All i want for Xmas...

Karácsony. Milliomosékra ilyenkor mindig rájön ajótékonykodás, mert hogy, milyen jó reklámfogás pont a szeretet ünnepén segíteni a szegényeket.
Hasonló jóténykonykodó programokba kezdenek ilyenkor a különböző kiadók, idolok.Általában koncertet adnak vagy valami hasonlót tesznek, hogy a bevételek felajánlják a segélyszervezeteknek. De semmi újat nem találtak már ki évek óta.
Hát most a Big Hit Entertainment nagy dobásra szánta el magát. Nem másra, hogy „áruba bocsájtja” a Bangtan Boyst. Ez először elég betegesen hangzik, de a főnök úgy gondolta miért is, ne? Hisz minden kpopper álma, hogy az ultimate biasát a karácsonyfa alatt lássa.
Persze mindezt borsos áron. December elején adta hírül mindezt a kiadó. Eléggé megrázta a közvéleményt. Interjúk sorozata várta hát a fiúkákat, de ők nem sok infót szolgáltattak pluszba, mint amit eleve kiadtak.
Aztán eljött a huszonnegyedike. A Big Hit naaaagy előadótermébe vártak a vendégeket.
Nanami Toshiro és én, Korra Kyehjang már egy órával a kezdés előtt ott ültünk az első sorban és izgatottan vártuk az eseményeket. Mindekettőnk zsebében ott lapult a csekk, amivel a kedvencünkre licitálhattunk. Apuci pici ajándéka az übergazdag leánykáknak.
Ha minden jól alakul a következő három napban a mieink lesznek a pasik. Mások ezt erkölcstelen tartják és egy apró tüntetés volt is mindez ellen, de a kiadó nem lépett vissza. Hisz a botrány és a hírverés volt az elsődleges célja ezzel, hogy ez a banda sose maradjon slampos és mindig tudjon egy újabb nagy dobást a közönség elé tenni.
A gála estet a TV is közvetítette szóval hiába nem jutottak be a fanok azért otthonról követhetik az eseményeket.
A nagy színpad két oldalán kivetítők voltak elhelyezve, így a nagyon hátul ülök is jól láttak mindent.
Pont időben kezdtek. A nagy piros függönyök elhúzodtak és feltűnt előttönk a BTS. S felzúgott a tömeg.
Rögtön belecsaptak és a We on című számot adták elő.
Mikor vége lett éljenzés közepette húzódtak vissza a függöny mögé.
Majd nem sokkal ezután RapMonster tűnt fel előttünk.
- Jó estét mindenkinek. Üdvözöllek benneteket a BTS jótékonysági karácsony estjén. A licitáláshoz először is bizonyos szabályokat kell lefektetnünk.
Hátul egy hosszú vörös hajú csaj kiabált közbe.
- Én majd téged fektetlek le.
Erre többen felvihogtak. Köztük Nanami, aki a fülembe súgta hogy bírja a csajt.
- Nos igen az első szabály ez. Erőszakkal semmit nem lehet a tagokra erőltetni akaratunk ellenében, mert ugye az törvénysértő.
-  Ne félj te is akarni fogod. - szólt közbe megint a lila hajú csaj.
- Majd meglátjuk – kacsintott rá Rapmon – de Honey, ha mindig közbeszólsz sose jutunk el odáig. Nos akkor  a második hogy a tagokat a letelt idő után útjukra kell ereszteni, ha menni akarnak.
Csalódott moraj.
- Hát hogy írjuk meg az újévi dalunk, ha nincs ott például Suga?
Zavart nevetés.
- S harmadik hogy semmi kárt ne okozzatok bennük.
Felháborodottan kiáltottam fel.
- Ki lenne képes titeket bántani?
- Köszi édes. - mosolyog rám aranyosan – Cukin naiv vagy.
Erre persze elpirulok.
- Igaza van. - vigyorog rám Nana-chan, mire én oldalba bököm, persze ő csak tovább vigyorog.
- Tulajdonképpen ezek a szabályok, a lényeg csak legális dolgokat lehet tenni a tagokkal. Az est menet a következő lesz. Hogy minél hamarabb az Armyknál lehessünk, de azért azokat is szórakoztassuk, akiknél nem pózolhatunk majd a karácsonyfa alatt. Egy számot eléneklünk és aztán két srácot... ööö áruba bocsájtunk. - vihogás. - Egyszerre csak egyikünkre lehet licitálni, és mindegyikünkre tíz perc jut. Szóval majd húzzatok bele skacok. - visszalépett a függöny mögé.
Csilingelés hallatszott, majd egy ismeretlen hangja szólalt meg.
- Akkor az első két tag … - dobpergés hallatszott valahonnan – J-Hope és Raaap Monster.
S a sikoltozás újból felhangzott, ahogy az említettek kilépetek a függöny mögül.
RapMon fejét rázta, ahogy újból megjelent a színpadon. Persze, hogy kinevettük.
- Hát rég láttalak titeket. Itt vagyok én és J-Hope, hogy egy szerencsés haza vigyen az ajándék kupacok közé.
- Téged nem tanítottak meg arra, hogy magadat  mond utoljára? - szólal meg Hope. Szép estét mindenkinek. - integetett nekünk J-Hope.
- Tee móka mester inkább kezdjél – forgatta meg a szemét RapMon
- Nos akkor egy kis csendet kérek, hogy kiadhassuk Leaderünket.
A tömeg lassan elcsendesült. Az ismeretlen hang újból megszólalt.
- Nos akkor az óra indul és a kiindulási összeg *****csak szépen sorba kérem jelentkezzetek, majd igyekszünk mindenkit felszólítani.
S egyből egy rakat világító mizura lendült fel.
Majd mielőtt felszólította volna az elsőt, még odafordult a rapperhez egy kérdésre.
- Melyikük volt aki kijelentette, hogy az övé leszel?
- Az lila hajú, pandarucis ott hátul. - hátranézve látom, ahogy a csaj telibe vigyorog, de ki tudja, hogy a kérdés előnyére válik-e vagy sem.
- Akkor kezdjük.
S Hope sorban szólította fel a rajongókat. Vicces volt nézni, hogy mikor fiúk vagy egyszer egy férfit jelentkezett Monster arca mennyire nem tükrözte a lelkesedést.
Az összeg félidőre már a tízszerese volt. Közben azt figyeltem, hogy a Pandacsaj lassan ugrált Hope mégis következetesen kihagyta. Azt mikor már csak egy perc volt hátra végül felszólította.
- Na akkor olyat mondj, hogy tényleg a tied legyen. - vigyorgott szemtelenül az ugrálástól kissé kipirult pandára.
Hát nem kellett volna, mert olyan összeget mondott, hogy RapMonster kezéből kiesett a mikrofon.
J-Hope is csak bambult egy percig, ahogy a teremben is többnyire csak a ciripcirip visszhangzott.
Akkor úgy gondoltam … nem gondoltam semmit, mert mi is csak az összegfelével rendelkeztünk a fiukért, ami ekkor is bőven elég lett volna.
Majd a Jhorse felmutatta a hüvelyujját, mintegy lájkolva az eseményt, mire újra életre kelt a helyiség.
- Hogy hívnak Honey? - kérdezte RapMon a fölényesen vigyorgó pandától.
- HyunAe.
- Akkor az előadás után majd fáradj a színpadhoz kérlek. - miután a csaj bólintott vállba bokszolta Jhope, aki nyíltan kinevette.
- Akkor az első tag már el is kelt. Tapsoljuk meg ezt az adakozó kedvű rajongót. - s ő is tapsolt, ahogy általában mindenki, bár nyilván nem olyan lelkesedéssel, hisz sokak most vesztették el az esélyt, hogy haza vigyék a Leadert.
- Nos akkor az óra indul és a összeg *****csak szépen sorba kérem jelentkezzetek, majd igyekszünk mindenkit felszólítani. - szólt újból Anonimus. Biztos lusta volt új szöveget kitalálni.
Ekkor RapMonster szólította fel a rajongókat. J-Hope minden egyes tét után produkálta magát, hol balerinát, hol valami teljesen sületlenséget csinált Mon mögött. A közönség persze szakadt a röhögéstől, köztünk velünk is.
Hope épp RapMont kezdte el utánozni, mikor Nanamira mutatott. Nana-chan pedig úgy nevetett, hogy hirtelen nem tudott megszólalni. A karjába csíptem gyorsan. S ekkor sikerült kinyögnie az összeget.
Ez se volt csekély, pont elegendő, hogy Hope kiessen a szerepéből, bár talán mégsem ha azt vesszük, hogy RapMon újból bebambult. A korábbi siket csend nem ismétlődött meg, de a leader hiába akart volna még felszólítani emberek, senki nem tudott jelentkezni. A másik oldalamon ülő totál ronda fiatal nő thaiul káromkodott és szúrós szemeket meresztett ránk. De egyszerűen a röhögőgörcs magával rántott minket.
- Kedves képes vagy egy nevet mondani legalább? - nevetett rajtunk Hope. RapMon meg értetlenül nézett ránk, ami persze még inkább nevetésre sarkalt minket.
- Nanami. Nanami Toshiro. - törölte le a könnyeit.
- Akkor majd a koncert végén te is lépj ide fel hozzánk rendben?
- Persze. - bólintott vigyorogva.
Anonimus:
- S már csak öten maradtak. Mindegyik egyedi, mindegyik különleges. - Rapmon és J-Hope besurran a függöny mögé. - Ilyen est még sosem volt a Kpop történetében. Ladies and Gentlemens.
The Bangtan Boys Xmas Party.
A közönség tapsolt, sikoltozott, biasa nevét kiabálta. Egy vagy két perc felemelkedett a vörös függöny.
A NO introja szólalt meg mire persze még inkább fellángolt a nézőtér. Majd velük együtt énekeltünk.
„EVERYBODY SAY NO”
S az a közel négy perc alatt úgy éreztem mintha … nem kollektív tudatunk lett volna, de olyan volt, mintha a teremben mindenkinek egyszerre vert volna a szíve. Elképesztő volt. Szóval tomboltunk ezerrel.
Sajnos a négy perc hamar tova reppent és a Jin fejére repülő tanga okán nevető BTS előtt leereszkedett a nehéz vörös függöny.
Ahogy kissé lejjebb ment a zaj szint Anonimus újból ránk sózta igéjét.
- A következő két tag, aki Army kézre kerül – feszültség áradt szét bennem, úgy éreztem, hogy most lesz Ő jön. - V és Sugaaa. - de nem ő lett, csalódottan csüccsentem le.
- Ne félj ő is mindjárt itt lesz. - szól Nanami bátorítóan.
-Te könnyen beszélsz, neked már a zsebedben van.
S ismét az ismeretlen, szólal meg miután a két említett a reflektor fénybe lép és jókedvvel köszöntenek minket, közönséget.
Ezek ketten egy bólintással megegyeztek, hogy először V-t „adják” el.
- Nos akkor az óra indul és a kiindulási összeg *****csak szépen sorba kérem jelentkezzetek, majd igyekszünk mindenkit felszólítani.
Suga sorban szólította fel a rajongókat, azt figyeltem meg, hogy sokkal több hím egyed licitált rá, mint RapMonra és J-Hope-ra együttesen. Szegény V folyton elpirult ilyenkor, de végig cukin mosolygott, integetett ezer felé.
Végül egy lány mondott rá csillagászati összeget. V-n látszott, hogy megkönnyebbült, hisz tök aranyos volt a csajszi, ahogy onnan láttam. De hát én nem látok túl jól szóval, lehet hogy bányarém, bár a rucija lopni való az tény.
Aztán V konferálta fel Sugát.
Itt is rendesen felvitték az alap árat, de végül itt sem mondott senki olyan magasat, mint RapMonért a pandaruhás lány.
Sugát végül egy napszemüveges, bajszos férfi „vette” meg. A baseball sapka alól szőke tincsek lógtak ki. Eskű soha nem láttam még ilyen bizarr fazont, mégis olyan ismerős volt nekem.
Mikor Suga megkérdezte a Jim nevet mondta és nekem beugrott.
Hallottam pletykákat, hogy mind Suga és mind Jimin inkább a saját neméhez vonzódik, de álmomban nem hittem volna, hogy együtt vannak.
Összenéztünk Nanamival és láttam a szemében, hogy ő is végigkövetkeztette már.
Nevettünk Jimin béna álruháján, de ahogy észrevettük mégis meglehetősen hatásos volt, hisz nem ismerték fel.
Nem lepődtem meg mikor láttam, hogy „Jim” eszeveszettül elrohant a helyéről, amint kikerült a középpontból.
Miután a fiúk elbújtak a függöny mögött és újabb tétlen perceket vártunk, egyre csak az járt a fejemben, hogy mikor kaphatom már kézhez az én Kookiemat. El is ábrándoztam, mert a többség már állva tombolt a Bulletproofra, mikor észbe kaptam.
„WE ARE BULLETPROOF!”
„CLICK CLICK BANG BANG
WE JUSS SING IT LIKE”
Majd Anonimus, mint isteni szikra újra fel sziporkázott
- S akkor ki is lesz két következő? - keresztbe tettem az ujjam – JungKooook és Jimin.
- Húúú. - sikkantottam fel. Nanami nevetve csitított.
- Szép estét mindenkinek. Remélem, azért annak is lesz ajándéka, aki nem kap meg minket. - Jimin úgy vigyorgott, mint a vadalma. Gondolom, azért mert neki már meg van a saját ajándéka. De az én szemeim JKre tapadtak. Istenem, de cuki volt. Nem mintha nem az volna mindig.
- Remélem mindenki jól érzi magát. Jól érzitek magatokat?
Több, mint egyértelmű igent kaptak, az biztos.
Először JKre lehet licitálni úgy egyeznek meg, és a szívem máris a torkomban dobog az izgatottságtól. Át fut a fejemen a gondolat, ha már most így reagálok, szóhoz fogok tudni jutni, miután megkaptam?
- Nos akkor az óra indul és a kiindulási összeg *****csak szépen sorba kérem jelentkezzetek, majd igyekszünk mindenkit felszólítani.
- Te nem unnod már ezt a szöveget? - kérdezi Nanami, de én nagyon nem figyelek rá, mert mindenemmel Kookiera koncentrálok.
A kezem majd kiszakad, úgy emelem a magasba. Jimin szinte csak hátulról szólít fel embereket és kezdek letört lenni, hogy már sosem vesz észre, pedig itt ugrálok a színpad előtt.
Végül felszólít, de komolyan az utolsó pillanatban. Már nem is figyeltem, hogy mennyinél járunk csak bekiabálom az összeget.
- Először? Másodszor? Harmadszor! JK elkelt!
Megnyugodva fújom ki a levegőt.
- Hogy hívnak My Lady?
- Korrának. - válaszolok vidáman.Szinte hihetetlen, hogy sikerült. De az enyém.
Mámorban úszhatom az biztos, mert JK már levezette félig Jimin menetét. Aztán egy rózsaszín parókás, kalapos, orrig kockás sálas egyén mondott horribilis összeget. Ez már annyira nem volt meglepő. Hisz mi értelme volna, hogy Jimin megszerzi Sugát, de Jimint meg valaki más?
Viszont most már egyértelmű, hogy egymáshoz illenek, hisz egyik se képes normálisan felöltözni.
- S hát ideáig is eljutottunk, már csak Jin van hátra. De azért még hallgassatok meg előtte egy BTS slágert. - az ismeretlen fejhang.
- Ez a fazon nem tudja befogni? - kérdezte a mögöttem valaki, és magamban egyetértettem vele, de már mindegy volt, hisz enyém JK.
Önfeledten buliztuk végig a No more dream-et. Aztán mindenki kint maradt végül. S úgy döntöttek, hogy mindig valaki más fog felszólítani a jelentkezők közül.
Már csak épp hogy egy perc volt hátra a licitből, mikor a hátunk mögött felmorgott a tömeg.
Az ajtókat a kezdet előtt tíz perccel lezárták így se ki, se be nem tudott senki közlekedni, most mégis valaki sarkig vágta az ajtót.
Egy fiatal nő volt s ugyan nem úgy öltözködött, meg semmi egyéb, de egyszerűen lerítt róla, hogy japán.
Magas volt és erős sminket használt. Lihegve jött előrébb a széksorok között. Csend volt a teremben, mire félúton járt. Félhangosan kérdezte.
- Ugye Jinre még lehet licitálni?
- Mondj egy összeget. - szólalt meg unottan Jin.
- De hát azt se tudja, hogy mennyinél járunk. - szólt közbe V.
A csajt ezt nem igazán érdekelte, mert olyan összeget mondott be mint legelőször RapMonra a pandás.
Nem hittem volna, hogy van ilyen, de a BTS totál egyszerre ejtette ki a kezéből a mikrofont. Haláli volt.
A csaj csak zavartan nézett majd vigyorgott, mikor a gép hang megszólalt.
- Gratutálunk mindenkinek, az utolsó tag is elkelt.
S már nem is tudom miért nem lepődtem meg azon mikor a pandarucis a nyakába ugrott visítva.
- Hát mégis ideértél dongsaeng!
Többen felnevettek, köztük J-Hope-pal.
Végül acapella kezdtek bele az „All i want for Christmas is you”-ba.
Velük énekeltünk ami igazán megható volt.
Aztán felkászálódtunk a színpadra. A többi csaj a biasa nyakába ugrált, én egy puszit kaptam JKtől.
Alá kellett írnunk még pár papírt, s már vittük is a fiukat a hotelba. Vicces volt, mikor kideült, hogy mind odamegyünk. Buliztunk egyet a lizuminban odafele.
S most itt vagyok. Elteszem a magnetofont úgy hallom végre visszaér a fürdőből. Izgalmas estének nézünk elébe *kuncogás*
- Te kihez beszélsz?
- Senkihez, senkihez. … Rajtad nincs semmi.
- Nem erre vágysz?
- Hm deee.


Nos eskü megírom majd az izgi részeket, de fel kell állnom kikapcsolni a tv-t mert nem fogok tudni aludni attól ami a tv2n megy x”D
azért remélem nem volt totál elcseszett egy sztori.

Sado-mazo Nyuszómuszó 7.fejezet

Órákig sétáltunk a parkban. Egyre nagyobb köröket tettünk meg, egyre távolodtunk a szökőkúttól. A rózsabokrok illata kábító volt, és igazi labirintust alkottak. Igaz, ha eltédtünk volna se okoztak volna nagy gondot, mert alacsonyra voltak metszve, így könnyedén átlépdelhettünk volna fellettük, vagy közöttük, de erre nem volt szükség. Kyuhyun tudta az utat, rengetegszer járhattta már be, hiszen a lába, mintha magától vitte volna.
Valószínű volt, hisz arcáról lerítt, hogy nem ezen a földön jár. Szemei előtt azok a nagyon rég elmúlt idők játszódtak, amikről épp mesélt.
Végül azért, csak visszatér a jelenbe.
Épp akkor fejezi be a mesét, mikor az utolsó rózsaszálat is magunk mögött hagyjuk, mintha így lett volna kitalálva.
- ... és most itt vagyunk. Van még kérdésed?
Zsong a fejem a milliónyi új információtól.
- Huh, most nincs. Ezt..ezt még meg kell emésztenem. Majd később talán lesz.
- Rendben. A nap későre jár és még sok dolgom van.
- Mert az Ördög sose alszik... - morgom magamban.
- És biztosan te is éhes vagy már, azt ajánlom menjünk vacsorázzunk. Aztán megmutatom a szobád,a hol lepihenhetsz. - emeli fel a hangját. Szóval meghallotta. S pihenni, persze. Mintha ez annyira jellemző volna rá.
- Amúgy is lejártam már a lábam, mehetünk.
- Nem csoda, ha fáradtnak érzed magad, itt testi síkon olyanok vagytok akár az élők. Visszatérnek a különböző szükségleteitek, enni, aludni. Itt nem fognak begyógyulni a sebeid, szóval ne bosszants fel, míg itt vagyunk.
- S ha itt "meghalok" pokol szolga lesz belőlem. Igen mondtad már, de .. míg itt vagyunk? Nem maradunk itt? - közben kinyíltak előttünk a hatalmas dublaszárnyú ajtók. Sötét aulába léptünk melyet csak pár fáklya világított meg.
Hátranéztem a vállam fölött, hisz itt elvileg nem hatott a varászerő, akkor hogy nyíltak ki maguktól? De nem volt semmi trükk. Két férfi zárt mögöttünk őket.
- Az sok mindentől függ.
- Mitől?
- Úgy se értenéd meg.
- Nem vagyok retardált, azért egy próbát tehetnél.
- Jól van, nem kell duzzogni. - borzolta össze a hajam.
- Grrr - vicsorogtam rá.
- Ne morogj, különben  pórázt adok rád. S rangod egy korcséval lesz egyenlő.
- S nem volna gáz rád nézve, hogy "kutyával" hálsz? Zoofil vagy?
Pislog egyet, azt hiszem megleptem a logikámmal.
- Erre nem gondoltam, de ha ez kéne hozzá, gondolom igen.
- Remek. - forgatom meg a szemem.
- Hülye kérdés, hülye válasz.
- Inkább nem kérdezek akkor.
- Csak hülye kérdéseid vanak?
- Hol van már az a vacsora?
- Itt. De ne légy követelőző, mert megjárod.
- Nagyon félek - morgom magamban. Biztos vagyok benne, hogy hallotta, de figyelmen kívül hagyja.
Egy duplaszárnyú ajtó kicsit nyikorogva nyílik ki előttünk.
Eddig se sötét folyósokon sétáltunk, de a helyiség ahová belépünk egyszerűen ragyog. Egy hatalmas bálterem tárul a szeme elé és egy lefelé vezető lépcső tetején állunk. A mennyezet nincs, így a fényt a besütő Hold és tengernyi lebegő gyertya szolgáltatja.
Az égbolton, mely már sötétkék, nincsenek csillagok, vagy az a csillámlás a csillagok hada?
Érzem, ahogy a ruha átalalkul rajtam. Könnyű, szinte áttetsző fekete anyagból varázsolt rám estélyit, mely szabásánál fogva szinte semmit nem hagyott a fantáziára, szorosan feszült rajtam. Néhol holdacska alakú flitterek  törik meg az egyhangú feketét.

A teremben nem volt senki, ami egyszerre volt furcsa, és megnyugtató. Nem akarok senkivel találkozni.
Éreztem, ahogy a reakciómat figyeli, és legszívesebben beszóltam volna erre a giccsparádéra, de végül is tetszett nekem, így végül csak a kérdést ismételtem meg.
- Merre van a vacsi?
Intett a kezével és nem messze a lépcső aljától egy terített asztal jelenik meg. A fehér abroszon minden, mi szem szájnak ingere. A gőzölgő ételek illatától máris összefut a nyál a számban.
Végül kibuknak belőlem a kérdések, ahogy ránézek.
- Mi az alkalom? Mármint szép meg minden, de.. nem értelek. Nem értek már semmit. - s hiába kutatom tekintetében a válaszokat, szembogarai feneketlen kútként bámulnak vissza rám – Itt ez a csodaszép terem, rendes vacsora. Mi célod vele? El akarsz kápráztatni, vagy mi? Ezt korábban kellett volna, nem gondolod? Heteken keresztül éhezem és kínzol. Mégis mire volt jó az a tengernyi fájdalom, amit nekem okoztál? Mit akarsz tőlem? - nem tudom, honnan veszem a bátorságot, de a végét már kiabálom.
Mikor felém hajol reflexből hátrálok. Elkapja a derekamat és szorosan magához ránt. A fülembe búgja mély, fenyegető hangon.
- Fogd vissza magad. Ne légy olyan hülye, hogy számon kérj engem. Ha nem csinálsz semmi baromságot, soha többé nem kerülsz oda vissza. Akkor elfelejtheted, ami ott történt. De tudd, hol a helyed, s nem lesz gondod semmire. - csókot nyom a homlokomra, s lágy hangon hozzáteszi – Mindent időben el fogok árulni neked.
Ellép tőlem és én összeszorítom a szám, nehogy kiszökjön rajta valami olyasmi, amiért igazán felkapná a vizet. Még akkor is, ha igazat szólnék.
Karját nyújtja, és én újból belé karolok, s tudom, hogy csak azért nem ellenkezem, mert fáradt vagyok már. Egyszerűen hosszú nap volt.
Odavezet az asztalhoz, illően kihúzza nekem a széket. Majd megvacsorázunk végre. Én végül mégse vagyok olyan éhes, mint képzeltem. Vagy az is lehet, hogy az előbbi jelenet vitte el az étvágyam.
Azt mondta kérdezzek. Megtettem, de válaszokat nem kaptam. Akkor mi értelme volt a kérdéseknek?
A desszertnél már kezdtem kínosnak érezni a csendet közöttünk, de nem tettem ellene. Jogosan duzzogtam, bár lehet hogy neki fel se tűnt, hogy valami böki a csőrömet.
- Jól laktál? - kérdezi, mikor a tiramisu felét, már eltolom magam elől.
- Igen.
Még bekapja a mézes szelet utolsó falatját szalvétát a szájához emeli. Megkerüli az asztalt és kihúzza nekem a széket.
Int és a vacsi romjai eltűnik a szemünk elől.
Mellém átkarolja a vállam és a következő pillanatban már egy lakosztály közepén találom magam.
A frászt hozta rám. Már közölném is vele, hogy legközelebb oldalba bökhetne minimum ilyenkor, de torkomra forr a szó.