Ujjgyakorlat

A megszokottnál jóval kisebb diáksereg állt a vallástörténet tanterme előtt. Az anglisztika tanszéken felütötte a fejét valami vírus, és tucatjával láncolta az ágyhoz a tüsszögő, csepegő orrú diákokat. Mivel az idő a kellemes őszi melegről fagyos hidegre váltott, a betegség elérte az egyetem többi diákját is. Kis idő múlva azonban már nehéz volt megállapítani, ki is volt igazán beteg, és ki szimulált, hogy lógjon az órákról.

Maga Kage is bevallottan színlelt az egyik japán órán, csak hogy hamarabb szabadulhasson, kiérdemelve ezzel barátja, Donghae rosszallását. Vallástörténetről azonban feleslegesnek tartotta, hogy lógjon: úgyis mindig végigszundikálta az egész órát.

Donghae sóhajtva nézett körbe a terem foghíjas padjain. Alig voltak vagy tizenketten. Maga Henry, saját padtársa is hiányzott két napja, így egyedül kellett ülnie a legesleghátsó asztalnál. Kage és Woonshik, mint mindig, most is előtte foglaltak helyet. Kage, amint leült, azonnal a padra borult, és elszenderedett.

- Ez máris bevágta a szunyát – vigyorgott hátra Woonshik.

Donghae megforgatta a szemeit.

- Ugyan már! Hiszen tudod, hogy ezt az órát lehetetlen ébren átvészelni. Arra csak te vagy képes.

- Gondolom, felesleges megkérdeznem, fogsz-e jegyzetelni.

- Pontosan.

Woonshik halk morgást hallott a füle mögött. Mosolyogva hátracsapta hosszú haját, és bizarr pálcikaemberkéket kezdett firkálni az előtte heverő kockás füzetbeo8.

Maga Donghae is azt vette észre fél óra múlva, hogy a pillái egyre nehezebbek, és akaratlanul is csukódnak lefelé. Megrázta a fejét, és az újonnan jött frissesség hevében gyorsan folytatta a jegyzetelés. A teremben szinte senki sem tett így rajta kívül. Mindenki vagy aludt, a lehető legkifacsartabb pózokban, vagy unalmában a padot firkálta.

- Gyerünk, Donghae… különben nem lesz miből tanulnunk… - mondogatta magának, bár ez korántsem hatott rá lelkesítően.

Woonshik izgett-mozgott előtte a padban, mert elzsibbadt a feneke. Egyik lábát felhúzta, és azon rajzolgatott tovább. Hajszálai pedig pont Donghae asztalán landoltak.

- Woonshik! Vidd innen a hajad!

- Söpörd arrébb!

Donghae egy bosszús mozdulattal arrébb lökdöste a hajszálakat, hogy újra hozzáférhessen pergamenjéhez. Ám a tincsek csak visszakúsztak pennája alá, ahogy Woonshik a fejét forgatta. Mérgesen megragadta a hajcsomót, hogy bosszúból jó erőset rántson rajta. Mikor azonban ujjai között fogta, észrevette, milyen szép selymes is minden szála.

Szinte megbabonázva játszadozott velük. Tincsekre bontotta, az ujjaira csavargatta, majd az orrához emelte. Csodálatosan friss illata volt, ápolt, és bódító egyszerre. Kezének ujjai fésűszerűen szántották a szépséges koronát.

Woonshik hamar észrevette, hogy valaki fogdossa hátulról. Hátrabillentette a fejét, de olyan szögben, hogy Donghae majdnem belelátott az orrlyukaiba.

- Donghae, mit tapizod a hajam?

Barátja zavartan elmosolyodott, és visszatolta a fejet természetes állapotba.

- Fordulj előre! – parancsolta neki.

Hogy megakadályozza a további, kínos kérdéseket, hátulról a nyakát kezdte cirógatni. Az rögtön megremegett az érintésre. Újra hátra próbált fordulni, de Donghae a füléhez hajolt, és halkan belesuttogott.

- Ne fészkelődj annyit… még észrevesznek…

Tovább simogatta a fiú nyakát, egyszerűen csak fel-le mozgatva ujjait, mert tudta, hogy már ez az extázis határáig tudja kergetni barátját. Woonshik megadóan sóhajtozott, halkan persze, nehogy észrevegye őket valaki.

- Donghae – szuszogta elhalóan, ahogy jóleső, feltartóztathatatlan remegéshullám végigfutott a gerincén. Mintha a gyönyör ezernyi apró ujjacskával csiklandozta volna. – Lehet ezt még fokozni?

Azonnal meglazította nyakkendőjét, és kigombolta ingének felső gombjait.

- Tetszik? – sóhajtott Donghae mögötte.

Artikulálatlan morgást bírt csak válaszként produkálni, de bólintott.

Érezte, hogy Donghae kettéválasztja hátul a haját. Kíváncsi volt, most mi következik, de a kislábujjáig mindene megmerevedett, mikor két forró ajak ízlelte meg a nyakát.

Ijedten körbepillantott, nem nézi-e őket valaki. A professzor az ablak előtt ácsorgott, és úgy darálta monoton szövegét. Mindenki más, aki előrébb ült, a padon elterülve unatkozott. Kage pedig lassan kezdett horkolni, olyan mélyen aludt.

- Jó ég… - sóhajtotta a plafonnak, ahogy szemei fennakadtak.

Donghae lejjebb kúszott a nyakán, izmos vállának finom bőrét kóstolgatva.

Woonshik nem tudott parancsolni remegő kezének, és kigombolta vele nadrágját. A cipzár keltette halk zajra azonban már Donghae is feleszmélt. Megemelkedett székéből, és átnézett barátja válla fölött. Woonshik jobb keze már bent volt az alsónadrágjában. Kérdőn meredt rá.

- Megvesztél? – suttogta.

- Gyerünk! Csináld, ha már elkezdted! – kérlelte az, másik kezével megfogva Donghae állát.

Röpke csókot adott annak kipirosodott, telj ajkaira.

Donghae meglepetten pislogott, majd fülig vörösödve bólintott. Újra a sátorszerű haj fedezékébe vonult, és megnedvesített ajkakkal folytatta félbehagyott munkáját.

Woonshikon még kellemesebb kéj kezdett úrrá lenni, ahogy lüktető férfiasságát simogatni kezdte. Érezte, hogy nadrágja egyre szűkebbé válik, vágya egyre csak fokozódik…

Néha felpillantott, csak hogy meggyőződjön arról, senki sem figyeli őket. De elég volt barátja odaadó szuszogása a háta mögött, hogy újra visszazuhanjon az érzékek birodalmába.

Az ujjai már görcsösen sajogtak a nadrágjában való matatás miatt, de érezte, hogy közeledik valami csodálatos dolog, mint valami fény egy alagút végén. Hiszen bőre libabőrös lett szinte mindenhol, ágyéka pedig úgy pulzált, hogy azt hitte, szétrobban a teste.

Donghae is észrevette, hogy barátjának légzése egyre gyorsul. Kezeivel a hóna alatt átnyúlt, és megölelte a fiú mellkasát, és a füle mögötti, érzékeny részt csókolgatta. Az hálásan sóhajtott egyet, majd hosszan, hangosat nyögve elélvezett.

Azon nyomban rá is jöttek, hogy ez már túlontúl hangosra sikerült. Donghae elkapta a kezeit, és úgy tett, mintha eddig is csak írt volna. Ennek ellenére is minden szempár őket nézte, még a tanár is felfigyelt rájuk.

- E-elnézést – dadogta Woonshik -, csak megszúrtam az ujjamat a tollammal…

Páran lemondóan megrázták a fejüket, és újra átadták magukat az unatkozásnak. Kage felriadt a kuncogásukra.

- Mi van? – kérdezte kábán. – Horkoltam?

Donghae azonban Woonshik mögött suttogott.

- Te nem vagy észnél!