónapokkal ezelőtt kijött az elvonóból, és azóta nem találtam beszívott állapotban, de sokszor olyan ingerült és ilyenkor nem tudok, mit kezdeni vele. Te tudod, mennyire utálok veszekedni, így én…
- Engedsz neki.
- Hát igen.
- De azt vágod, hogy vita nélkül is meg lehet beszélni a problémákat? Ugye, nem áh, hagyjuk…
- Tudom, de ez ennél bonyolultabb. Mit akartál kérdezni?
- Nem én hagyjuk, megharagudnál.
- Kérdezd.
- Rossul bánik veled? Ver téged?
- Jézusooom. Dehogy, hogy juthatott ez eszedbe?
- Akkor nem ver, de jól bánik veled?
- Mostanában nem megy minden zökkenőmentesen, de velem mindig szeretettel bánik. Mégis mit gondoltál?
- Ne haragudj. Csak tudod már hetek óta nem láttalak, akár egy hatalmas lila monoklid is lehet, és én nem tudok róla, te meg nem mondod, mert nem tartod fontosnak megemlíteni az ilyesmit. Tudod, hogy csak aggódom érted.
- Tudom, de nem kell. Ügyes kislány vagyok, megoldok mindent. Vagy megölöm a problémaforrást.
- Igen tudom. De mondd csak, meddig kell még dupla műszakot vállalnod?
- Már csak két hét.
- Ígérd meg, hogy amint vége ott a bolondokházának és pihentél egy kicsit összefutsz velem?
- Ez alap. S ne pattogj már annyit, nem direkt kerüllek csak az élet szar.
- De rengeteg szép pillanat tarkítja.
- Yepp, a vasgyúró még mindig a szőke herceget döngeti?
- Nem már egy ideje elmentek csak nem akartam a témát elterelni.
- Szóval rájöttek, hogy figyeled őket és pironkodva, sikkangatva berohantak a hálóba.
- Nem, elélveztek és most a kanapén pihiznek. A csődöröm bealudt, a szöszi meg rajta fekszik és félálomban mintákat rajzolgat a mellkasára.
- Ez lett volna a következő tippem.
- Egyből gondoltam.
- Nekem most mennem kell, lassan vége az ebédszünetnek és még nem ettem.
- Mért nem szólsz, hogy fogjam be?
- Mert élvezetes sztorikat szórtál el itt nekem? S mert végre megtudtam, hogy volt ideje megjavítatni a kocsit Kyunak?
- Mercike már megint leragadt?
- Ne gúnyolódj csak, mert te nem szereted a márkát nekünk még szabad.
- Persze, de nem is az a bajom. Hanem, hogy mért egy majdnem ötven éves tragacsot kellett vennetek?
- Veterán kocsi és gyönyörűen néz ki. Ezt még te is elismerted, amíg nem tudtad, hogy Mercedes.
- Persze, de ezek múzeumba valók. Ennyi pénzért négy olyan kocsit veszel, ami úgy megy az utakon, mint az állat.
- Na jó ez  beszélgetés nem megy sehova és nekem mennem kell.
- Jójó de eskü még meggyőzlek az igazamról.
- Oké-oké na cső.
- Pai és vigyázz magadra dongsaeng.
- Hai unnie. Paipai.

Sado-mazo Nyuszómuszó 6. rész

A Jinről való képzelgéseimet éles fájdalom szakítja félbe.
A bilincsek belsejében szögek, tüskék döfnek a csuklómba és a bokámba. Az ágy lábánál áll és szúrós tekintete fogva tartja az enyémet. Szemében perzselő haragot vélek felfedezni. De valójában bármi lehet bennük, hisz nem látok tisztán.
Három napig hagyott magamra. A szomjúság égeti a testem. Fejemet hasogatja a fájdalom és csak homályosan látok. Zúg a fejem és förtelmesen gyenge vagyok. Érzem, ahogy az arcomra rászáradt könnycsíkon újabb cseppek haladnak lefelé.
Még mindig nem tudom, miben is áll az ereje. De úgy gondolom, hogy bármire képes, akár csak azzal, hogy rágondol és az azon nyomban valóra válik. Néha csettint is mellé, de mindez mintha csak egy megszokás volna és valójában nem szükséges, ahhoz hogy teljesüljön az akarata.
- Kyuhyun..- halk nyöszörgés hagyja el a szám, bár őszintén már én se tudom, hogy mit akarok. Engedjen el? Ch. Leányálom. S tulajdonképpen nem is szeretném elhagyni a poklot. A felszínen úgyse vár semmi.
Neeeem én ezt a tetves kis zugot. Ezt a sötét termet akarom elhagyni. Gondolataimba férkőzte magát és egyszerűen érdekel, Ő.
Tudni akarom, hogy mit csinál, mikor nincs itt. Merre jár? Kikkel találkozik? Gondol rám? Vagy csak mikor eszébe jutok beugrik, hogy összetörjön újra és újra... Számára én csak egy játék vagyok. Egy élő játékbaba. Letépi a fejét újra nő.. Mert így alkotta meg.
- Hogy mersz már férfiról fantáziálni, mikor itt vagyok én?
Hangjából izzó harag érződik. Nem tudom, mit mondjak, de valójában nem is tudok mit mondani. A torkomba sivatag költözött, nem tudok hangot adni gondolataimnak. Nem bírok beszélni, csak tehetetlenül tátogok.
Valószínűleg leesik neki, hogy nem azért nem válaszolok, mert nem akarok, hanem mert fizikailag képtelen vagyok rá. Eltűnnek a vasbéklyók és reszketve, csuklómat dörzsölgetve ülök fel. Rám varázsol valami ruhaszerűséget, a következő pillanatban meg egy pohár víz lebeg előttem.
Utána kapok, de erőtlen markomból majdnem kicsúszik. Kénytelen vagyok kpét kézzel megragadni a poharat.
Nagy kortyokban nyelem le az éltető folyadékot.
- Hol voltál? - kérdezem csendesen. A poharat magam mellé rakom, lábamat felhúzom és átölelem a térdem két karommal.
- Nem tartozik rád. Ki ez a Jin?
- Te olvasol a gondolataimban?
- Igen, de válaszolj.
- Hát úgy is tudod, ha...
- Kage!
- Ő volt az első, akit úgy szerettem... - mondom ki végül és várom a robbanást.
Ami elmarad, s talán ez még inkább megrémiszt, mintha szokásos mód üvöltözni kezdene.
- Miért érdekel, hogy hol voltam?
- Mert egyedül hagytál.
- Miért baj ez?
- Mit csináljak, míg nem vagy itt?
Felvonja a szemöldökét, de nem válaszol, kifelé indul a szobából és én csalódott vagyok, hogy csak ennyit marad.
Megáll az ajtóban és kérdőn néz rám.
- Na mi az nem jössz?
Én hitetlenkedve nézek rá, de mielőtt meggondolná magát utána sietek. Kicsit még szédelgek így nem meglepő, hogy térdre bukom egy hupliban. Felnézek, de ő csak vár az ajtóban. Oda szaladok szinte, mikor odaérek ő csak hátat fordít nekem és én követem. Még sose láttam ilyesmit.
- Jössz már? - morgott az, aki valószínűleg mindezt megteremtette. Lenézek és rá kell jönnöm, hogy ő már vagy három emelettel lentebb jár a csigalépcső. Óvatosan, figyelve, hogy nehogy megcsússzak sietek utána. Nem vagyok egy szívbajos, tériszonyos, de ez azért még nekem is magas. Szerencsére megvár. Hosszú utat teszünk, mire kicsit is közelebbinek látszik a kék fényesség. De egy óra monoton baktatás után – hisz ő nem beszél most, és meg inkább nem mukkanok – nem bírok tovább menni. Tüntetőleg leülök egy fokra. Lábam a mélység felett lóbálom. Megáll és kérdő tekintettel fordul hátra, hogy feltűnik neki, hogy nem követem. - Eddig haladt a kíváncsiságod? - Mennyit kell még menni? - Addig – mutat a kékség felé – Mért szerinted merre vezet még a lépcső? - Nincs rövidebb út? - Rövidebb? Nem hiszem. Gyorsabb talán. - Akkor mért kell itt küszködni? Menjünk a gyorsabb úton! - Biztos vagy benne? - Naná! - morgom. Már elegem volt a lépcsőből, még nem igazán nyertem vissza az erőm a háromnapos szenvedés után, ám biztos vagyok benne, hogyha ezt felemlegetem, akkor vége a kirándulásnak. A következő pillanatban ott áll mellettem. A semmin áll, hasonlóan mint a fadeszkák. Az ölébe kap és már csak azt veszem észre, hogy szélsebesen zuhanunk lefelé. Karjaimmal a nyakába kapaszkodom és szorosan ölelem magamhoz. Nem akarok leesni és a helyzethez nem illően az ölelése is jó érzéseket ébreszt bennem.
Egy idő után felemelem a fejem és nézem a suhanó szinteket.
Most már elég gyorsan közeledünk.
- Miért nem így jöttünk egyből?
- Gondoltam átmozgatnád magad. - von vállat.
- Kösz. Miután alig állok a lábamon még kilométereket másszak lefelé...
- Ha nem tetszik leteszlek. - vigyorodott el.
- Nem kell, nem szóltam semmit.
Valami nagyon megváltozott benne ez alatt a három nap alatt. Nem állt neki kínozni engem és a lelkem terrorizálását is elkerüli. Olyan normális viselkedik. Persze ha azt normálisnak lehet nevezni, hogy egy feneketlen kútba zuhanunk.
- Mennyi van még hátra? -kockáztattam meg a kérdést.
- Már nem sok. Hunyd be a szemed?
- Miért?
- Kage... - figyelmeztetően morgott. S végül megtudtam miért.
Hamarosan olyan erős fény vett körül minket, hogy még a csukott pilláimon át is bántotta a szemem. Aztán mindez lecsitult, éreztem ahogy lassít és ahogy végül szilárd talajt érintenek a lábaim.
- Kinyithatom a szemeim?
Két keze közé fogta az arcom egy-egy apró csókot nyomott a szememre s egy leheletnyit az ajkamra. Talán nem is tette csak én éreztem úgy. Langyos szellő borzolta a hajam.
- Igen.
Először az csillogó barnáit láttam, majd elszakítottam a tekintetem az övétől és körül néztem.
Felettem kék az ég. De nem az a földi baba kék, hanem csillogó zafír. Csak úgy csillámlik az egész. Körülöttem egy palotaszerűség, hatalmas épületkomplexum, melynek falai hófehérek, néhány tornyát pedig borostyán futja körbe. Mi a tér, vagy kert, vagy park, nem tudom minek hívjam, hiszen ez is hatalmas, közepén vagyunk. Hunyorítanom kell hogy lássam az embereket a távolban. Hátam mögött vízcsobogást hallok ezért megfordulok. Egy aranyos kis szökőkutat találok, vízében aranyhalak úszkálnak. A hely inkább egy város. Ahogy jobban belegondolok a méretekbe, biztos vagyok benne hogy több ezren is lakhatnak itt, bár ki tudja. Elkábulva fordulnék vissza hozzá csak hogy a milliónyi kérdés egyikét feltegyem, amik megfogalmazódtak bennem, de ahogy meglátom kiröppennek a fejemből. Fogalmam sincs mikor vedlett át, de a fehér öltöny igen csak kiemelte a vonalait. Pár "részletet" igazán hmmm...
Ujjával az állam alá nyúl és vigyorogva, és azt hiszem kicsit hitetlenkedve vigyorog rám.
- Majd később Nyuszó. Most meg idegen vezetlek.
Érzem, hogy elpirulok, miközben zavaromban felnevetek.
- Először tanulj meg beszélni.
- Ne szemtelenkedj.
- Hol is vagyunk? - fordítok neki hátat és újra a messze épületet csodászom.
- Hölgyem? - karját nyújtja és én még inkább elpirulok, ahogy belekarolok.
Lassan körbesétáljuk a kis szökőkutat, a halacska mintha követne minket.
Majd belefogott a hely meséjébe.

Sado-mazo Nyuszómuszó 5. rész

- Kage? - hallottam meg anyu reszketeg hangját.
- Szia anyu.
- Mégis hol vagy? Napok óta nem érlek el. A mobilod ki van kapcsolva és se az iskola, se a kollégium nem tud rólad semmit. Betegre aggódtuk magunk miattad!
- Tudom vagyis el tudom képzelni. Szerdán összeestem a láztól és egy ismerősömnél nyomtam az ágyat.
- Szerdán? De hát ma már hétfő van, azóta egy teledon hívást nem bírtál megejteni? Mármint ne haragudj. - sóhajtott fel. - Ugye jobban vagy már?
- Igen már sokkal, de csak ma tértem magamhoz. Figyelj anyu nem hiszem, hogy idén már haza mennék, hisz ma már biztos nem tudok vonatot elkapni és...
- Nem baj. Maradj csak inkább pihenni ha az ismerősöd ilyen rendes volt csak nem fog kidobni téged a szünet vége előtt. Nem hiszem, hogy rendben lennél már teljesen, úgyhogy inkább ne utazgass, főleg ne a rosszul fűtőtt vonatokon. Most viszoint mennem kell, de ígérd meg, hogy ha lehet ma még felhívsz, de ha nem akkor holnap.
- Ígérem, de..
- Szia kincsem. Vigyázz magadra, - ezzel a vonal megszakadt.
Szájtátva meredtem a telefonra. Több, mint furcsa volt a beszélgetés, de nem akartam belegondolni, hogy ez most jót vagy rosszat jelent. Kikászálódtam az ágyból és a ruhákat felnyalábolva a fürdőbe botorkáltam.
Kicsit áztattam magam a víz alatt, de viszonylag gyorsan letusoltam és nem akartam arra gondolni, hogy mégis ki pakolt engem abba a jeges vízbe és mennyire ruhátlanul.
Mire visszaértem egy csomó plussz pulcsit meg egy anorákot találtam a fotelben, az asztalon meg egy rikító papírfecnit, a következő felirattal:
Régóta nem jártál friss levegőn, szerintem gyere ki egy kicsit sétálni. Persze a bajt megelőzendő öltözz fel rendesen! Jin
A szemem forgattam a hat a pulcsi láttán, de mikor hidegpróbát tartottam az ablaknál beláttam, hogy kettő biztos kell majd a kabát alá.
Magamra rángattam a holmikat, majd siettem kifelé nehogy rám süljenek a rétegek és visszaessek, amikor kimegyek a hidegre.
Mikor megláttam őt és az öt gyereket, amint valami irdatlan nagy hóemberféleséget gyártanak, mosolyognom kellett. Annyira megható volt a látvány.
- Néni arrébb mész? - szólalt meg a hátam mögül egy cincogó kislány hang és ijedten fordultam meg. Egy kisebb hógömböt gurított maga előtt és én az útjában álltam.
- Persze, de tegezzél kérlek. Hogy hívnak? Segíthetek?
- RaeJae, de Jin azt mondta, hogy ezt egyedül kell csinálnom.
- Mégis mért mondta ezt?
- Mert véletlenül ráestem az előző fejre és szétesett. - görbült lefelé a szája.
- Nem baj. Akármit mondott Jin én most segítek neked. - melléálltam és együtt gurítottuk tovább.
Mikor elég nagy lett odavittük a többiekhez. Jinnel ketten alig bírtuk feltenni a fejet pedig egy tudkóra álltunk fel, hogy elég magasak legyünk. Aztán mikor a helyére került magasabb volt, mint maga Jin, pedig nem volt alacsony a srác.
A gyerekek kavicsokból és botokból megalkották az arcát illetve a kezét. Jin addig kihozott egy répát az orrának, én meg a nyakára tettem a sálam.
- Nem! - tiltakozott az egyik kisfiú. - Ha azt leveszed meg fogsz fázni.
- Igaza van. - nézett rám korholóan Jin.
- Szerintem kibírom míg bemegyünk a házba. Már mindannyian áthűltetek idekint. RaNae neked lila a szád, ShuMin te pedig, úgy reszketsz, mint a nyárfalevél. Indulás befelé. - tettem csípőre a kezem.
- S a hóembert is beviszük? - nézett fel rám csillogó szemekkel DeeJae.
- Nem. - mondta nevetve Jin a többiekkel együtt. - Ő neki idekint a legjobb. Na de verseny a lépcsőig, aki első lesz az kap valamit. Eeeegy, keeettő. - majd mikor már mind felsorakoztak és lélegzet visszafojtva figyeltek rá felkiáltott - Rajt!
Mikor mind elmentek kábé este hatkor és kettesben maradtuk furcsán csendes lett a ház. Zavartan tébláboltunk egymás körül. Kérdezgettem a családjáról csakhogy viszont kérdezhessen és erősen kerültük a forró kását. Ám nem sokára megkordult a gyomrom és elpirulva néztem rá.
Elnevette magát. - Mért nem szóltál, hogy éhes vagy?
- Igazából fel se tűnt.
- Az én hibám nekem kellett volna rá gondolnom. Na gyere. Mit ennél szívesen?
- Valami könnyűt azt hiszem. Talán az a leves most is finom lesz.
- Ízlett a levesem? - derült fel.
- Te főzted?- csodálkoztam.
- Ki más főzte volna? Mondtam, hogy egyedül vagyok a bejárónő meg pocsékabbul nem főzhetne szóval kénytelen voltam megtanulni. - leültettet az étkezőben majd pár perc mőlva hozott kettőnknek belőle.
Miután megettük mondtam, hogy segítek elmosogatni. Addigra már fáradt voltam. Még mindig nem voltam teljesen egészséges és azért kint is mozogtunk eleget. A lényeg, hogy figyelmetlen voltam és megvágtam a kezem. Halkan felkiáltottam. Szerencsére a seb nem volt mély és inkább az ijedtségtől kiáltottam fel semmint a fájdalomtól.
Egy pillanat múlva már csak azt érzékeltem, hogy a mutató ujjam Jin szájából lóg ki. Megszívta. Annyira igézően nézett rám, a szívem szaporábban kezdtett el verni.
Aztán elengedte és elkezdte megvizsgálni. - Nézd ez már nem is vérzik. - adott rá még egy puszit.
Eddigre meg a torkomban kalapált a szívem. - Mégis mit csinálsz?
- Én csak elállítottam a vérzést.
- Ugye tudod hogy nem szokás más mosogatólétől és vértől cuppogó ujját a szádba venni?
Láttam, hogy zavarba hoztam, ami egy kis magabiztosságott adott. Közelebb léptem hozzá. - Nem gondolkodtál igaz?
- Nem igazán.
- Akkor nincs kedved... továbbra is abbahagyni a gondolkodást?
Felcsillant a szeme. - Tudtam - morogta.szerintem csak magának, miközben átölelt. - Utállom az agyam járatni, ha erre gondolsz. - lehelt csókot az ajkaimra.
Elpirultam. - El fogod kapni.
- A doki szerint már nem vagy fertőző.
-  Ez biztos?
- Mi volna, ha te sem gondolkodnál?
- Ez. - feleltem egyszerűen és a nyakába csimpaszkodni csókoltam meg.
Hamar elmélyítette a csókot. Egyszer csak mégis megszakította és én már csak arra lettem figyelmes, hogy a vállára dob és elindul velem valahova.
- Hé mégis mit csinálsz?
- Tudod félek, hogy meggondolod magad, pedig én már nem engedlek sehova.
- Hisz képtelen vagyok most gondolkodni... - motyogom.
- Nem baj. Már itt is vagyunk. - és egy ajtón belépve máris valami puhán landoltam. - Vízágy. - mondta vigyorogva.
Egy pilanatig csak pislogtam majd fogtam és magamra rántottam.
- Akkor egy csepp se maradjon szárazon.
- Szerintem nem fog. - nézett rám sunyin, majd újra megcsókolt. Kezeivel már a póló, sőt a melltartó alatt melleimet markolászta. A szájába nyögtem mikor fájdalmasan csavarta meg mellbimbóm.
A fülemhez hajolt megszakítva a csókot. - Te ugye szűz vagy még, ugye? Fájt? - s belenyalt a fülembe.
- Nnnn igen és csak csináld. - morogtam majd a nyakána haraptam. Szívni kezdtem a finom bőrt.
Felszisszent, majd a fülemet kezdte el lágyan harapdálni.
Egyik kezével már a nadrág gombommal szenvedett és amint sikerült neki már a bugyimban volt a keze. Ujjai gyakorlottan kezdték el izgatni a csiklómat. S én élvezetemben szuszogtam a nyakába.
Aztán kihúzta a kezét és megcsókolt. A póló alatt a hátam mögé nyúlt és melltartót kezdte el kicsatolni, bár nem igazán sikerült neki. Belekuncogtam a csókba.
- Mit nevetsz? - nézett rám bosszúsan.
- Semmit. - mosolyogtam rá. S míg kikapcsolta melltartót lehúztam a pulcsicipzárját, hogy aztán mikor levette azt, a pólójától is megszabadítsam.
Gyorsan lekapta rólam is a felsőt csakhogy ajkai közé harapja a mellem. Felsóhajtottam annyira jó volt. Közben a gatyát rángatta már le rólam két kézzel. Persze amilyen heves volt, ment vele a bugyim is egyből.
Újabb csókot lopott tőlem, majd feltérdelt egy pillanatra, hogy magát is semmibe öltöztesse. Útközben a köldökömbe csókolt.
Újra felém mászott és az angolnáját a barlangomhoz igazította. (a szerző: hát ez szörnyen hangzik xDD) Majd megcsókolt és suttogva kérdezte. - Biztos vagy benne?
- Ne kérd, hogy gondolkozzak. - súgtam vissza - Csak csináld már.
S az angolna a barlangba csusszant, (sz.:ez még mindig rossz :$) mire én felszisszentem.
- Fáj? - kérdezte és aggódva nézett rám.
Nem szóltam csak közelebb húztam magamhoz és a fülébe harapva morogtam. - Mozogj már.
Valahogy éreztem, ahogy elvigyorodik, miközben eleget tesz az óhajomnak. Mozogni kezdett. Aprókat lökött a csipőjével, majd hirtelen teljesen belém vágta magát, mire felnyögtem.
- Fáj?
- Idióta, csináld mgé egyszer.
- Így? - ismételte meg a mozdulatot.
- Igenn.
- Csináljam?
- Csináld!
Röviden megbeszéltük a koreográfiát ezek után már csak az volt a lényeg, hogy a csúcsra érjünk. Mikor megéreztem közeledni, szorosabban öleltem magamhoz, majd köremimet a hátába mélyesztettem.
Erre ő felmordult és míg én odaát voltam pár gyors lökéssel belém űrítette a magját.
Aztán csak feküdt rajtam és pihegett.
Mikor ki akart húzodni belőlem nem engedtem, ő kérdőn nézett rám.
- Olyan jó érzés. - mondtam kicsit karcos hangon.
Elmosolyodott és homlokon puszikt majd megcsókolt végül mégis csak mellém feküdt. - De így nem lehet aludni. Sajnos.
- Mmm - nyomtam egy csókot a vállára és rátettem a fejem. - Akkor aludjunk szóltam és már el is nyomott az álom, de azt még éreztem ahogy kicsit ügyetlenkedve fél kézzel ránk terített valami takarófélét. Majd magával ragadott a puhaság, az extázis utóhatása és a bőrének oly finom illata. De mind elkísértek álomföldre.

(s már megint logikátlan váltás a karakterekben de ez van xDD )

Sado-mazo Nyuszómuszó 4.rész

Sok idő eltelhetett mire magamhoz tértem. Puhaságot éreztem. Süti illatot. Fenyőfa illatot. Távolról halkan gyerekzsivalyt, egy hógolyó csatáét hallottam. Karácsony volt.
Óvatosan felültem. Pörgött az agyam, hogy mi történhetett. De csak annyit tudtam biztosan, hogy legutóbb még majd egy hét volt hátra a szentestéig.
Aztán a beugrott.
- Az a srác. - suttogtam magam elé.
- Jinnek hívnak. - állt meg felettem kedvesen mosolyogva. Kezében egy tálca volt.
- Hol vagyok? - kérdeztem
Letette a tálcát a mellettem lévő kis asztalra és leült a lábamhoz.
- Nálunk. Nagyon beteg voltál. Aznap mikor összeestél a doki azt mondta, hogy nem biztos, hogy megéled a reggelt. Órákon keresztül voltál a jegesfürdőben. - lehajtja a fejét és a takaró sarkát kezdi el gyűrögetni. - Aggódtam érted. - mondja halkan.
Nem igazán tudtam mit mondani erre, hisz én minderre nem igazán emlékeztem.
- S miért nem voltam akkor inkább kórházban, ha ennyire brutál volt a helyzet?
- Mindkét kórház tele van még mindig. Melyikbe akarsz menni? A telibe vagy a nagyon telibe?
- Hogy-hogy tele vannak?
- Nem csak neked sikerült, így megbetegedned. Úgy tűnik ez most végigsöpört a mi kis városunkon. Másrészt volt egy hatalmas vonatbaleset a városhatáron ma hajnalban. Felborult egy kocsi, a csúszós síneken nem bírt megállni a vonat és kisiklott, az árokban kötött ki. S az ünnepek miatt zsúfolásig tele volt, sokan súlyosan megsérültek, ahogy rájuk zuhantak a bőröndök vagy más emberek. S hívtam volna valakit, aki eljöhet meglátogatni téged, de nem találtam nálad semmifelé iratot, amiből megkereshettük volna a családod.
Hallgatok. Kicsit zavarban vagyok, hogy amilyen rendes most velem, nem érdemelte meg, ahogy neki estem.
- Telefonálhatok? - kérdezem végül csendesen.
- Persze, amint ezt a kis levest megetted. - áll fel, és teszi az ölembe a tálcát.
- Köszönöm, de nem vagyok éhes.
- Áh, félreértettél. Ez nem kérés volt. A doki utasítása, addig nem csinálhatsz semmit, míg nem eszel.
- De ha tényleg nem vagyok éhes...
- Persze, hogy nem. Napok óta nem ettél, összeszűkült a gyomrod. De muszáj enned.
Bosszúsan felsóhajtottam és elvettem a kanalat. Remegett a kezem és kilötyögtettem a levest a kanálból, mire a számhoz emeltem. Láttam, hogy szólásra nyitja a száját, aztán mégse mond semmit.
Végül szép lassan megettem a levest. Addig Jin a családjáról mesélt.
Elmondta, hogy a szülei kőgazdagok, ám a munkájuknak élnek, így ő gyakran egyedül van itthon. A szüleit a karácsony se tartja vissza a munkától, így ő áthívta a szomszéd kisgyerekeket hógolyózni, hogy ne legyen olyan magányos és a gyerekek szülei is örülnek ennek, hisz így ők nyugodtan tudnak készülödni az estére. Arca kipirult mikor arról beszélt, miért rúgatott ki tegnap.
- Én már figyeltelek egy ideje. Az a kávézó mindig útba esik suli felé és téged valahogy mindig ott látlak. biztos, hogy neked is iskolában lenne a helyed.
- A sulim pont a kávézóval szemben van. Suli előtt és után is szoktam dolgozni, mikor hogy tudok.
- De mégis miért?
- Vajon miért? A pénzért. Lehet, hogy te tehetős vagy, de a többség az nem ilyen.
Elvörösödött. Én meg elhúztam a számat.
- Bár valószínűleg már többet nem dolgozhatok ott. - sóhajtottam és letettem a tálcát az asztalra. - Én tényleg nagyon köszönöm, hogy így vigyáztál rám és akkor most már tudom, hogy nem akartál rosszat akkor sem. - mondtam egy halvány mosoly kíséretében. - De tényleg telefonálnom kéne. Anyu napok óta nem hallott rólam akkor. Biztos aggódik már és suliban sem voltam, azt is fel kéne hívni.
- Perszepersze. - odaadta a mobilját. - Hoztam ruhákat neked. Anyué, de szerintem jók lesznek rád, ott vannak a hátad mögött a fotelben s arra van, a kék ajtó mögött a fürdőszoba. Én megyek megnézem a gyerekeket. - állt fel. A tálcát magával. Már a kilincsrt nyomta le, mikor eszembe jutott a legfontosabb.
- Köszönöm. - mondtam.
Visszafordult és olyan kedvesen mosolygott vissza rám, hogy pillangók repdestek a gyomromban.
- Örülök, hogy már jól vagy.
Miután bezárta maga mögött az ajtót, azon nyomban anyát hívtam. Szörnyen ideges voltam...

(megjegyzés: többet akartam írni, de már itt ülök felette egy ideje és nem jut eszembe semmi, ami jó lenne folytatásnak; szóval most így rakom ki. Mianhae :$$ )

Sado-mazo Nyuszómuszó 3.rész

...S itt hagyott kikötőzve az ágyhoz. Van időm gondolkodni. Tulajdonképpen mást se tehetek. Mióta először tett magáévá elkerül az álom. Nem bírok aludni, de nincs is rá szükségem. Olyan ez, mintha én is halhatatlanná váltam volna azzal, hogy elvett és aztán a szórakozásai folyamán egy tucatszor meghaltam. Van ebben valami elképesztően bizarr.

Nem bírtam kiverni a fejemből Mika-chan bosszútól éhes pofáját, mint aki jól végezte dolgát szaladt át a trióhoz. Biztos vagyok benne, hogy ő tehet róla, hogy a kedves férjem megtalált engem.
Nem tudom elmondani miért, de biztos ő volt. Miért pont akkor tűnik fel, amikor a macsakának rossz? Ebben biztos van valami....

- Váááá, így meg fogok őrülni! - sóhajtok bosszúsan.

Valahogy muszáj a gondolataimat lekötni, mert az agyamra megy a macska a képe. Már a szőr izét is érzem a számban, ami mindig belekavarodott valahogy az esti kakaómba.
Na jó. Elég. Gondoljunk másra.
Vajon hiányzom én valakinek? Nem hiszem. Évek óta egyedül éltem. Mindenkit elüldöztem magamtól. A macska is csak azért maradt mert néha kapott a kajából. Elég, nincs macska. Sose volt.
A szomszédom is csak az a három.
Esküszöm annál a pasinál nagyobb ribanc nincs!
 Na jó talán még Siwon-hyung ribanca, Heechul tesz túl rajta. De senki más. Olyan nincs.
Nem hiszitek? Ki más kérné, hogy rakd seggbe? Egy tini csajtól?!
Aztán, amikor Korra adott egy felcsatolhatót.. Már akkor se volt normális. De hát beválalós voltam. Hamarabb kurtam seggbe Hyukot, minthogy engem bárki is...
Kimenekültem a házból, aztán rájöttem, hogy az az én házam így őket küldtem haza.
De nem bírtam sokáig... Túlságosan kellett akkoriban. Hát megtettem ezt Hyuknak. Azt hiszem élvezte. Sőt! De még mennyire...

S nekem is megérte végül is. A ribanc remek kerítő volt. Olyan szép szeműt is ritkán lát az ember lánya.
Jinnek hívták. Kis fiatalka volt. Vagyis körülbelül annyi, mint én, de a többihez képest az volt.
Úúúú, ahogy az a nyelvével bánt!
Egyből elpirulok.
Ő volt számomra az első, Előtte is jártam pár fiúval, de Jin. Nyamm.

Váratlanul tűnt fel az életemben és jóval a szakításunk után tudtam csak meg, hogy Hyuknak köszönhetően ismerem.
Általános után koleszba kerültem és hogy legyen zsebpénzem munkát kerestem. Gimi mellett kemény volt. Jó tanuló voltam és a nevelő szüleim kicsináltak volna, ha ez megváltozik. Folyton fáradt voltam. Ilyen fiatalon csak feketén válalhattam munkát és ezt rohadtul kihasználták. Rengeteget dolgoztam azért a kevés pénzért.
Annyiból volt jó, hogy szerettem a munkám. Egy kis hangulatos kávézóban voltam. Hol pincérkedtem, hol mosogattam.. röviden cselédnek használtak. Kihasználtak, de mégis valahogy szerettem ott melózni.

Egy nap ő lépett be az ajtón. Tél volt. Kipirult az arca, ruhájáról pergett a porhó ahogy megrázta magát. S mindent összesarazott. S mint aki direkt arra megy - amúgy valószínűel így is volt - a frissen felmosott kövön keresztül ment a pulthoz.
Akkora már fáradt voltam és mivel náthás voltam, biztos vagyok benne, hogy már a lázam is az egekben volt.
- Bunkó! - néztem rá villámló szemekkel. Dühösen indultam meg felé, de a saját vizes csapdámba estem. Megcsúsztam a vizes kövön és ha ő ne kap el biztosan a fejem töröm be.
- Csak óvatosan. - csóválta meg a fejét. Nem engedett felállni, helyette kisöpörte csapzott hajam a homlokomból. Elkerekedett szemekkel nézett rám. - Te meleg vagy!
Zavartan néztem rá. - Nem kösz, de hetero az igen.
Összevonta a szemöldökét és haragosan nézett rám. - Nem úgy te! - csattant fel - Forró a homlokod.
- Aha. Sokan mondták már, hogy forrófejű vagyok. - húztam el a szám és megpróbáltam kiegyenesedni, de mintha jégpálya lett volna a lábam alatt. Ismét megcsussztam.
- Kage! Te mégis mit csinálsz? Nem ezért fizetlek. Le vonom a fizetésedből! - jelent meg egyből a főnök.
Jin arca elborult. Gyorsan segített felállni és úgy pofázott vissza. De úgy emberesen. Telitüdőből, hogy mindenki hallja.
- Maga elmebeteg állat! Nem is dolgozhatna! Lázas, ez a mgag felelőssége volna, ha már ilyen tetű, hogy ilyen fiatalon foglalkoztatja!
A főnök egy pillanatra eltátotta a száját, de őt se kellett félteni.
- Te kis seggdugó, hogy jössz te, ahhoz hogy így vérig sérts engem?! Kifelé! Kifelé a kávézomból. Ilyen nagyképű kölyköket én nem szolgálok ki!
- Adja ide a fizetését és megyünk. - szólt hidegen. - Adja ide különben feljelentem. - sziszegte. - Garantálom, hogy megteszem.
A főnöknek volt esze, hisz a vendégek már így is a jelenetet bámulták szájtátva.
Hozzám vágta a kabátom, miután a zsebébe tömött pár ezer wont. - Ide vissza ne gyere munkáért hisztizni, te csitri. - s ezzel lerendezettnek ítélve az ügyet, elment kiszolgálni egy vendéget.
Én csak álltam ott döbbenten. A srác rám adta a kabátot majd gyorsan kihúzott onnan.
Mikor a hideg megcsapta az arcom akkor esett le mi is történt.
- Neked elment az eszed! Sehol máshol nem fogok a környéken rendes munkát kapni!
- Ez nem munka, ez rabszolgatartás volt. - mondta nyugodtan és elkezdett húzni az utcán maga után.
Kitéptem a kezem az övéből. - Mégis ki a franc vagy, hogy így beleavatkozol más dolgába? Hogy képzeled azt, hogy csak így tönkre teszel? Tudod te mennyi időbe telt mire megtaláltam ezt a fickót, hogy adjon pár wont ha dolgozom nála?
Valószínűleg folytattam volna a szidását még órákon keresztül, de egyszer csak megszédültem. Összefolytak a színek, majd sötétségbe borult minden.
Még a hangját hallottam szállni felém. Aztán minden elhalt.
- Kage!

Sok idő eltelhetett mire magamhoz tértem. Puhaságot éreztem. Süti illatot. Fenyőfa illatot. Távolról halkan gyerekzsivalyt, egy hógolyó csatáét hallottam. Karácsony volt.
Óvatosan felültem. Pörgött az agyam, hogy mi történhetett. De csak annyit tudtam biztosan, hogy legutóbb még majd egy hét volt hátra a szentestéig.
Aztán a beugrott.
- Az a srác. - suttogtam magam elé.
- Jinnek hívnak. - állt meg felettem kedvesen mosolyogva. Kezében egy tálca volt.

Folyt. köv.
(szerzői megjegyzés: elnézést a sok hülyeségért :$)

(Szövegmagyarázat, mert az író ezt is megteheti xDD : Kage megőrül a várakozás alatt az emlékeibe menekül, végül leragad az első pasinál. Ha majd egyszer újra olvasod ezt a részt kedves Kage :3. Mond csak hány pasit akarsz te ebbe a sztoriba Kyu előtt? x"D
2014 juúnius 28 - Heey ezt komolyan kérdeztem! Mert még most is visszalehetne a nosztalgiázni a múltba.)

Sado-mazo Nyuszómuszó 2. rész

(Sungmin reinkarnációs mese extra~)

- Ó bújocskázol Nyuszó? Ugye tudod, hogy előlem nincs menekvés?
Hallom a hangját, a lépteit, a saját zaklatott szívverésem és hallom, ahogy maga után húzza a láncot...
Reszketve csúszom közelebb a falhoz, a nagy függönyök mögött, melyek most behúzva, elrejtik a kinti világot. Levegőt alig merek venni. Nem akarom, hogy ezt tegye velem... Már nem bírom tovább, egyszerűen túl sok.

Körülbelül két hónapja lettem a felesége. Neki. Az Ördögnek.
A kikényszerített igen jött létre ez a kötelék közöttünk, mely számomra csak a szabadságom elvesztését jelentette. Kénye kedvére fojt meg, csak hogy újjáéledjek és minden kezdődik előlről.
Többnyire számomra is élvezetesek játszodazásai, ám egy hete történt valami. Azóta csakis fájdalmat képes okozni, és csakis a saját élvezetére koncentrál. Beszél hozzám, de mintha egy rongybabának tekintene választ nem vár, s meg se hallja...

Sokszor hagyott magamra ebben sivár teremben. Egyetlen nagy ablaka, mely a temetőre néz, alig enged be fényt, hisz künn a sötét sosem szűnik meg. Ezen nézek én most ki a temetőre, melyben a sírok száma mindig változik, s mégis közel egyenlő. Új sírokat ásnak a pokolszolgák, s a darabjaikra esett társaikat temetik el, csak hogy harmadnapon kiássák magukat és újra ott legyenek az Uram arctalan és agytalan munkagépei között. Sosem mondta el mit csinálnak neki....
Őszintén? Nem is akarom tudni.
Elméláztam s már csak arra vagyok figyelmes, ahogy hátulról átölel.
Úgy megijedtem, hogy felsíkoltottam.
- Shhhh nincs semmi baj kicsi Nyuszóm. - egy csókot nyom a nyakamra. Érzem, ahogy azon a parányi bőrfelületen, ahol ajkai engem érintettek, mintha kést mártottak volna belém. A csontomig hatol a fájdalom.
Könnyek szöknek a szemembe és véresre harapom a szám, hogy ne vágjam ki a magas C-t újból.
- Miért bújtál el hallod? - fordít magával szembe. - Hazajövök szeretnék egy kicsit veled lenni, erre még csak köszönni sem jössz elém. Tudod mennyire fáj ez nekem?
Akarod tudni? Igen? Ha nem akarnád, akkor is megmutatnám...
Karmait végigszántja a hátamon. Kitágulnak a szemeim, s néma sikolyra nyílik a szám. A leszakadozó bőrcafatok, és a vérloccsanása visszhangzik a fülemben.
Nem tudom meddig vagyunk így, mikor feltűnik, hogy minden erőmmel a karját szorítom. Ránézek és üres, unott tekintetétől minden idegszálam az égnek áll.
- Ez még semmi Nyuszó.
A vállára dob. Keresztül sétál velem a szobán és mire lehajint az ágyra sebeim már összeforrtak.
- Kérlek ne haragudj. Elbambultam az ablak előtt. Nem hallottalak belépni.
- Mit tudsz te ott nézni? Mi az ami leköt? - néz rám cinikusan.
Először elfelejtek válaszolni, hogy végre figyel rám.
- Mégis mit csinálhatnék én itt egész nap? Van, hogy csak egy órára ugrasz be s aztán már mész is el.
Rám ugrik, kezeimet az ágy fejéhez kötözi a lánccal. Egy csettint és eltünik rólunk a ruha.
- Azt akarod hogy itt maradjak? - a csípőmre ül, hosszú ujjaival különböző mintákat fest a bőrömre. Izzanak, tekeregnek a vonalak. Fogocskáznak a hasamon, majd lassan a hüvelyembe kígyóznak.
Sziszegve válaszolok. - Magaddal vihetnél. Én is el akarok menni...
- Tehát nem szeretsz, nem akarsz szót fogadni, mikor azt mondom, hogy maradj itt?
- Egyszer se próbáltam megszökni! Te nem szeretsz engem!
- Miért? Hisz itt biztonságban vagy, csak védeni akarlak. - rám fekszik, szétfeszitíti a combom és közé helyezkedik.
Felsóhajtok ahogy merevedése érint. - De folyton csak bántasz és fájdalmat okozol.
- Hisz már mondtam. Az enyém vagy és azt teszek veled, amit akarok.
A fejem a párnába fúrom, mikor belém hatol. Nem tétlenkedik egyből mozogni kezd.
A fülembe csókol, harapja, karmai újabb járatokat vésnek az oldalamnál a bőrömbe, húsomba. Fájdalmasan zihálok fel, mikor a mellbimbómra harap.
Megáll és elgondolkozva néz rám. Egyet csettint és eltűnnek a fémbéklyók a csuklómról. Magára ránt.
- Akkor mutass valamit.
Nem kérdezem, miért ez most hirtelen, mi változott.
Felülök és úgy kezdek el mosogni rajta, az egekbe kerget az érzés, ahogy fallosza teljes hosszában mozog bennem. Lehajolok és lopok egy csókot tőle, csakhogy aztán hajamnál fogva rántson vissza és ne eresszen. Forró és égető, ahogy nyelve feltérképezem a szám.
Lassan visszafordít és már csak azon van, hogy a csúcsra érjünk. Átkarolom a nyakát és a fülébe nyögdécselek, így ér el az orgazmus minket.
Percek múlva sem engedem, ő már kihúzódott belőlem. Csukott pilláimon keresztül, és érzem, hogy csodálkozva figyel.
- Miért nem tudsz ilyen lenni mindig? - kérdezem kicsit rekedten, ahogy felnézek rá.
Pislog, s nem igazán tud erre mit mondani.
- Régen szeretett, ha inkább durva voltam...
- Én? Mikor régen? Régen nem ismertelek.
- De Minnie, hogy mondhatsz ilyet?
- Én Kage vagyok. - vonom össze a szemöldököm, s próbálom lelökni magamról.
- De ott van benned Sungmin. - fogja le a karom.
- Lehet, De én, én vagyok. Kage. Fogadd már el!
- Nem! Nekem Min...
- Meghalt! - ordítom a képébe. Felpofoz, érzem a vért a számba gyűlni.
- Soha többé ne merd ezt mondani. - morogja a fülembe. Egy pillanat múlva már az ágy négy sarka felé vagyok kikötözve. Ő a fejem mellett áll az ágy mellett, menetre készen.
- Nem sokára vissza jövök. Addig próbálj meg észhez térni.  - szólal meg. S ekkor már semmiféle érzelem nem hallatszódik a hangjában.

S én ott maradok a sötétben újabb hosszú órákra. S csak egyre tudok gondolni. Minden Mika-chan hibája.
- Az a büdös macska!

Sado-mazo Nyuszómuszó 1.rész

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy leány. Ennek a leánynak nem volt sem apja, sem anyja, egyedül lakott egy házban a macskával.
Egyszer kalácsot süt a leány, Kage s amint falatoznék, hozzá dörgölődzik a macska, Mika-chan, s kéri:
- Adj nekem is egy kis kalácsot!
Rákiáltott a leány:
- Sicc, takarodj, nem neked való a kalács!
Mika elszaladt, de egy kicsi idő múlva visszatért, a leányhoz dörgölődzött, s kérte szépen:
- Adj nekem is egy kis kalácsot!
De Kage megint rákiáltott:
- Sicc, takarodj a szemem elől, nem neked való a kalács!
Na, jól van, elszalad a szegény macska, lefekszik az ágy alá, s ott dorombol nagy szomorúan. Aközben beesteledik, s hát az ajtón zörget valaki erősen.
Bekiált az a valaki:
- Nyisd ki, leány, az ajtót, mert ha nem nyitod, betöröm, s úgyis elviszlek!
Ugyan bizony mit gondoltok, ki lehetett ez a valaki? Evil volt ez, aki a leányt szerette volna feleségül venni. Mert úgy tudjátok meg, olyan szép volt a leány, de olyan szép, hogy nem akadt párja hét puszta határban.
Haj, édes istenem, megijed Kage, nem tudta hová legyen, hová rejtőzzék el. Sírva-ríva kérte a macskát:
- Cicuskám, macurkám, segíts rajtam!
Mondta Mika-chan:
- Te sem adtál kalácsot, én sem adok tanácsot.
Közben az ördög elment, de egy óra sem telt belé, visszajött, s még erősebben kezdett zörgetni az ajtón. Bekiáltott másodszor is:
- Nyisd ki az ajtót, leány, mert ha nem nyitod, betöröm, s úgyis elviszlek!
Még jobban megijedett a leány. Sírva-ríva kérte a macskát:
- Cicuskám, macurkám, adj nekem jó tanácsot, akkor én is adok jó meleg kalácsot!
Mondta a macska:
- Amikor kértelek, nem adtál kalácsot, most már hiába kérsz, nem adok tanácsot.
Ezalatt az ördög csak zörgetett, zörgetett az ajtón, egyszer aztán - puff! - betörte, fogta a leányt, s elvitte.
Ha a leány csúnya lett volna, az ördög nem szerette volna. Ha kalácsot nem sütött volna, a macska meg nem kívánta volna. Ha a macskának adott volna kalácsot, a macska a leánynak adott volna tanácsot, s akkor az én mesém is másképp történt volna. Itt a vége, fuss el véle!
Írhatnám, de hát csak Mika-chan szaladt el ijedtében. A szomszédpárhoz – Haehez és Korrához, akiknél történetesen Hyuk vendégeskedett, de ez egy másik mese...

Evil – igaz nevén Choi Kyuhyun föld alatti csoda palotájába vitte a lányt. Kage félelmében mukkanni sem mert. Aztán egyszer csak egy oltár előtt találta magát. Fekete hálóinge pedig átváltozott egy fehér menyasszonnyi ruhává – mindezt Evil egy csettintésére. Feltűnik egy férfi is. Evil rászól.
- Igyekezz már Wook. Ezer év óta várom már, hogy megszülessen és megtaláljam. Az én reinkarnálódott Sungminom.
- Akkor átugrom a salangot. Akarod őt vele leszel további halhatatlan létedben és csak vele elégíted ki ördögi vágyaidat?
- Igen.
- Akkor ezennel férj és feleség vagytok.
- De én nem... - kezdte volna Kage a tiltakozást, deEvilkyu ráemelte félelmetes sárga szemeit.

- Téged nem kérdeztelek. Elég baj az, hogy női testet választottál újjászületni.
- De.. - háborodott fel.
Evil sármos mosollyal tette a mutató ujját a lány ajkaira. - Shh.
Egy pillanat volt az egész és már egy pompázatos lakosztályban voltak. Egy csettintés és Kyun nem volt semmi. Kage csak a férfiassága méreteit bámulva tátogott, mintha Mika-chan elvitte volna a nyelvét, de ez nem történhet meg így végül kinyögte, amit már egy ideje meg akart kérdezni.
- Ki az a Sungmin?
- Te.
- De én Kage vagyok.
- De korábban az én Sungminom voltál.
- Mitől vagy ilyen biztos benne.
Egy csettintés és Kagén sem volt több ruha, amitől a lány elpirult.
- Sose gondolkoztál, hogy honnan van rajtad az a sárkányos tetoválás?
- Az egy anyajegy … - érintette meg a combját.
- Nem az szerelmem záloga amit én égettem beléd ezer évvel ezelőtt.
- Szadista... - szaladt ki Kage száján.
- Ne félj élvezted... - mosolygott rá.
- Hogy lehet azt élvezni, ha szét égetnek? - döbbent le.
- Így. - rátapadt az ajkaira.

A lány először tiltakozóan a mellkasára tette kezét ám ahogy Kyu mézédes ajkai az övéire tapadtak, ahogy Kyu nyelvével bebocsájtást kért nyögve engedte meg magát. Lehet hogy varázslat volt ez is, de olyan vágy cikázott végig rajta, hogy nem tudott ellen állni neki.
Érezte ahogy a férfi keze a csípőjét fogja, majd fenekére tapadva közelebb rántja magához. Ahogy megérzi a keménységet neki nyomódni felnyög. Kyu elváll az ajkaitól és fürkésző tekintettek néz a vágytól homályos szemekbe.
- Én egy valakit. Téged szerettelek, szeretlek egyedül. Soha nem foglak elengedni többé. Nem érdekel ha te nem akarod és nem érdekel, hogy te mit akarsz. Soha nem fogsz többé semmit tenni tőlem függetlenül. Semmit amit én nem akarok.
S újra az ajkaira tapadt. Nem várt választ és amúgy mindketten tudták hogy felesleges is, hogy Kage semmit nem tehet ez ellen semmit.

Kyu megragadta Kage csuklóit és a feje fölé emelte. Kage már csak azt vette észre hoy bilincsben vannak amik a plafonról lelógó láncra van fűzve.
Kyu lágyan simított végig az ijedt ábrázaton.
- Szeretlek. S mindenestül az enyém vagy. - majd a lány mögé lépett és kezeivel a mellét kezdte izgatni. Eközben a nyakába fúrta fejét és a finom bőrt szívta. Egyszer beleharapott így azd eddig élvezettől sóhajtozó lány felkiáltott.
- Csitt legyen. - csípett bele mellbimbójába.
- Deh.. - zihált.
- Nincs de. - s megcsavarta a szerencsétlen kis bimbót. Kage felnyögött, de próbált szót fogadni.
Kyu fenekének nyomta merevedését és ő hátra vetette a fejét a férfi vállára.
Az lejjebb csúsztatta a kezét és szeméremdombját vette célba. Ujját belecsúsztatta és úgy kezdett játszani vele. Másik kezét a sárkányra csúsztatta ami erre felforrósodott. Iszonyatosan fájt ez Kagénak, Ajkaiba harapott hogy ne adjon hangot ennek a fájdalomnak.
- Ügyes vagy. - morogta a fülébe, majd beleharapott az említett testrészbe. - Ezért jutalmat kapsz.
Fogta a lány csípőjét és úgy emelte, hogy férfiasságával annak hüvelyébe férkőzhessen.
Ezt viszont már nem bírta hangtalanul és egy kis sikoly szakadt fel a torkáról.
Kyu mintákat vésett a lány hasára. A vér a földre csöpögött a sebekből, miközben Evil csak döngette Kagét.
Kage lihegett az ostrom alatt és fel-felszisszent az újabb és újabb „vonalak” miatt.
Aztán már igazán nem kellett sok. Kyu a lány fülébe hörgött és beléüritette magját.

Kage azonban még nem élvezett el így, mikor kihúzódott belőle csalódottan nyögött fel. Kyu megkerülte és szembekerült vele.
- Nem fogadtál szót. - Kage tiltakozásra nyitotta a száját, mire ő megrázta a fejét. - Nem, nem kedvesem. Mindig nekem van igazam.
- Kérlek... - nézett rá könyörgően.
- Hisz te nem is szeretsz. Mért akarnám, hogy neked is jó legyen?
- Én.. khérlek.. - lépett közelebb ameddig a lánc engedte.
Kyu elgondolkozva fordította félre a fejét. - Mire kérsz?
Kage nyelt egyet és karcos hangon szólalt meg. - El akarok menni...
- Mondtam hogy nem engedlek el. - gonoszkodott Evil.
- N-nem úgy gondoltam...
- Akkor hogy?
- Szeretnék én is...
- Sose engedtem, hogy te hágj meg és ez most lesz másként. Azonkívül, hogy most fizikai problémák is akadályozzák ezt. - kuncogott a lány zavarát látva, majd megszánta. - Csak mondd ki aztán meglátom, van-e kedvem megtenni.
- Élvezni akarok. El akarok menni. Kérlek én is... - csuklott el a hangja, ahogy a kielégítetlenség miatt egyre feszültebb lett.

Evilkyu csak kuncogott és letérdepelt elé. A lány nem értette mit akar, mind addig míg kezeivel szét nem tolta a combját és közéjük nem furakodott fejével. Először a szemérem ajkakon nyalt végig majd megkóstolta az ízét is.

Nyelvével belecsúszott a hüvelybe. Ki-be húzogatta és csak kéjelegve hallgatta Kage nyögdécselését. Ujjaival a sárkányt rajzolta körbe, ami az eddigi feketéből vörös színbe váltott. Újra felizzott és Kage esszét szétvetette a a kettős érzett: a fájdalom és a gyönyör. Ám Kyu ezúttal sem hagyta hogy elérjen a csúcsra. Még egy apró puszit nyomott oda, majd felállt. Vagyis kiegyenesedett, hisz farka már újból állt.Kagét majd szétvetette a szükség és szenvedően nézett Kyuhyunra.
Az megcsókolta őt és csípőjét megragadva felemelte. Újból benne volt, ám ezúttal lágyan mozgott benne, mind tovább nyújtva a „szenvedését”.- Erősebben. - nyögött fel. S Kyu vigyorogva tett eleget a kérésének. Ezúttal nem állt meg addig míg mindketten el nem érték a gyönyörkapuját.
Ezután válaszolt Kage. - Ha mindig ilyen gyönyörben részesítesz nem fogok elfutni előled.
Eltűntek a bilincsek és a lány karjai a férfi nyaka köré hullottak. Hozzábújt és a fülébe suttogta.
- Sose tudtam, hogy mért kívánom annyira a répát mindig. Sungmin egy nyuszi volt?
Kyuhyunt elfogta a röhögő görcs Kage csak bágyadtan bújt hozzá ezalatt.
- Igen. Minnie egy nyuszó volt. Vagyis te is az vagy. - fogtam két keze közé az arcát.
- Nem is. - nézett nagy szemekkel.
- Ne vitatkozz. - koppintott az orrára.
Kage csókolta meg a férfit majd homlokának döntötte a a sajátját. - Azért ugye tudod, hogy mindig a nőknek van igazuk?
- Majd itt megtanulod, hogy ez nem így van. - és élvezettel a harapott a lány ajkaiba.

VÉGE
(Szerzői megjegyzés: Legalábbis így terveztem, aztán kedves barátosném újabb esti mesét kért. Valamiért nem újatkezdtem, hanem ezt folytattam. Kész rejtély. Akárcsak a dongsaeng <3
ps: ha újraolvasnád áruld már el miért is írtam ezt, mert én már nem emlékszem :$ x'D)