Sado-mazo Nyuszómuszó 6. rész

A Jinről való képzelgéseimet éles fájdalom szakítja félbe.
A bilincsek belsejében szögek, tüskék döfnek a csuklómba és a bokámba. Az ágy lábánál áll és szúrós tekintete fogva tartja az enyémet. Szemében perzselő haragot vélek felfedezni. De valójában bármi lehet bennük, hisz nem látok tisztán.
Három napig hagyott magamra. A szomjúság égeti a testem. Fejemet hasogatja a fájdalom és csak homályosan látok. Zúg a fejem és förtelmesen gyenge vagyok. Érzem, ahogy az arcomra rászáradt könnycsíkon újabb cseppek haladnak lefelé.
Még mindig nem tudom, miben is áll az ereje. De úgy gondolom, hogy bármire képes, akár csak azzal, hogy rágondol és az azon nyomban valóra válik. Néha csettint is mellé, de mindez mintha csak egy megszokás volna és valójában nem szükséges, ahhoz hogy teljesüljön az akarata.
- Kyuhyun..- halk nyöszörgés hagyja el a szám, bár őszintén már én se tudom, hogy mit akarok. Engedjen el? Ch. Leányálom. S tulajdonképpen nem is szeretném elhagyni a poklot. A felszínen úgyse vár semmi.
Neeeem én ezt a tetves kis zugot. Ezt a sötét termet akarom elhagyni. Gondolataimba férkőzte magát és egyszerűen érdekel, Ő.
Tudni akarom, hogy mit csinál, mikor nincs itt. Merre jár? Kikkel találkozik? Gondol rám? Vagy csak mikor eszébe jutok beugrik, hogy összetörjön újra és újra... Számára én csak egy játék vagyok. Egy élő játékbaba. Letépi a fejét újra nő.. Mert így alkotta meg.
- Hogy mersz már férfiról fantáziálni, mikor itt vagyok én?
Hangjából izzó harag érződik. Nem tudom, mit mondjak, de valójában nem is tudok mit mondani. A torkomba sivatag költözött, nem tudok hangot adni gondolataimnak. Nem bírok beszélni, csak tehetetlenül tátogok.
Valószínűleg leesik neki, hogy nem azért nem válaszolok, mert nem akarok, hanem mert fizikailag képtelen vagyok rá. Eltűnnek a vasbéklyók és reszketve, csuklómat dörzsölgetve ülök fel. Rám varázsol valami ruhaszerűséget, a következő pillanatban meg egy pohár víz lebeg előttem.
Utána kapok, de erőtlen markomból majdnem kicsúszik. Kénytelen vagyok kpét kézzel megragadni a poharat.
Nagy kortyokban nyelem le az éltető folyadékot.
- Hol voltál? - kérdezem csendesen. A poharat magam mellé rakom, lábamat felhúzom és átölelem a térdem két karommal.
- Nem tartozik rád. Ki ez a Jin?
- Te olvasol a gondolataimban?
- Igen, de válaszolj.
- Hát úgy is tudod, ha...
- Kage!
- Ő volt az első, akit úgy szerettem... - mondom ki végül és várom a robbanást.
Ami elmarad, s talán ez még inkább megrémiszt, mintha szokásos mód üvöltözni kezdene.
- Miért érdekel, hogy hol voltam?
- Mert egyedül hagytál.
- Miért baj ez?
- Mit csináljak, míg nem vagy itt?
Felvonja a szemöldökét, de nem válaszol, kifelé indul a szobából és én csalódott vagyok, hogy csak ennyit marad.
Megáll az ajtóban és kérdőn néz rám.
- Na mi az nem jössz?
Én hitetlenkedve nézek rá, de mielőtt meggondolná magát utána sietek. Kicsit még szédelgek így nem meglepő, hogy térdre bukom egy hupliban. Felnézek, de ő csak vár az ajtóban. Oda szaladok szinte, mikor odaérek ő csak hátat fordít nekem és én követem. Még sose láttam ilyesmit.
- Jössz már? - morgott az, aki valószínűleg mindezt megteremtette. Lenézek és rá kell jönnöm, hogy ő már vagy három emelettel lentebb jár a csigalépcső. Óvatosan, figyelve, hogy nehogy megcsússzak sietek utána. Nem vagyok egy szívbajos, tériszonyos, de ez azért még nekem is magas. Szerencsére megvár. Hosszú utat teszünk, mire kicsit is közelebbinek látszik a kék fényesség. De egy óra monoton baktatás után – hisz ő nem beszél most, és meg inkább nem mukkanok – nem bírok tovább menni. Tüntetőleg leülök egy fokra. Lábam a mélység felett lóbálom. Megáll és kérdő tekintettel fordul hátra, hogy feltűnik neki, hogy nem követem. - Eddig haladt a kíváncsiságod? - Mennyit kell még menni? - Addig – mutat a kékség felé – Mért szerinted merre vezet még a lépcső? - Nincs rövidebb út? - Rövidebb? Nem hiszem. Gyorsabb talán. - Akkor mért kell itt küszködni? Menjünk a gyorsabb úton! - Biztos vagy benne? - Naná! - morgom. Már elegem volt a lépcsőből, még nem igazán nyertem vissza az erőm a háromnapos szenvedés után, ám biztos vagyok benne, hogyha ezt felemlegetem, akkor vége a kirándulásnak. A következő pillanatban ott áll mellettem. A semmin áll, hasonlóan mint a fadeszkák. Az ölébe kap és már csak azt veszem észre, hogy szélsebesen zuhanunk lefelé. Karjaimmal a nyakába kapaszkodom és szorosan ölelem magamhoz. Nem akarok leesni és a helyzethez nem illően az ölelése is jó érzéseket ébreszt bennem.
Egy idő után felemelem a fejem és nézem a suhanó szinteket.
Most már elég gyorsan közeledünk.
- Miért nem így jöttünk egyből?
- Gondoltam átmozgatnád magad. - von vállat.
- Kösz. Miután alig állok a lábamon még kilométereket másszak lefelé...
- Ha nem tetszik leteszlek. - vigyorodott el.
- Nem kell, nem szóltam semmit.
Valami nagyon megváltozott benne ez alatt a három nap alatt. Nem állt neki kínozni engem és a lelkem terrorizálását is elkerüli. Olyan normális viselkedik. Persze ha azt normálisnak lehet nevezni, hogy egy feneketlen kútba zuhanunk.
- Mennyi van még hátra? -kockáztattam meg a kérdést.
- Már nem sok. Hunyd be a szemed?
- Miért?
- Kage... - figyelmeztetően morgott. S végül megtudtam miért.
Hamarosan olyan erős fény vett körül minket, hogy még a csukott pilláimon át is bántotta a szemem. Aztán mindez lecsitult, éreztem ahogy lassít és ahogy végül szilárd talajt érintenek a lábaim.
- Kinyithatom a szemeim?
Két keze közé fogta az arcom egy-egy apró csókot nyomott a szememre s egy leheletnyit az ajkamra. Talán nem is tette csak én éreztem úgy. Langyos szellő borzolta a hajam.
- Igen.
Először az csillogó barnáit láttam, majd elszakítottam a tekintetem az övétől és körül néztem.
Felettem kék az ég. De nem az a földi baba kék, hanem csillogó zafír. Csak úgy csillámlik az egész. Körülöttem egy palotaszerűség, hatalmas épületkomplexum, melynek falai hófehérek, néhány tornyát pedig borostyán futja körbe. Mi a tér, vagy kert, vagy park, nem tudom minek hívjam, hiszen ez is hatalmas, közepén vagyunk. Hunyorítanom kell hogy lássam az embereket a távolban. Hátam mögött vízcsobogást hallok ezért megfordulok. Egy aranyos kis szökőkutat találok, vízében aranyhalak úszkálnak. A hely inkább egy város. Ahogy jobban belegondolok a méretekbe, biztos vagyok benne hogy több ezren is lakhatnak itt, bár ki tudja. Elkábulva fordulnék vissza hozzá csak hogy a milliónyi kérdés egyikét feltegyem, amik megfogalmazódtak bennem, de ahogy meglátom kiröppennek a fejemből. Fogalmam sincs mikor vedlett át, de a fehér öltöny igen csak kiemelte a vonalait. Pár "részletet" igazán hmmm...
Ujjával az állam alá nyúl és vigyorogva, és azt hiszem kicsit hitetlenkedve vigyorog rám.
- Majd később Nyuszó. Most meg idegen vezetlek.
Érzem, hogy elpirulok, miközben zavaromban felnevetek.
- Először tanulj meg beszélni.
- Ne szemtelenkedj.
- Hol is vagyunk? - fordítok neki hátat és újra a messze épületet csodászom.
- Hölgyem? - karját nyújtja és én még inkább elpirulok, ahogy belekarolok.
Lassan körbesétáljuk a kis szökőkutat, a halacska mintha követne minket.
Majd belefogott a hely meséjébe.

Sado-mazo Nyuszómuszó 5. rész

- Kage? - hallottam meg anyu reszketeg hangját.
- Szia anyu.
- Mégis hol vagy? Napok óta nem érlek el. A mobilod ki van kapcsolva és se az iskola, se a kollégium nem tud rólad semmit. Betegre aggódtuk magunk miattad!
- Tudom vagyis el tudom képzelni. Szerdán összeestem a láztól és egy ismerősömnél nyomtam az ágyat.
- Szerdán? De hát ma már hétfő van, azóta egy teledon hívást nem bírtál megejteni? Mármint ne haragudj. - sóhajtott fel. - Ugye jobban vagy már?
- Igen már sokkal, de csak ma tértem magamhoz. Figyelj anyu nem hiszem, hogy idén már haza mennék, hisz ma már biztos nem tudok vonatot elkapni és...
- Nem baj. Maradj csak inkább pihenni ha az ismerősöd ilyen rendes volt csak nem fog kidobni téged a szünet vége előtt. Nem hiszem, hogy rendben lennél már teljesen, úgyhogy inkább ne utazgass, főleg ne a rosszul fűtőtt vonatokon. Most viszoint mennem kell, de ígérd meg, hogy ha lehet ma még felhívsz, de ha nem akkor holnap.
- Ígérem, de..
- Szia kincsem. Vigyázz magadra, - ezzel a vonal megszakadt.
Szájtátva meredtem a telefonra. Több, mint furcsa volt a beszélgetés, de nem akartam belegondolni, hogy ez most jót vagy rosszat jelent. Kikászálódtam az ágyból és a ruhákat felnyalábolva a fürdőbe botorkáltam.
Kicsit áztattam magam a víz alatt, de viszonylag gyorsan letusoltam és nem akartam arra gondolni, hogy mégis ki pakolt engem abba a jeges vízbe és mennyire ruhátlanul.
Mire visszaértem egy csomó plussz pulcsit meg egy anorákot találtam a fotelben, az asztalon meg egy rikító papírfecnit, a következő felirattal:
Régóta nem jártál friss levegőn, szerintem gyere ki egy kicsit sétálni. Persze a bajt megelőzendő öltözz fel rendesen! Jin
A szemem forgattam a hat a pulcsi láttán, de mikor hidegpróbát tartottam az ablaknál beláttam, hogy kettő biztos kell majd a kabát alá.
Magamra rángattam a holmikat, majd siettem kifelé nehogy rám süljenek a rétegek és visszaessek, amikor kimegyek a hidegre.
Mikor megláttam őt és az öt gyereket, amint valami irdatlan nagy hóemberféleséget gyártanak, mosolyognom kellett. Annyira megható volt a látvány.
- Néni arrébb mész? - szólalt meg a hátam mögül egy cincogó kislány hang és ijedten fordultam meg. Egy kisebb hógömböt gurított maga előtt és én az útjában álltam.
- Persze, de tegezzél kérlek. Hogy hívnak? Segíthetek?
- RaeJae, de Jin azt mondta, hogy ezt egyedül kell csinálnom.
- Mégis mért mondta ezt?
- Mert véletlenül ráestem az előző fejre és szétesett. - görbült lefelé a szája.
- Nem baj. Akármit mondott Jin én most segítek neked. - melléálltam és együtt gurítottuk tovább.
Mikor elég nagy lett odavittük a többiekhez. Jinnel ketten alig bírtuk feltenni a fejet pedig egy tudkóra álltunk fel, hogy elég magasak legyünk. Aztán mikor a helyére került magasabb volt, mint maga Jin, pedig nem volt alacsony a srác.
A gyerekek kavicsokból és botokból megalkották az arcát illetve a kezét. Jin addig kihozott egy répát az orrának, én meg a nyakára tettem a sálam.
- Nem! - tiltakozott az egyik kisfiú. - Ha azt leveszed meg fogsz fázni.
- Igaza van. - nézett rám korholóan Jin.
- Szerintem kibírom míg bemegyünk a házba. Már mindannyian áthűltetek idekint. RaNae neked lila a szád, ShuMin te pedig, úgy reszketsz, mint a nyárfalevél. Indulás befelé. - tettem csípőre a kezem.
- S a hóembert is beviszük? - nézett fel rám csillogó szemekkel DeeJae.
- Nem. - mondta nevetve Jin a többiekkel együtt. - Ő neki idekint a legjobb. Na de verseny a lépcsőig, aki első lesz az kap valamit. Eeeegy, keeettő. - majd mikor már mind felsorakoztak és lélegzet visszafojtva figyeltek rá felkiáltott - Rajt!
Mikor mind elmentek kábé este hatkor és kettesben maradtuk furcsán csendes lett a ház. Zavartan tébláboltunk egymás körül. Kérdezgettem a családjáról csakhogy viszont kérdezhessen és erősen kerültük a forró kását. Ám nem sokára megkordult a gyomrom és elpirulva néztem rá.
Elnevette magát. - Mért nem szóltál, hogy éhes vagy?
- Igazából fel se tűnt.
- Az én hibám nekem kellett volna rá gondolnom. Na gyere. Mit ennél szívesen?
- Valami könnyűt azt hiszem. Talán az a leves most is finom lesz.
- Ízlett a levesem? - derült fel.
- Te főzted?- csodálkoztam.
- Ki más főzte volna? Mondtam, hogy egyedül vagyok a bejárónő meg pocsékabbul nem főzhetne szóval kénytelen voltam megtanulni. - leültettet az étkezőben majd pár perc mőlva hozott kettőnknek belőle.
Miután megettük mondtam, hogy segítek elmosogatni. Addigra már fáradt voltam. Még mindig nem voltam teljesen egészséges és azért kint is mozogtunk eleget. A lényeg, hogy figyelmetlen voltam és megvágtam a kezem. Halkan felkiáltottam. Szerencsére a seb nem volt mély és inkább az ijedtségtől kiáltottam fel semmint a fájdalomtól.
Egy pillanat múlva már csak azt érzékeltem, hogy a mutató ujjam Jin szájából lóg ki. Megszívta. Annyira igézően nézett rám, a szívem szaporábban kezdtett el verni.
Aztán elengedte és elkezdte megvizsgálni. - Nézd ez már nem is vérzik. - adott rá még egy puszit.
Eddigre meg a torkomban kalapált a szívem. - Mégis mit csinálsz?
- Én csak elállítottam a vérzést.
- Ugye tudod hogy nem szokás más mosogatólétől és vértől cuppogó ujját a szádba venni?
Láttam, hogy zavarba hoztam, ami egy kis magabiztosságott adott. Közelebb léptem hozzá. - Nem gondolkodtál igaz?
- Nem igazán.
- Akkor nincs kedved... továbbra is abbahagyni a gondolkodást?
Felcsillant a szeme. - Tudtam - morogta.szerintem csak magának, miközben átölelt. - Utállom az agyam járatni, ha erre gondolsz. - lehelt csókot az ajkaimra.
Elpirultam. - El fogod kapni.
- A doki szerint már nem vagy fertőző.
-  Ez biztos?
- Mi volna, ha te sem gondolkodnál?
- Ez. - feleltem egyszerűen és a nyakába csimpaszkodni csókoltam meg.
Hamar elmélyítette a csókot. Egyszer csak mégis megszakította és én már csak arra lettem figyelmes, hogy a vállára dob és elindul velem valahova.
- Hé mégis mit csinálsz?
- Tudod félek, hogy meggondolod magad, pedig én már nem engedlek sehova.
- Hisz képtelen vagyok most gondolkodni... - motyogom.
- Nem baj. Már itt is vagyunk. - és egy ajtón belépve máris valami puhán landoltam. - Vízágy. - mondta vigyorogva.
Egy pilanatig csak pislogtam majd fogtam és magamra rántottam.
- Akkor egy csepp se maradjon szárazon.
- Szerintem nem fog. - nézett rám sunyin, majd újra megcsókolt. Kezeivel már a póló, sőt a melltartó alatt melleimet markolászta. A szájába nyögtem mikor fájdalmasan csavarta meg mellbimbóm.
A fülemhez hajolt megszakítva a csókot. - Te ugye szűz vagy még, ugye? Fájt? - s belenyalt a fülembe.
- Nnnn igen és csak csináld. - morogtam majd a nyakána haraptam. Szívni kezdtem a finom bőrt.
Felszisszent, majd a fülemet kezdte el lágyan harapdálni.
Egyik kezével már a nadrág gombommal szenvedett és amint sikerült neki már a bugyimban volt a keze. Ujjai gyakorlottan kezdték el izgatni a csiklómat. S én élvezetemben szuszogtam a nyakába.
Aztán kihúzta a kezét és megcsókolt. A póló alatt a hátam mögé nyúlt és melltartót kezdte el kicsatolni, bár nem igazán sikerült neki. Belekuncogtam a csókba.
- Mit nevetsz? - nézett rám bosszúsan.
- Semmit. - mosolyogtam rá. S míg kikapcsolta melltartót lehúztam a pulcsicipzárját, hogy aztán mikor levette azt, a pólójától is megszabadítsam.
Gyorsan lekapta rólam is a felsőt csakhogy ajkai közé harapja a mellem. Felsóhajtottam annyira jó volt. Közben a gatyát rángatta már le rólam két kézzel. Persze amilyen heves volt, ment vele a bugyim is egyből.
Újabb csókot lopott tőlem, majd feltérdelt egy pillanatra, hogy magát is semmibe öltöztesse. Útközben a köldökömbe csókolt.
Újra felém mászott és az angolnáját a barlangomhoz igazította. (a szerző: hát ez szörnyen hangzik xDD) Majd megcsókolt és suttogva kérdezte. - Biztos vagy benne?
- Ne kérd, hogy gondolkozzak. - súgtam vissza - Csak csináld már.
S az angolna a barlangba csusszant, (sz.:ez még mindig rossz :$) mire én felszisszentem.
- Fáj? - kérdezte és aggódva nézett rám.
Nem szóltam csak közelebb húztam magamhoz és a fülébe harapva morogtam. - Mozogj már.
Valahogy éreztem, ahogy elvigyorodik, miközben eleget tesz az óhajomnak. Mozogni kezdett. Aprókat lökött a csipőjével, majd hirtelen teljesen belém vágta magát, mire felnyögtem.
- Fáj?
- Idióta, csináld mgé egyszer.
- Így? - ismételte meg a mozdulatot.
- Igenn.
- Csináljam?
- Csináld!
Röviden megbeszéltük a koreográfiát ezek után már csak az volt a lényeg, hogy a csúcsra érjünk. Mikor megéreztem közeledni, szorosabban öleltem magamhoz, majd köremimet a hátába mélyesztettem.
Erre ő felmordult és míg én odaát voltam pár gyors lökéssel belém űrítette a magját.
Aztán csak feküdt rajtam és pihegett.
Mikor ki akart húzodni belőlem nem engedtem, ő kérdőn nézett rám.
- Olyan jó érzés. - mondtam kicsit karcos hangon.
Elmosolyodott és homlokon puszikt majd megcsókolt végül mégis csak mellém feküdt. - De így nem lehet aludni. Sajnos.
- Mmm - nyomtam egy csókot a vállára és rátettem a fejem. - Akkor aludjunk szóltam és már el is nyomott az álom, de azt még éreztem ahogy kicsit ügyetlenkedve fél kézzel ránk terített valami takarófélét. Majd magával ragadott a puhaság, az extázis utóhatása és a bőrének oly finom illata. De mind elkísértek álomföldre.

(s már megint logikátlan váltás a karakterekben de ez van xDD )

Sado-mazo Nyuszómuszó 4.rész

Sok idő eltelhetett mire magamhoz tértem. Puhaságot éreztem. Süti illatot. Fenyőfa illatot. Távolról halkan gyerekzsivalyt, egy hógolyó csatáét hallottam. Karácsony volt.
Óvatosan felültem. Pörgött az agyam, hogy mi történhetett. De csak annyit tudtam biztosan, hogy legutóbb még majd egy hét volt hátra a szentestéig.
Aztán a beugrott.
- Az a srác. - suttogtam magam elé.
- Jinnek hívnak. - állt meg felettem kedvesen mosolyogva. Kezében egy tálca volt.
- Hol vagyok? - kérdeztem
Letette a tálcát a mellettem lévő kis asztalra és leült a lábamhoz.
- Nálunk. Nagyon beteg voltál. Aznap mikor összeestél a doki azt mondta, hogy nem biztos, hogy megéled a reggelt. Órákon keresztül voltál a jegesfürdőben. - lehajtja a fejét és a takaró sarkát kezdi el gyűrögetni. - Aggódtam érted. - mondja halkan.
Nem igazán tudtam mit mondani erre, hisz én minderre nem igazán emlékeztem.
- S miért nem voltam akkor inkább kórházban, ha ennyire brutál volt a helyzet?
- Mindkét kórház tele van még mindig. Melyikbe akarsz menni? A telibe vagy a nagyon telibe?
- Hogy-hogy tele vannak?
- Nem csak neked sikerült, így megbetegedned. Úgy tűnik ez most végigsöpört a mi kis városunkon. Másrészt volt egy hatalmas vonatbaleset a városhatáron ma hajnalban. Felborult egy kocsi, a csúszós síneken nem bírt megállni a vonat és kisiklott, az árokban kötött ki. S az ünnepek miatt zsúfolásig tele volt, sokan súlyosan megsérültek, ahogy rájuk zuhantak a bőröndök vagy más emberek. S hívtam volna valakit, aki eljöhet meglátogatni téged, de nem találtam nálad semmifelé iratot, amiből megkereshettük volna a családod.
Hallgatok. Kicsit zavarban vagyok, hogy amilyen rendes most velem, nem érdemelte meg, ahogy neki estem.
- Telefonálhatok? - kérdezem végül csendesen.
- Persze, amint ezt a kis levest megetted. - áll fel, és teszi az ölembe a tálcát.
- Köszönöm, de nem vagyok éhes.
- Áh, félreértettél. Ez nem kérés volt. A doki utasítása, addig nem csinálhatsz semmit, míg nem eszel.
- De ha tényleg nem vagyok éhes...
- Persze, hogy nem. Napok óta nem ettél, összeszűkült a gyomrod. De muszáj enned.
Bosszúsan felsóhajtottam és elvettem a kanalat. Remegett a kezem és kilötyögtettem a levest a kanálból, mire a számhoz emeltem. Láttam, hogy szólásra nyitja a száját, aztán mégse mond semmit.
Végül szép lassan megettem a levest. Addig Jin a családjáról mesélt.
Elmondta, hogy a szülei kőgazdagok, ám a munkájuknak élnek, így ő gyakran egyedül van itthon. A szüleit a karácsony se tartja vissza a munkától, így ő áthívta a szomszéd kisgyerekeket hógolyózni, hogy ne legyen olyan magányos és a gyerekek szülei is örülnek ennek, hisz így ők nyugodtan tudnak készülödni az estére. Arca kipirult mikor arról beszélt, miért rúgatott ki tegnap.
- Én már figyeltelek egy ideje. Az a kávézó mindig útba esik suli felé és téged valahogy mindig ott látlak. biztos, hogy neked is iskolában lenne a helyed.
- A sulim pont a kávézóval szemben van. Suli előtt és után is szoktam dolgozni, mikor hogy tudok.
- De mégis miért?
- Vajon miért? A pénzért. Lehet, hogy te tehetős vagy, de a többség az nem ilyen.
Elvörösödött. Én meg elhúztam a számat.
- Bár valószínűleg már többet nem dolgozhatok ott. - sóhajtottam és letettem a tálcát az asztalra. - Én tényleg nagyon köszönöm, hogy így vigyáztál rám és akkor most már tudom, hogy nem akartál rosszat akkor sem. - mondtam egy halvány mosoly kíséretében. - De tényleg telefonálnom kéne. Anyu napok óta nem hallott rólam akkor. Biztos aggódik már és suliban sem voltam, azt is fel kéne hívni.
- Perszepersze. - odaadta a mobilját. - Hoztam ruhákat neked. Anyué, de szerintem jók lesznek rád, ott vannak a hátad mögött a fotelben s arra van, a kék ajtó mögött a fürdőszoba. Én megyek megnézem a gyerekeket. - állt fel. A tálcát magával. Már a kilincsrt nyomta le, mikor eszembe jutott a legfontosabb.
- Köszönöm. - mondtam.
Visszafordult és olyan kedvesen mosolygott vissza rám, hogy pillangók repdestek a gyomromban.
- Örülök, hogy már jól vagy.
Miután bezárta maga mögött az ajtót, azon nyomban anyát hívtam. Szörnyen ideges voltam...

(megjegyzés: többet akartam írni, de már itt ülök felette egy ideje és nem jut eszembe semmi, ami jó lenne folytatásnak; szóval most így rakom ki. Mianhae :$$ )

Sado-mazo Nyuszómuszó 3.rész

...S itt hagyott kikötőzve az ágyhoz. Van időm gondolkodni. Tulajdonképpen mást se tehetek. Mióta először tett magáévá elkerül az álom. Nem bírok aludni, de nincs is rá szükségem. Olyan ez, mintha én is halhatatlanná váltam volna azzal, hogy elvett és aztán a szórakozásai folyamán egy tucatszor meghaltam. Van ebben valami elképesztően bizarr.

Nem bírtam kiverni a fejemből Mika-chan bosszútól éhes pofáját, mint aki jól végezte dolgát szaladt át a trióhoz. Biztos vagyok benne, hogy ő tehet róla, hogy a kedves férjem megtalált engem.
Nem tudom elmondani miért, de biztos ő volt. Miért pont akkor tűnik fel, amikor a macsakának rossz? Ebben biztos van valami....

- Váááá, így meg fogok őrülni! - sóhajtok bosszúsan.

Valahogy muszáj a gondolataimat lekötni, mert az agyamra megy a macska a képe. Már a szőr izét is érzem a számban, ami mindig belekavarodott valahogy az esti kakaómba.
Na jó. Elég. Gondoljunk másra.
Vajon hiányzom én valakinek? Nem hiszem. Évek óta egyedül éltem. Mindenkit elüldöztem magamtól. A macska is csak azért maradt mert néha kapott a kajából. Elég, nincs macska. Sose volt.
A szomszédom is csak az a három.
Esküszöm annál a pasinál nagyobb ribanc nincs!
 Na jó talán még Siwon-hyung ribanca, Heechul tesz túl rajta. De senki más. Olyan nincs.
Nem hiszitek? Ki más kérné, hogy rakd seggbe? Egy tini csajtól?!
Aztán, amikor Korra adott egy felcsatolhatót.. Már akkor se volt normális. De hát beválalós voltam. Hamarabb kurtam seggbe Hyukot, minthogy engem bárki is...
Kimenekültem a házból, aztán rájöttem, hogy az az én házam így őket küldtem haza.
De nem bírtam sokáig... Túlságosan kellett akkoriban. Hát megtettem ezt Hyuknak. Azt hiszem élvezte. Sőt! De még mennyire...

S nekem is megérte végül is. A ribanc remek kerítő volt. Olyan szép szeműt is ritkán lát az ember lánya.
Jinnek hívták. Kis fiatalka volt. Vagyis körülbelül annyi, mint én, de a többihez képest az volt.
Úúúú, ahogy az a nyelvével bánt!
Egyből elpirulok.
Ő volt számomra az első, Előtte is jártam pár fiúval, de Jin. Nyamm.

Váratlanul tűnt fel az életemben és jóval a szakításunk után tudtam csak meg, hogy Hyuknak köszönhetően ismerem.
Általános után koleszba kerültem és hogy legyen zsebpénzem munkát kerestem. Gimi mellett kemény volt. Jó tanuló voltam és a nevelő szüleim kicsináltak volna, ha ez megváltozik. Folyton fáradt voltam. Ilyen fiatalon csak feketén válalhattam munkát és ezt rohadtul kihasználták. Rengeteget dolgoztam azért a kevés pénzért.
Annyiból volt jó, hogy szerettem a munkám. Egy kis hangulatos kávézóban voltam. Hol pincérkedtem, hol mosogattam.. röviden cselédnek használtak. Kihasználtak, de mégis valahogy szerettem ott melózni.

Egy nap ő lépett be az ajtón. Tél volt. Kipirult az arca, ruhájáról pergett a porhó ahogy megrázta magát. S mindent összesarazott. S mint aki direkt arra megy - amúgy valószínűel így is volt - a frissen felmosott kövön keresztül ment a pulthoz.
Akkora már fáradt voltam és mivel náthás voltam, biztos vagyok benne, hogy már a lázam is az egekben volt.
- Bunkó! - néztem rá villámló szemekkel. Dühösen indultam meg felé, de a saját vizes csapdámba estem. Megcsúsztam a vizes kövön és ha ő ne kap el biztosan a fejem töröm be.
- Csak óvatosan. - csóválta meg a fejét. Nem engedett felállni, helyette kisöpörte csapzott hajam a homlokomból. Elkerekedett szemekkel nézett rám. - Te meleg vagy!
Zavartan néztem rá. - Nem kösz, de hetero az igen.
Összevonta a szemöldökét és haragosan nézett rám. - Nem úgy te! - csattant fel - Forró a homlokod.
- Aha. Sokan mondták már, hogy forrófejű vagyok. - húztam el a szám és megpróbáltam kiegyenesedni, de mintha jégpálya lett volna a lábam alatt. Ismét megcsussztam.
- Kage! Te mégis mit csinálsz? Nem ezért fizetlek. Le vonom a fizetésedből! - jelent meg egyből a főnök.
Jin arca elborult. Gyorsan segített felállni és úgy pofázott vissza. De úgy emberesen. Telitüdőből, hogy mindenki hallja.
- Maga elmebeteg állat! Nem is dolgozhatna! Lázas, ez a mgag felelőssége volna, ha már ilyen tetű, hogy ilyen fiatalon foglalkoztatja!
A főnök egy pillanatra eltátotta a száját, de őt se kellett félteni.
- Te kis seggdugó, hogy jössz te, ahhoz hogy így vérig sérts engem?! Kifelé! Kifelé a kávézomból. Ilyen nagyképű kölyköket én nem szolgálok ki!
- Adja ide a fizetését és megyünk. - szólt hidegen. - Adja ide különben feljelentem. - sziszegte. - Garantálom, hogy megteszem.
A főnöknek volt esze, hisz a vendégek már így is a jelenetet bámulták szájtátva.
Hozzám vágta a kabátom, miután a zsebébe tömött pár ezer wont. - Ide vissza ne gyere munkáért hisztizni, te csitri. - s ezzel lerendezettnek ítélve az ügyet, elment kiszolgálni egy vendéget.
Én csak álltam ott döbbenten. A srác rám adta a kabátot majd gyorsan kihúzott onnan.
Mikor a hideg megcsapta az arcom akkor esett le mi is történt.
- Neked elment az eszed! Sehol máshol nem fogok a környéken rendes munkát kapni!
- Ez nem munka, ez rabszolgatartás volt. - mondta nyugodtan és elkezdett húzni az utcán maga után.
Kitéptem a kezem az övéből. - Mégis ki a franc vagy, hogy így beleavatkozol más dolgába? Hogy képzeled azt, hogy csak így tönkre teszel? Tudod te mennyi időbe telt mire megtaláltam ezt a fickót, hogy adjon pár wont ha dolgozom nála?
Valószínűleg folytattam volna a szidását még órákon keresztül, de egyszer csak megszédültem. Összefolytak a színek, majd sötétségbe borult minden.
Még a hangját hallottam szállni felém. Aztán minden elhalt.
- Kage!

Sok idő eltelhetett mire magamhoz tértem. Puhaságot éreztem. Süti illatot. Fenyőfa illatot. Távolról halkan gyerekzsivalyt, egy hógolyó csatáét hallottam. Karácsony volt.
Óvatosan felültem. Pörgött az agyam, hogy mi történhetett. De csak annyit tudtam biztosan, hogy legutóbb még majd egy hét volt hátra a szentestéig.
Aztán a beugrott.
- Az a srác. - suttogtam magam elé.
- Jinnek hívnak. - állt meg felettem kedvesen mosolyogva. Kezében egy tálca volt.

Folyt. köv.
(szerzői megjegyzés: elnézést a sok hülyeségért :$)

(Szövegmagyarázat, mert az író ezt is megteheti xDD : Kage megőrül a várakozás alatt az emlékeibe menekül, végül leragad az első pasinál. Ha majd egyszer újra olvasod ezt a részt kedves Kage :3. Mond csak hány pasit akarsz te ebbe a sztoriba Kyu előtt? x"D
2014 juúnius 28 - Heey ezt komolyan kérdeztem! Mert még most is visszalehetne a nosztalgiázni a múltba.)

Sado-mazo Nyuszómuszó 2. rész

(Sungmin reinkarnációs mese extra~)

- Ó bújocskázol Nyuszó? Ugye tudod, hogy előlem nincs menekvés?
Hallom a hangját, a lépteit, a saját zaklatott szívverésem és hallom, ahogy maga után húzza a láncot...
Reszketve csúszom közelebb a falhoz, a nagy függönyök mögött, melyek most behúzva, elrejtik a kinti világot. Levegőt alig merek venni. Nem akarom, hogy ezt tegye velem... Már nem bírom tovább, egyszerűen túl sok.

Körülbelül két hónapja lettem a felesége. Neki. Az Ördögnek.
A kikényszerített igen jött létre ez a kötelék közöttünk, mely számomra csak a szabadságom elvesztését jelentette. Kénye kedvére fojt meg, csak hogy újjáéledjek és minden kezdődik előlről.
Többnyire számomra is élvezetesek játszodazásai, ám egy hete történt valami. Azóta csakis fájdalmat képes okozni, és csakis a saját élvezetére koncentrál. Beszél hozzám, de mintha egy rongybabának tekintene választ nem vár, s meg se hallja...

Sokszor hagyott magamra ebben sivár teremben. Egyetlen nagy ablaka, mely a temetőre néz, alig enged be fényt, hisz künn a sötét sosem szűnik meg. Ezen nézek én most ki a temetőre, melyben a sírok száma mindig változik, s mégis közel egyenlő. Új sírokat ásnak a pokolszolgák, s a darabjaikra esett társaikat temetik el, csak hogy harmadnapon kiássák magukat és újra ott legyenek az Uram arctalan és agytalan munkagépei között. Sosem mondta el mit csinálnak neki....
Őszintén? Nem is akarom tudni.
Elméláztam s már csak arra vagyok figyelmes, ahogy hátulról átölel.
Úgy megijedtem, hogy felsíkoltottam.
- Shhhh nincs semmi baj kicsi Nyuszóm. - egy csókot nyom a nyakamra. Érzem, ahogy azon a parányi bőrfelületen, ahol ajkai engem érintettek, mintha kést mártottak volna belém. A csontomig hatol a fájdalom.
Könnyek szöknek a szemembe és véresre harapom a szám, hogy ne vágjam ki a magas C-t újból.
- Miért bújtál el hallod? - fordít magával szembe. - Hazajövök szeretnék egy kicsit veled lenni, erre még csak köszönni sem jössz elém. Tudod mennyire fáj ez nekem?
Akarod tudni? Igen? Ha nem akarnád, akkor is megmutatnám...
Karmait végigszántja a hátamon. Kitágulnak a szemeim, s néma sikolyra nyílik a szám. A leszakadozó bőrcafatok, és a vérloccsanása visszhangzik a fülemben.
Nem tudom meddig vagyunk így, mikor feltűnik, hogy minden erőmmel a karját szorítom. Ránézek és üres, unott tekintetétől minden idegszálam az égnek áll.
- Ez még semmi Nyuszó.
A vállára dob. Keresztül sétál velem a szobán és mire lehajint az ágyra sebeim már összeforrtak.
- Kérlek ne haragudj. Elbambultam az ablak előtt. Nem hallottalak belépni.
- Mit tudsz te ott nézni? Mi az ami leköt? - néz rám cinikusan.
Először elfelejtek válaszolni, hogy végre figyel rám.
- Mégis mit csinálhatnék én itt egész nap? Van, hogy csak egy órára ugrasz be s aztán már mész is el.
Rám ugrik, kezeimet az ágy fejéhez kötözi a lánccal. Egy csettint és eltünik rólunk a ruha.
- Azt akarod hogy itt maradjak? - a csípőmre ül, hosszú ujjaival különböző mintákat fest a bőrömre. Izzanak, tekeregnek a vonalak. Fogocskáznak a hasamon, majd lassan a hüvelyembe kígyóznak.
Sziszegve válaszolok. - Magaddal vihetnél. Én is el akarok menni...
- Tehát nem szeretsz, nem akarsz szót fogadni, mikor azt mondom, hogy maradj itt?
- Egyszer se próbáltam megszökni! Te nem szeretsz engem!
- Miért? Hisz itt biztonságban vagy, csak védeni akarlak. - rám fekszik, szétfeszitíti a combom és közé helyezkedik.
Felsóhajtok ahogy merevedése érint. - De folyton csak bántasz és fájdalmat okozol.
- Hisz már mondtam. Az enyém vagy és azt teszek veled, amit akarok.
A fejem a párnába fúrom, mikor belém hatol. Nem tétlenkedik egyből mozogni kezd.
A fülembe csókol, harapja, karmai újabb járatokat vésnek az oldalamnál a bőrömbe, húsomba. Fájdalmasan zihálok fel, mikor a mellbimbómra harap.
Megáll és elgondolkozva néz rám. Egyet csettint és eltűnnek a fémbéklyók a csuklómról. Magára ránt.
- Akkor mutass valamit.
Nem kérdezem, miért ez most hirtelen, mi változott.
Felülök és úgy kezdek el mosogni rajta, az egekbe kerget az érzés, ahogy fallosza teljes hosszában mozog bennem. Lehajolok és lopok egy csókot tőle, csakhogy aztán hajamnál fogva rántson vissza és ne eresszen. Forró és égető, ahogy nyelve feltérképezem a szám.
Lassan visszafordít és már csak azon van, hogy a csúcsra érjünk. Átkarolom a nyakát és a fülébe nyögdécselek, így ér el az orgazmus minket.
Percek múlva sem engedem, ő már kihúzódott belőlem. Csukott pilláimon keresztül, és érzem, hogy csodálkozva figyel.
- Miért nem tudsz ilyen lenni mindig? - kérdezem kicsit rekedten, ahogy felnézek rá.
Pislog, s nem igazán tud erre mit mondani.
- Régen szeretett, ha inkább durva voltam...
- Én? Mikor régen? Régen nem ismertelek.
- De Minnie, hogy mondhatsz ilyet?
- Én Kage vagyok. - vonom össze a szemöldököm, s próbálom lelökni magamról.
- De ott van benned Sungmin. - fogja le a karom.
- Lehet, De én, én vagyok. Kage. Fogadd már el!
- Nem! Nekem Min...
- Meghalt! - ordítom a képébe. Felpofoz, érzem a vért a számba gyűlni.
- Soha többé ne merd ezt mondani. - morogja a fülembe. Egy pillanat múlva már az ágy négy sarka felé vagyok kikötözve. Ő a fejem mellett áll az ágy mellett, menetre készen.
- Nem sokára vissza jövök. Addig próbálj meg észhez térni.  - szólal meg. S ekkor már semmiféle érzelem nem hallatszódik a hangjában.

S én ott maradok a sötétben újabb hosszú órákra. S csak egyre tudok gondolni. Minden Mika-chan hibája.
- Az a büdös macska!

Sado-mazo Nyuszómuszó 1.rész

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy leány. Ennek a leánynak nem volt sem apja, sem anyja, egyedül lakott egy házban a macskával.
Egyszer kalácsot süt a leány, Kage s amint falatoznék, hozzá dörgölődzik a macska, Mika-chan, s kéri:
- Adj nekem is egy kis kalácsot!
Rákiáltott a leány:
- Sicc, takarodj, nem neked való a kalács!
Mika elszaladt, de egy kicsi idő múlva visszatért, a leányhoz dörgölődzött, s kérte szépen:
- Adj nekem is egy kis kalácsot!
De Kage megint rákiáltott:
- Sicc, takarodj a szemem elől, nem neked való a kalács!
Na, jól van, elszalad a szegény macska, lefekszik az ágy alá, s ott dorombol nagy szomorúan. Aközben beesteledik, s hát az ajtón zörget valaki erősen.
Bekiált az a valaki:
- Nyisd ki, leány, az ajtót, mert ha nem nyitod, betöröm, s úgyis elviszlek!
Ugyan bizony mit gondoltok, ki lehetett ez a valaki? Evil volt ez, aki a leányt szerette volna feleségül venni. Mert úgy tudjátok meg, olyan szép volt a leány, de olyan szép, hogy nem akadt párja hét puszta határban.
Haj, édes istenem, megijed Kage, nem tudta hová legyen, hová rejtőzzék el. Sírva-ríva kérte a macskát:
- Cicuskám, macurkám, segíts rajtam!
Mondta Mika-chan:
- Te sem adtál kalácsot, én sem adok tanácsot.
Közben az ördög elment, de egy óra sem telt belé, visszajött, s még erősebben kezdett zörgetni az ajtón. Bekiáltott másodszor is:
- Nyisd ki az ajtót, leány, mert ha nem nyitod, betöröm, s úgyis elviszlek!
Még jobban megijedett a leány. Sírva-ríva kérte a macskát:
- Cicuskám, macurkám, adj nekem jó tanácsot, akkor én is adok jó meleg kalácsot!
Mondta a macska:
- Amikor kértelek, nem adtál kalácsot, most már hiába kérsz, nem adok tanácsot.
Ezalatt az ördög csak zörgetett, zörgetett az ajtón, egyszer aztán - puff! - betörte, fogta a leányt, s elvitte.
Ha a leány csúnya lett volna, az ördög nem szerette volna. Ha kalácsot nem sütött volna, a macska meg nem kívánta volna. Ha a macskának adott volna kalácsot, a macska a leánynak adott volna tanácsot, s akkor az én mesém is másképp történt volna. Itt a vége, fuss el véle!
Írhatnám, de hát csak Mika-chan szaladt el ijedtében. A szomszédpárhoz – Haehez és Korrához, akiknél történetesen Hyuk vendégeskedett, de ez egy másik mese...

Evil – igaz nevén Choi Kyuhyun föld alatti csoda palotájába vitte a lányt. Kage félelmében mukkanni sem mert. Aztán egyszer csak egy oltár előtt találta magát. Fekete hálóinge pedig átváltozott egy fehér menyasszonnyi ruhává – mindezt Evil egy csettintésére. Feltűnik egy férfi is. Evil rászól.
- Igyekezz már Wook. Ezer év óta várom már, hogy megszülessen és megtaláljam. Az én reinkarnálódott Sungminom.
- Akkor átugrom a salangot. Akarod őt vele leszel további halhatatlan létedben és csak vele elégíted ki ördögi vágyaidat?
- Igen.
- Akkor ezennel férj és feleség vagytok.
- De én nem... - kezdte volna Kage a tiltakozást, deEvilkyu ráemelte félelmetes sárga szemeit.

- Téged nem kérdeztelek. Elég baj az, hogy női testet választottál újjászületni.
- De.. - háborodott fel.
Evil sármos mosollyal tette a mutató ujját a lány ajkaira. - Shh.
Egy pillanat volt az egész és már egy pompázatos lakosztályban voltak. Egy csettintés és Kyun nem volt semmi. Kage csak a férfiassága méreteit bámulva tátogott, mintha Mika-chan elvitte volna a nyelvét, de ez nem történhet meg így végül kinyögte, amit már egy ideje meg akart kérdezni.
- Ki az a Sungmin?
- Te.
- De én Kage vagyok.
- De korábban az én Sungminom voltál.
- Mitől vagy ilyen biztos benne.
Egy csettintés és Kagén sem volt több ruha, amitől a lány elpirult.
- Sose gondolkoztál, hogy honnan van rajtad az a sárkányos tetoválás?
- Az egy anyajegy … - érintette meg a combját.
- Nem az szerelmem záloga amit én égettem beléd ezer évvel ezelőtt.
- Szadista... - szaladt ki Kage száján.
- Ne félj élvezted... - mosolygott rá.
- Hogy lehet azt élvezni, ha szét égetnek? - döbbent le.
- Így. - rátapadt az ajkaira.

A lány először tiltakozóan a mellkasára tette kezét ám ahogy Kyu mézédes ajkai az övéire tapadtak, ahogy Kyu nyelvével bebocsájtást kért nyögve engedte meg magát. Lehet hogy varázslat volt ez is, de olyan vágy cikázott végig rajta, hogy nem tudott ellen állni neki.
Érezte ahogy a férfi keze a csípőjét fogja, majd fenekére tapadva közelebb rántja magához. Ahogy megérzi a keménységet neki nyomódni felnyög. Kyu elváll az ajkaitól és fürkésző tekintettek néz a vágytól homályos szemekbe.
- Én egy valakit. Téged szerettelek, szeretlek egyedül. Soha nem foglak elengedni többé. Nem érdekel ha te nem akarod és nem érdekel, hogy te mit akarsz. Soha nem fogsz többé semmit tenni tőlem függetlenül. Semmit amit én nem akarok.
S újra az ajkaira tapadt. Nem várt választ és amúgy mindketten tudták hogy felesleges is, hogy Kage semmit nem tehet ez ellen semmit.

Kyu megragadta Kage csuklóit és a feje fölé emelte. Kage már csak azt vette észre hoy bilincsben vannak amik a plafonról lelógó láncra van fűzve.
Kyu lágyan simított végig az ijedt ábrázaton.
- Szeretlek. S mindenestül az enyém vagy. - majd a lány mögé lépett és kezeivel a mellét kezdte izgatni. Eközben a nyakába fúrta fejét és a finom bőrt szívta. Egyszer beleharapott így azd eddig élvezettől sóhajtozó lány felkiáltott.
- Csitt legyen. - csípett bele mellbimbójába.
- Deh.. - zihált.
- Nincs de. - s megcsavarta a szerencsétlen kis bimbót. Kage felnyögött, de próbált szót fogadni.
Kyu fenekének nyomta merevedését és ő hátra vetette a fejét a férfi vállára.
Az lejjebb csúsztatta a kezét és szeméremdombját vette célba. Ujját belecsúsztatta és úgy kezdett játszani vele. Másik kezét a sárkányra csúsztatta ami erre felforrósodott. Iszonyatosan fájt ez Kagénak, Ajkaiba harapott hogy ne adjon hangot ennek a fájdalomnak.
- Ügyes vagy. - morogta a fülébe, majd beleharapott az említett testrészbe. - Ezért jutalmat kapsz.
Fogta a lány csípőjét és úgy emelte, hogy férfiasságával annak hüvelyébe férkőzhessen.
Ezt viszont már nem bírta hangtalanul és egy kis sikoly szakadt fel a torkáról.
Kyu mintákat vésett a lány hasára. A vér a földre csöpögött a sebekből, miközben Evil csak döngette Kagét.
Kage lihegett az ostrom alatt és fel-felszisszent az újabb és újabb „vonalak” miatt.
Aztán már igazán nem kellett sok. Kyu a lány fülébe hörgött és beléüritette magját.

Kage azonban még nem élvezett el így, mikor kihúzódott belőle csalódottan nyögött fel. Kyu megkerülte és szembekerült vele.
- Nem fogadtál szót. - Kage tiltakozásra nyitotta a száját, mire ő megrázta a fejét. - Nem, nem kedvesem. Mindig nekem van igazam.
- Kérlek... - nézett rá könyörgően.
- Hisz te nem is szeretsz. Mért akarnám, hogy neked is jó legyen?
- Én.. khérlek.. - lépett közelebb ameddig a lánc engedte.
Kyu elgondolkozva fordította félre a fejét. - Mire kérsz?
Kage nyelt egyet és karcos hangon szólalt meg. - El akarok menni...
- Mondtam hogy nem engedlek el. - gonoszkodott Evil.
- N-nem úgy gondoltam...
- Akkor hogy?
- Szeretnék én is...
- Sose engedtem, hogy te hágj meg és ez most lesz másként. Azonkívül, hogy most fizikai problémák is akadályozzák ezt. - kuncogott a lány zavarát látva, majd megszánta. - Csak mondd ki aztán meglátom, van-e kedvem megtenni.
- Élvezni akarok. El akarok menni. Kérlek én is... - csuklott el a hangja, ahogy a kielégítetlenség miatt egyre feszültebb lett.

Evilkyu csak kuncogott és letérdepelt elé. A lány nem értette mit akar, mind addig míg kezeivel szét nem tolta a combját és közéjük nem furakodott fejével. Először a szemérem ajkakon nyalt végig majd megkóstolta az ízét is.

Nyelvével belecsúszott a hüvelybe. Ki-be húzogatta és csak kéjelegve hallgatta Kage nyögdécselését. Ujjaival a sárkányt rajzolta körbe, ami az eddigi feketéből vörös színbe váltott. Újra felizzott és Kage esszét szétvetette a a kettős érzett: a fájdalom és a gyönyör. Ám Kyu ezúttal sem hagyta hogy elérjen a csúcsra. Még egy apró puszit nyomott oda, majd felállt. Vagyis kiegyenesedett, hisz farka már újból állt.Kagét majd szétvetette a szükség és szenvedően nézett Kyuhyunra.
Az megcsókolta őt és csípőjét megragadva felemelte. Újból benne volt, ám ezúttal lágyan mozgott benne, mind tovább nyújtva a „szenvedését”.- Erősebben. - nyögött fel. S Kyu vigyorogva tett eleget a kérésének. Ezúttal nem állt meg addig míg mindketten el nem érték a gyönyörkapuját.
Ezután válaszolt Kage. - Ha mindig ilyen gyönyörben részesítesz nem fogok elfutni előled.
Eltűntek a bilincsek és a lány karjai a férfi nyaka köré hullottak. Hozzábújt és a fülébe suttogta.
- Sose tudtam, hogy mért kívánom annyira a répát mindig. Sungmin egy nyuszi volt?
Kyuhyunt elfogta a röhögő görcs Kage csak bágyadtan bújt hozzá ezalatt.
- Igen. Minnie egy nyuszó volt. Vagyis te is az vagy. - fogtam két keze közé az arcát.
- Nem is. - nézett nagy szemekkel.
- Ne vitatkozz. - koppintott az orrára.
Kage csókolta meg a férfit majd homlokának döntötte a a sajátját. - Azért ugye tudod, hogy mindig a nőknek van igazuk?
- Majd itt megtanulod, hogy ez nem így van. - és élvezettel a harapott a lány ajkaiba.

VÉGE
(Szerzői megjegyzés: Legalábbis így terveztem, aztán kedves barátosném újabb esti mesét kért. Valamiért nem újatkezdtem, hanem ezt folytattam. Kész rejtély. Akárcsak a dongsaeng <3
ps: ha újraolvasnád áruld már el miért is írtam ezt, mert én már nem emlékszem :$ x'D)