Sado-mazo Nyuszómuszó 4.rész

Sok idő eltelhetett mire magamhoz tértem. Puhaságot éreztem. Süti illatot. Fenyőfa illatot. Távolról halkan gyerekzsivalyt, egy hógolyó csatáét hallottam. Karácsony volt.
Óvatosan felültem. Pörgött az agyam, hogy mi történhetett. De csak annyit tudtam biztosan, hogy legutóbb még majd egy hét volt hátra a szentestéig.
Aztán a beugrott.
- Az a srác. - suttogtam magam elé.
- Jinnek hívnak. - állt meg felettem kedvesen mosolyogva. Kezében egy tálca volt.
- Hol vagyok? - kérdeztem
Letette a tálcát a mellettem lévő kis asztalra és leült a lábamhoz.
- Nálunk. Nagyon beteg voltál. Aznap mikor összeestél a doki azt mondta, hogy nem biztos, hogy megéled a reggelt. Órákon keresztül voltál a jegesfürdőben. - lehajtja a fejét és a takaró sarkát kezdi el gyűrögetni. - Aggódtam érted. - mondja halkan.
Nem igazán tudtam mit mondani erre, hisz én minderre nem igazán emlékeztem.
- S miért nem voltam akkor inkább kórházban, ha ennyire brutál volt a helyzet?
- Mindkét kórház tele van még mindig. Melyikbe akarsz menni? A telibe vagy a nagyon telibe?
- Hogy-hogy tele vannak?
- Nem csak neked sikerült, így megbetegedned. Úgy tűnik ez most végigsöpört a mi kis városunkon. Másrészt volt egy hatalmas vonatbaleset a városhatáron ma hajnalban. Felborult egy kocsi, a csúszós síneken nem bírt megállni a vonat és kisiklott, az árokban kötött ki. S az ünnepek miatt zsúfolásig tele volt, sokan súlyosan megsérültek, ahogy rájuk zuhantak a bőröndök vagy más emberek. S hívtam volna valakit, aki eljöhet meglátogatni téged, de nem találtam nálad semmifelé iratot, amiből megkereshettük volna a családod.
Hallgatok. Kicsit zavarban vagyok, hogy amilyen rendes most velem, nem érdemelte meg, ahogy neki estem.
- Telefonálhatok? - kérdezem végül csendesen.
- Persze, amint ezt a kis levest megetted. - áll fel, és teszi az ölembe a tálcát.
- Köszönöm, de nem vagyok éhes.
- Áh, félreértettél. Ez nem kérés volt. A doki utasítása, addig nem csinálhatsz semmit, míg nem eszel.
- De ha tényleg nem vagyok éhes...
- Persze, hogy nem. Napok óta nem ettél, összeszűkült a gyomrod. De muszáj enned.
Bosszúsan felsóhajtottam és elvettem a kanalat. Remegett a kezem és kilötyögtettem a levest a kanálból, mire a számhoz emeltem. Láttam, hogy szólásra nyitja a száját, aztán mégse mond semmit.
Végül szép lassan megettem a levest. Addig Jin a családjáról mesélt.
Elmondta, hogy a szülei kőgazdagok, ám a munkájuknak élnek, így ő gyakran egyedül van itthon. A szüleit a karácsony se tartja vissza a munkától, így ő áthívta a szomszéd kisgyerekeket hógolyózni, hogy ne legyen olyan magányos és a gyerekek szülei is örülnek ennek, hisz így ők nyugodtan tudnak készülödni az estére. Arca kipirult mikor arról beszélt, miért rúgatott ki tegnap.
- Én már figyeltelek egy ideje. Az a kávézó mindig útba esik suli felé és téged valahogy mindig ott látlak. biztos, hogy neked is iskolában lenne a helyed.
- A sulim pont a kávézóval szemben van. Suli előtt és után is szoktam dolgozni, mikor hogy tudok.
- De mégis miért?
- Vajon miért? A pénzért. Lehet, hogy te tehetős vagy, de a többség az nem ilyen.
Elvörösödött. Én meg elhúztam a számat.
- Bár valószínűleg már többet nem dolgozhatok ott. - sóhajtottam és letettem a tálcát az asztalra. - Én tényleg nagyon köszönöm, hogy így vigyáztál rám és akkor most már tudom, hogy nem akartál rosszat akkor sem. - mondtam egy halvány mosoly kíséretében. - De tényleg telefonálnom kéne. Anyu napok óta nem hallott rólam akkor. Biztos aggódik már és suliban sem voltam, azt is fel kéne hívni.
- Perszepersze. - odaadta a mobilját. - Hoztam ruhákat neked. Anyué, de szerintem jók lesznek rád, ott vannak a hátad mögött a fotelben s arra van, a kék ajtó mögött a fürdőszoba. Én megyek megnézem a gyerekeket. - állt fel. A tálcát magával. Már a kilincsrt nyomta le, mikor eszembe jutott a legfontosabb.
- Köszönöm. - mondtam.
Visszafordult és olyan kedvesen mosolygott vissza rám, hogy pillangók repdestek a gyomromban.
- Örülök, hogy már jól vagy.
Miután bezárta maga mögött az ajtót, azon nyomban anyát hívtam. Szörnyen ideges voltam...

(megjegyzés: többet akartam írni, de már itt ülök felette egy ideje és nem jut eszembe semmi, ami jó lenne folytatásnak; szóval most így rakom ki. Mianhae :$$ )